Ha egy kép másod-, vagy harmadnap is élesen eszembe jut, tudom, hogy dolgom van vele.

Beszélgetés Horn Péterrel a gyűjteményéből nyílt Balázs János-kiállítás apropóján

Winkler Nóra

A Két Szerecsenben találkozunk, és mivel tudom, hogy heti ötször sportol, és nagyon egészségesen étkezik, megyünk egy kört azon, ki hogy próbál tenni azért, hogy minél hosszabban éljen egyensúlyban, hogy hol a normális határa az aggódásnak minden falat étel eredetét illetően, majd egyikünk se kér tejet a kávéjába, és rátérünk a festményekre, a kiállítás létrejöttére.

Kőszegi Editék a Kugler Art Szalon alapítói. Színdarabot nézni ment hozzájuk Szegő György, és beszélgettek kicsit arról is, hogy a Műcsarnok szeretne majd egy Balázs János-kiállítást. Nagyon fellelkesültek, felhívtak, később Szuhay Péter is (néprajztudós, több évtizede kutatja a magyarországi cigányság életét, kultúráját – a szerk.), én pedig mondtam, hogy boldogan segítek mindenben, amiben tudok az anyagommal. Két kurátor kezdett dolgozni a terven, hogy miket szeretnének múzeumoktól kölcsönözni, de az nagyon időigényes folyamat, abból pedig most kevés volt. Hatvan körüli műtárgyat terveztek eleve a térbe, és rájöttek, a gyűjteményemből kompletten létre lehet hozni a kiállítást. Szóval ártatlan vagyok abban, hogy ilyen exhibicionista lett a címe (Balázs János festményei a Horn Péter gyűjteményből – a szerk.).

De ma már nem is igen lehet a képeid nélkül rendes Balázs János-kiállítást csinálni.
Háromszáz körülire teszik az életművet, ebből nyolcvanhárom van nálam.


Horn Péter

Hol vannak, ha épp nem kiállításon?
Zömmel raktárban, de három-öt kép mindig velünk él.

Gyakran változik, mi van a falakon?
Félévenként biztosan átrendezem, ennek több oka van. Amivel épp sokat foglalkozom, azt szeretem is látni. Aztán én is változom, és az is, mit érzek éppen közelinek. Számít, hogy a fiaim szempontjából mi a jó; hiába szeretem Nyári István maszkos, láncfűrészes, Szüleim házassága című képét, nem gondolom, hogy a fiúk személyiségfejlődése szempontjából időszerű lenne. Van egy Halotti maszk Arnulf Rainertől, az is olyan, amivel várok még pár évet. Két aktív fiúgyerek mellett az is fontos, hogy a művek túléljék a nevelkedésüket, de a születésük előtt is gyakran változtattam, mi van épp kint.


Balázs János: A szerelmespár, 1975
 

Balázs János speciális helyen van a gyűjteményben, vagy az egyik fontos a sok fontosodból?
Több fontos van, például Reigl Judit is szíven üt, de mert Balázs Jánostól olyan komoly mennyiség van nálam, a felelősségérzet, hogy mi lesz az anyaggal, merre alakul a sorsa, más. Az összes többi művészem járja a maga útját, messze túl vannak azon, hogy bármi jelentősége lenne annak, Horn Péter akar-e tenni értük valamit, foglalkozik-e a műveikkel.

Mitől más leginkább?
Hogy elvégez két általánost és utána ez jön ki belőle. Hogy van ez a zsenialitás, ami teljesen ellentmond annak, amit a környezet, a tanulás jelentőségéről gondolunk, arról, hogy milyen hatások determinálnak egy életet.  Az indulása egyébként kedvező volt: jómódú cigányprímás család Szlovákiában,  a családhoz francia nevelőnő járt. Még nem volt ötéves, mikor az apja meghalt, hirtelen szegényedtek el, Salgótarjánba költöztek, mert az anyjának ott volt rokonsága – gyakorlatilag egy putriba kerültek át. Azt írta, a legjobb dolog, ami vele történt, hogy csak azt a két általánost végezte el, de olvasni megtanult.


