
Újabb Artmagazin játék a Magyar Nemzeti Galéria Galimbertik-kiállításához!
Február 23-ig meghosszabbítva látható A Galimbertik, amelyre most két páros belépőt sorsolunk ki azok között, akik helyesen válaszolnak kérdésünkre.
A Káli Art Inn 2025-ös pályázata
Január 31-ig lehet jelentkezni a Káli Art Inn ötödik alkalommal meghirdetett pályázatára.
PERFORMANCE NOW! OPEN CALL
Február 8. és 9. között harmadik alkalommal rendezi meg a School of Disobedience a Performance Now! fesztivált, aminek szervezésére ezúttal az MKE képzőművészet-elmélet szakos hallgatóit kérte fel Ádám Anna, az Engedetlenség leányiskolájának vezetője.
Molnár Péter képzőművészről készült dokumentumfilmet mutatnak be a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon
Tarkövi Márton "Majd a tisztáson" című dokumentumfilmje, amely a rendező nagyapját, Molnár Péter képzőművészt mutatja be, meghívást kapott a január végén kezdődő Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál "Bright Future" szekciójába.
Igor Zabel-díjat kapott András Edit művészettörténész
A 2005-ben elhunyt szlovén művészettörténész és kritikus nevét viselő díjat kétévente adják át olyan elméleti szakembereknek, akik Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa vizuális művészetét és kultúráját kutatják.
Szimpózium Valerie Steele divatkutatóval
November 28-án Contemporary Fashion Dynamics címmel, nemzetközileg elismert előadókkal rendez szimpóziumot a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem.
Bill Viola művei a városligeti NEO-ban
A november 22-én nyíló kiállításon látható három videómű mindegyike hang nélküli, a csend köti össze őket. Az emberi pszichéről szóló alkotások a művész júliusi halálát követően egyben mementóként tisztelegnek Bill Viola munkássága előtt.
Esterházy Art Award 2025
A 2009-ben alapított és nyertesenként 5000 euróval járó, kortárs képzőművészetet népszerűsítő díjat kétévente, minimum kettő, maximum három 45 év alatti magyar képzőművésznek ítéli oda a független, nemzetközi szakmai zsűri.
Konok-Hetey Művészeti Díj 2024
Öten kerültek fel a Konok-Hetey Művészeti Díj 2024 shortlistjére, melyet a Konok-Hetey Művészeti Alapítvány hozott létre a tehetséges kortárs képzőművészek támogatására. A díjat november 20-án adják át.
JANKOVICS MIKLÓS 1944–2024
Jankovics Miklós (*1944.X.26.), Az ebéd (In memoriam Batu kán), az első magyarországi Happening (1966.VI.25.) és más akciók egyik résztvevője, közreműködője, kivitelezője, megvalósítója, beteljesítője és áldozata, 2024.IX. 29-én elhunyt.
12. UNSEEN
Szeptember 20–22. között rendezik meg a 12. Unseen Photo Fairt Amszterdamban, a Westergas kulturális negyedben.
CORVIN RAJZ ÖSZTÖNDÍJ
A Corvin Rajziskola harminc éve kínál magas színvonalú képzéseket a dizájn és a képzőművészet területén. Oktatóink elismert művészek és tapasztalt pedagógusok, akik mindent megtesznek azért, hogy diákjaink kibontakoztathassák tehetségüket és elérhessék művészeti céljaikat, akár művészeti egyetemre felvételizve, akár önfejlesztés céljából.
