Mákó Bori INSIDE / OUTSIDE címre hallgató (lakó)térspecifikus kiállítása július 16–17. között volt megtekinthető egy Szentkirály utcai magánlakásban, a Kápolna Collection szervezésében. A kapuit hamarosan megnyitó pasaréti Kápolna co-space és kiállítótér olyan kreatív projekteknek ad otthont, melyeknek szervezői együttműködési lehetőségeket keresnek gazdasági, társadalmi, üzleti és művészeti kezdeményezések összekapcsolására. Kíváncsian arra, hogy a vírushelyzetben hogyan tud elstartolni egy új kezdeményezés és pontosan mik a kollekciót építő csapat tervei, a kiállítás szervezőjével és a Kápolna Collection egyik ötletgazdájával, Matheidesz Rékával és a kollekció épülését segítő kurátorral, Kovács Andreával beszélgettünk.

Szilágyi Róza Tekla: Mákó Bori kiállításának megnyitóján néhány szóban vázoltad, hogy nemrégiben vettetek egy ingatlant, amit szeretnétek kulturális célokra felhasználni, és a projekthez kapcsolódik egy gyűjteményezés is, amiben Kovács Andi tölti be a kurátor szerepét. Pontosan milyen terveitek vannak a Kápolna Collection otthonául szolgáló kápolnával?

Matheidesz Réka: Kezdetekben a helybe szerettünk bele – abba, hogy ez a kápolna egy kincs, ami Pasaréten egy villában rejlik. Úgy képzeld el, hogy bemész a lépcsőházba, onnan pedig haladsz tovább, mintha egy lakásba tartanál, és aztán ott van egy öt és fél méteres belmagasságú kis kápolna. Éreztük, hogy ezen a helyszínen művészettel kapcsolatos dolgok nagyon jól működnének, egy játszótérnek képzeltük el. Elkezdtük felújítani és eleinte abban gondolkodtunk, hogy gasztro vonalon mozgó eseményeket tartunk itt, másrészt pedig olyan típusú közösségi, kulturális és művészeti eseményeket, amikhez nem feltétlenül szükséges nagy tér. Majd rájöttünk, hogy a hely egy-egy mű bemutatására is tökéletes lehet.

Eleve kulturális célra kerestetek ingatlant vagy ez egy teljesen véletlen egybeesés?

Matheidesz Réka: Véletlen egybeesés. Nem kerestük ezt a típusú dolgot, nem is akartunk eredetileg semmi hasonlót üzemeltetni. Tóth Timivel ketten vagyunk tulajdonosok – vele közösen vásároltuk az INSIDE / OUTSIDE kiállításnak helyet adó Szentkirályi utcai lakást és a Kápolnát is. Jó barátok vagyunk, csináltunk már korábban is közös lakásfelújítást befektetési céllal.

Andi, te melyik ponton csatlakoztál be a projektbe?

Kovács Andrea: Az álmodozás elején és a COVID előtt – de akkor még nem gondoltuk, hogy amiben mi gondolkodunk, a sokféle nanoesemény amúgy is új modell lesz a vírus következtében. Akkor találkoztam  Rékáékkal , amikor már nagyjából sejtették, hogy szeretnének a kápolnából egy közösségi helyet csinálni, de még nem tudták, hogy a művészet melyik ága lehetne alkalmas erre. Én már nagyon régóta az audiovizuális művészet népszerűsítésének pártján vagyok – így élesben élem meg azt, hogy egy-egy mű bemutatására, pláne, hogyha az médiaművészeti alkotás, elég nehéz teret találni. Ez adta az ötletet: mi lenne, ha ennek a Kápolna körül formálódó gyűjteménynek a profilja az az újmédia-művészet lenne?

Matheidesz Réka: Amikor Andi bekapcsolódott, akkor vált letisztultabbá, hogy inkább egyféle területtel kezdjünk el foglalkozni. A kollekció koncepciója is akkor kezdett kirajzolódni. 

