
A land art művész, Nancy Holt archívuma a Smithsonian Institution gyűjteményébe került
Talán megnyitva ezzel a kaput más land art művészek számára is.
Elhunyt Marosi Ernő művészettörténész
Életének 82. évében pénteken otthonában, családja körében elhunyt Marosi Ernő Széchenyi-díjas művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egykori alelnöke, az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem professor emeritusa.
KÖRKÉP – A Dürer ihlette nyúltól Leonardo medvéjéig
A héten három, júliusi aukciókon szereplő mű kerül reflektorfénybe: egy nyulat ábrázoló rajz, amely szembetűnően Dürer hatása alatt született, egy tragikus sorsú skót királyné portréja, akit egy holland emigráns festő örökített meg, és egy apró, ám annál lenyűgözőbb, medvefejet ábrázoló Leonardo-rajz.
Íme a TÓTalJOY díj
Tót Endre és a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI) – Artpool Művészetkutató Központ pályázatot hirdet művészetkutatásra épülő projektterv megvalósításának támogatására.
Maurer Dóra tanítványai állítanak ki Londonban
Június 29-én megnyílt a Maurer Dóra tanítványai című tárlat a Londoni Magyar Nagykövetségen, ami augusztus 1-től a londoni David Kovats galériában, majd szeptemberben a HOXTON 253-ben is látható lesz.
Leesett egy kép a falról és így derült ki, hogy egy több száz millió dolláros Rembrandt mű
A Rómában történt felfedezést nemrég jelentették be egy a Villa Mediciben tartott szimpóziumon.
Átadták az Év Múzeuma díjakat
A díjat a nagy múzeumok kategóriában a Magyar Nemzeti Múzeum, a kis múzeumok közül a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum érdemelte ki.
KÖRKÉP – Sivatagi kozmológia
L. John és Barbara Wilkerson eladják Tommy Lowry Tjapaltjarri-festményüket egy melbourne-i galérián keresztül, hogy ezzel finanszírozzanak egy új amerikai egyetemi programot. A program célja, hogy az ausztrál őslakos kurátorok „helyet kapjanak a globális múzeumi világ asztalnál”.
50 éves az „orelhão”: Brazília ikonikus, tojás alakú telefonfülkéje, amit Chu Ming Silveira tervezett
Az „orelhão” (vagyis portugálul nagy fül) a neve azoknak az ikonikus tojás alakú telefonfülkéknek, amik 1971 januárja óta ékesítik a brazil utcákat.
Íme a legújabb Artmagazin x Magyar Nemzeti Galéria játék!
Néhány szerencsés Artmagazin-olvasó jegyet nyerhet a Magyar Nemzeti Galéria Vágyott szépség. Preraffaelita remekművek a Tate gyűjteményéből és Az utópia szépsége. Preraffaelita hatások a századforduló magyar művészetében című kiállításaira és ezek kapcsolódó online programjainak egyikére.
KÖRKÉP – Absztrakt nők
A párizsi Pompidou nagyszabású kiállítással nyitott újra a pandémia miatti zárvatartás után: több mint száz női alkotó absztrakt művészethez való hozzájárulását mutatja be egészen az 1980-as évekig. Bár főként a kevésbé ismert alkotókra fókuszálnak – és néhány ismertebb név is bekerült a válogatásba –, mi most a kiállítás apropóján mutatunk egy listát arról, mely (nem csak absztrakt) női művészek taroltak a tavalyi év árverésein.
New Jersey-ben nyitja meg első amerikai társintézményét a Pompidou
A szatellit intézmény a tervek szerint 2024 elején nyílik majd – éppen akkor, amikor a párizsi múzeum renoválása miatt bezárja kapuit.
A Deák Erika Galéria meghirdette első, kurátorok számára kiírt, korosztályi megkötés nélküli pályázatát
Napjainkban a független kurátoroknak egyre kevesebb helyszín áll rendelkezésükre, hogy elképzelésükből kiállításokat rendezhessenek. A Deák Erika Galéria Kurátori Pályázatának célja, hogy lehetőséget adjon és helyszínt biztosítson azoknak a művészettörténészeknek, kurátoroknak, akik eredeti kiállítási ötleteiket szeretnék megvalósítani.
A megtisztított Michelangelók
Tavaly ősszel a firenzei Medici-kápolna a pandémia miatt rövidített nyitvatartással volt látogatható – ezalatt pedig szakértők és restaurátorok csapata dolgozott egy titkos kísérleten: piszokevő baktériumokat szabadítottak Michelangelo márványszobraira.
