Süveges Rita nyerte az idei TÓTalJOY Díjat

Tót Endre és a Szépművészeti Múzeum – Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI) 2021-ben díjat alapított kortárs képzőművészek számára. A tízezer euró összdíjazású TÓTalJOY díjat kutatásalapú művészeti projektekkel pályázó művészek kaphatják. A díj idei nyertese Süveges Rita, aki május 24-én, a díjátadó után röviden prezentálja majd a TÓTalJOY díjból megvalósítandó Kiálts a felhőre! című projekttervét.

A díj alapítója, a hetvenes évek vége óta Németországban élő Tót Endre képzőművész, hosszú ideje tervezte egy olyan támogatási forma létrehozását, amely a kortárs magyar képzőművészeti szcéna szereplőit segíti. A művésszel évek óta jó kapcsolatot ápoló KEMKI fogadta be a díj gondolatát és szakmai támogatást nyújt az elképzelés megvalósításához.

Az idén januárban második alkalommal meghirdetett TÓTalJOY pályázatra harmincnyolc művész pályázott, a kiírásnak és a díj célkitűzéseinek megfelelően művészeti kutatásra épülő projekttervekkel. A pályázatokat egy kilenctagú, hazai és nemzetközi összetételű grémium bírálta el, amelynek tagjai 2023-ben Zdenka Badovinac (igazgató, Kortárs Művészeti Múzeum (MSU), Zágráb), René Block (kurátor, galerista, Berlin), Fehér Dávid (igazgató, SZM - KEMKI), Kaszás Tamás (képzőművész, 2021. évi díjazott), Kürti Emese (kutató, SZM - KEMKI), Lukács Nóra (kurátor, Berlin), Michal Novotný (a Modern és Kortárs Gyűjtemény vezetője, Nemzeti Galéria, Prága), Berenika Partum (kurátor, Berlin, Ewa Partum és Tót Endre lánya) és Petrányi Zsolt (osztályvezető, SZM – Magyar Nemzeti Galéria, Jelenkori Osztály) voltak. Az elbírálás során előnyt élveztek azok a pályázatok, amelyek reagáltak a kulturális kontextusok változásaira és a kortársi dilemmákra.

Süveges Rita: Pet planets, 2017, akril, vászon, 200 x 200 cm © A művész jóvoltából Fotó: Süveges Rita

Süveges Rita: Pet planets, 2017, akril, vászon, 200 x 200 cm © A művész jóvoltából Fotó: Süveges Rita

A zsűri Süveges Rita Kiálts a felhőre! munkacímű pályázatát választotta az év díjazottjának. Süveges Rita aktuális kérdésekre reflektáló, sokrétű projektje szervesen illeszkedik az alkotó korábbi munkásságához. A kutatásalapú művészet eszközeivel közelít meg olyan a környezetünket érintő diskurzusokat, amelyeket a geomérnökség és profitorientált gondolkodás ural. Művészeti projektje a jégkárelhárítás összetett jelenségének lokális és regionális vonatkozásain keresztül, feminista nézőpontból vizsgálja az ökológiai válság kultúrtörténeti, technológiai és etikai vonatkozásait.


A díjátadó részletei:

TÓTalJOY díjátadó 2023/Süveges Rita
Helyszín: OMRRK C épület (1135 Budapest, Szabolcs u. 33.)
Időpont: 2023. május 24. 18:00–20:00

full_006119.png
Utóirat egy átlalótól

A Lépték című kiállítás már címében is tömören, lényegre törően fogalmaz, amikor a hazai kortárs alkotók különböző generációiban és az eltérő médiumokban – a fotóprojektektől, a szobrászaton át, a miniatúráig vagy épp a galéria teljes széltében elnyúló freskóig – gyűjti össze a méretváltás révén előálló jelentéseket. Ez a tematikus seregszemle egyszerűen leírható a nagyítás és kicsinyítés fogalompárjával, amely kétégtelenül látogatóbarát, már-már túl könnyen emészthető narratívát kínál a Bálnába érkező közönség számára.