Balázs János

Sőt írt is.
A festészete kezd már kellően ismert lenni, de elképesztőek a versei is; a salgótarjáni múzeum több ezer oldalnyi kéziratát őrzi – ezeket most épp egy kirendelt közmunkás digitalizálja. Mikor olvastam, nekem József Attilával volt rokon, de ezt nem mertem hangoztatni, csendben többeket kikérdeztem, de úgy tűnik, másoknak is ő jut az eszébe. Ezek mellett abszolút hallása volt, pénzkeresetként zongorát és hegedűt járt hangolni. Korán kelt, még sötétben gyertyánál írogatott, napfényben festett, és esténként a saját hegedűjén játszott. Szóval az egész élettörténete megfog.

A gyűjtés személyes műfaj, pláne a kedvencek, ott mindig van egy különleges kapcsolódás. Néha a képekről sugárzó életmód, néha egy intellektuális közeg vonz – téged miért pont egy olyan élet fogott meg, ami azt bizonyítja: ha valakiben valami megvan, hajtja, mozgatja, akkor az mindenféle körülmény között is vezeti?
Ebben nagyon hiszek. Ezt látom a munkámban, sőt a munkaerőpiacon is, hogy van egy paradigmaváltás, a kompetencia alapú közelítés már nem elég, gyorsan változik minden, inkább a képesség dominál. Ha az megvan, szinte mindegy is hogy atomreaktort vagy baromfifeldolgozó üzemet kell vezetni, menni fog. A hozzátanult kompetencia ötévente úgyis elévül, maradnak a saját képességek. Sose érdekelt, kinek milyen diplomája van, a cégnél sem kiemelt szempont ez.


Balázs János: A rombolás, 1974

Mikor találkoztál először Balázs János-képpel, és akkor amúgy mi volt az életedben?
2005-ben, éppen akkor bíztak meg egy nagy cég vezetésével. Bementem a Kieselbach Galériába – más ügyben –, azt se tudtam épp mi van náluk a falakon. De rögtön tetszett, ugyanakkor zavart is, hogy sehova se tudtam tenni vagy sorolni. Intenzív, erős színek, markáns világ, amilyet még nem láttam. Van egy tesztem, ha egy kép másod-, harmadnap is élesen eszembe jut, tudom, hogy dolgom van vele. Úgyhogy hazamentem és elkezdtem hozzákeresni, mert addig semmit se tudtam róla. Mire végigolvastam, nagyjából beleszerettem. Olyan ez az élet, mint egy film.

Sőt, mint egy népmese. Meg ő maga is, a szépsége sem szokványos. Emlékszem nekem is mennyire meglepő volt először látni a képeit egy aukció anyagában, nálam is volt némi zavar, hogy pontosan mi ez, hova tartozik. Egyébként meg nagyon fontosak ezek a beemelések, reagálni a kánon melletti erős vizuális világokra is, úgy értem ez a bátorság fontos. Galeristaként is, gyűjtőként is.
Mikor Makláry Kálmán először hozott haza Reigl-képeket, valaki elvitt hozzá, nem ismertem még. Azóta már sok év telt el, jóban vagyunk, bízom az ízlésében, az ítéletében, de ott, akkor a művek győztek meg, a négyből kettőt vettem meg tőle. Szeretem ezeket bevállalni, és sajnos nagyképűen hangzik, de nem lehet máshogy kifejezni: azt hiszem van hozzá érzékem.

Ebben felfedezős, elsőnek levős vadászösztön is van, vagy egyszerűen szíven ütnek a képek, és az dönt?
Mindig más a hangsúlyos egy döntésben – sokat gondolkodtam ezen, és mára már komfortosan érzem magam a helyzetben. Néha az a meghatározó, hogy szeretem (és szeretném) nézni a falamon, van hogy a kincsvadászat és a megszerzés vágya hajt, van benne exhibicionizmus, mert ez a láthatóságnak jó formája. Van, hogy a felelősségvállalás mozgat, hogy ezzel valami jót lehet csinálni. És hideg fejjel is tudok dönteni, befektetésként tekinteni egy képre. Ezekből állnak össze döntések. Balázs János-képet soha nem fogok eladni, csábító összegeket ajánlottak már, de azt biztosan érzem, hogy egyben kell tartanom az anyagot.

A felelősségvállalásos motivációban benne van, hogy egy gyógyászati céget vezetsz? Hatnak ezek a dolgok egymásra szerinted?
Biztosan. Sőt úgy is, hogy ha az ember már elért egy sor dolgot, tényleg bekapcsol az, hogy kezdjen visszafele is adni. Közhely, viszont tényleg így működik.

Mi jön be az ember életébe a képei és azok történetei által? Mik a tanulságok, tapasztalatok?
A példák jönnek be, az erejük. Nála inspiráló ez a mindenen át utat törő tehetség, áttételesen, de ez formálhatja, ahogy a környezetemben élők, a gyerekeim képességeit figyelem vagy igyekszem támogatni. Például olyan iskolába járnak, a Lauderbe, ami nem magolással gyötri a gyereket, inkább kreatívnak hagyja – de ezek az élmények felerősitik egymást.  Régóta izgat, van-e valami közös halmaza a nálam lévő művészeknek, mert elsőre annyira mások – Sándorfi, Reigl Judit, Balázs János. De lehet, hogy az erejük, akaratuk vagy a brutalitásuk hasonló, és ez az, ami megfog, Kicsit ilyen alkat vagyok én is, ami nem érdekel, azt képtelen vagyok vinni, de ha valami izgat, azt intenzíven csinálom.  Türelmetlenné is tesz, amikor valaki félenergiákkal van jelen.  

A kiállításon a Római álom hatott meg leginkább, hogy ez a város, és amit a civilizációban jelent, úgy lett ilyen fontos ennek az embernek a fejében, hogy el se hagyta a faluvégi szegénysort. Neked melyik a kedvenced?
A Rombolás. Neki a táj, a növények, állatok, a harmónia a természettel volt a legfontosabb. Látta a viskójából, ahogy Salgótarjánban – ami neki a civilizáció látható határa volt – épültek a lakótelepi házak; ezt veszélynek érezte, rossz iránynak, szóval a képen az őslények le is bontják ezeket az ember kreálta képződményeket. A másik a Szerelmespár. Ebben van a legtöbb érzelem, lágyság és szeretet, innen hiányzik a feszültség, ami a többin ott van. Nagy kép, harmóniát áraszt, nekem gyönyörűen.

 

 

2019. február 7.
Tárlatvezetés Bukta Imrével és Snétberger Ferenccel Balázs János kiállításán

Tárlatvezetés Bukta Imre Munkácsy Mihály-díjas képzőművésszel a Balázs János festményei a Horn gyűjteményből című kiállításon / exkluzív vendég: Snétberger Ferenc Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas gitárművész 

Belépőjegy: 1500 Ft

A programra a helyek száma limitált.

 

full_000539.jpg
Balázs János

A bevezetőben Kieselbach Tamás hangsúlyozza, hogy itt lenne már az ideje egy kulturális központnak, ahol a cigányság szellemi örökségét modern eszközökkel mutatnák be. Ennek a törekvésnek egy albumvariánsa a Balázs Jánosról kiadott jó kétszáz oldalas, fekete alapú díszalbum. Nem igazi monográfia, hanem a legismertebb cigányfestőről írt mindenféle műfajú, rendű és rangú szövegek egybeszerkesztése, megtoldva pár szociológiai ízű (néha erősen pixeles) fotóval és a végigfotografált életművel.

full_005762.png
Wanted – Balázs János

Előkészületben a Balázs János életmű-katalógus, ami a Kálmán Makláry Fine Arts gondozásában fog megjelenni.

full_006073.png
Balázs János festményei a Horn gyűjteményből

Január 12-étől látogatható a Balázs János festményei a Horn gyűjteményből című kiállítás a Műcsarnokban, az Artmagazin 80-as évek különszáma pedig már elérhető az újságárusoknál!