Kovács Andrea: De egyébként az audiovizuális művészet mint ilyen tényleg nehezen meghatározható fogalom. Hogyan gondolsz ezekre a munkákra? Festmények, tárgyak, plasztikák, amik virtuális térben öltenek testet egy röpke időre? A Kápolnában járva eszembe jutott, hogy amikor én felfedezek egy-egy művet, akkor pont azt keresem, hogy kicsit egyedül lehessek azzal az adott pillanattal. A Kápolna tere épp találkozott ezzel a befogadói igényemmel. 

A Kápolna Collectionben – ha jól tudom – most három alkotás van.

Kovács Andrea: Azt fontosnak tartom elmondani, hogy új művek is vannak köztük, amik tényleg Rékáék miatt jöhettek létre 2020-ban, a COVID alatt. Mákó Bori egy digitális festménye van a kollekcióban, amit most ezen a lakáskiállításon is láthattál, ez a Gőz címet viseli. Éppen készül az EJTECH Pulse című, rezonációval foglalkozó installációja és Szigeti Gábor Csongor az Eye című sorozatából felújított optikai illúzióra épülő installációja. 

Alapvetően úgy képzelitek el, hogy a kollekció építése során az új darabokat mindig bemutatjátok a Kápolna terében vagy egy pop-up kiállítás formájában?

Matheidesz Réka: Az az elképzelés, hogy mindegyiknek kitaláljuk a megfelelő formát. 

Ezen kívül mi a tervetek a kollekcióval? Gondolok itt arra is, amiről az előbb beszéltünk. Andi, említetted, hogy az újmédia-művészet nehezen kategorizálható, sokan tartanak tőle. Sokszor felmerül a kérdés, hogy mit jelent egy ilyen művet birtokolni? Szerintem ez izgalmas töltetet ad a projektnek...

Kovács Andrea: Szerintem már az szuper, hogy beszélhetünk erről a helyzetről. Az talán fontos, hogy nem gyűjteménynek, hanem kollekciónak hívjuk, amit építünk. Nekem nagyon izgalmas, hogy itt egy bizniszmodell is párosul a kurátori munka stratégiai építkezéséhez – hiszen a kollekcióba bekerült művek kikölcsönözhetőek. Megkaphatod ezt a privát élményt, ha a saját otthoni teredbe vagy egy rendezvényed terébe szeretnéd kiállítani. Így kipróbálhatod hogy milyen együtt élni egy műalkotással, de nem kell rögtön döntést hoznod arról, hogy meg is akarod-e vásárolni. 

Matheidesz Réka: Nem is feltétlenül csak magáncélra kölcsönözhetőek – gondolok itt egy közintézményre vagy egy iskolára vagy bárkire, akin keresztül ezt a párbeszédet ki lehet nyitni.

Kovács Andrea: A katalizáló szó jó erre a helyzetre, mert célunk az is, hogy megismertessük az emberekkel, hogy egyáltalán van ilyen lehetőség. Általában nagy csoportos kiállítások részeként vagy egy-egy befutott név pályáján keresztül, sokszor külföldi példák miatt olvashatunk hasonló, az újmédia-művészet ernyője alá tartozó művekről. Sokan azt gondolják, hogy ilyen installációkat és audiovizuális műveket csak a külföldi művészek tudnak trendin gyártani, pedig nem így van. Mi egyelőre magyar művészek munkáit gyűjtjük, hiszen fontos, hogy a hazai közeget tudjuk pozicionálni. Ez újfajta szerep, mert a Kápolna Collection se nem galéria, se nem gyűjtemény. A Kápolna egy collection, egy co-place és community, így három pilléren áll.

Hoztam volna elsőre hasonló példákat, az egy mű bemutatására (Egymű Galéria) vagy a párbeszéd elindítására (A hét műtárgya), mert úgy érzem, hogy a Kápolna Collection mögött kicsit edukációs cél is van. 

Matheidesz Réka: Főleg a vírus kapcsán nyilvánvalóvá vált, hogy az intézményi struktúra át fog alakulni. Az alulról jövő, nagyon civil, más megközelítéseket képviselő dolgok tudnak most jól működni. Azok, amik anyagilag nincsenek annyira kiszolgáltatva. És lehet, hogy ezek kezdetben más léptékűek, de érdemes ezekbe is egy modellértéket belevinni. Hogyan lehet teljesen magán módon ilyeneket működtetni? Kell legyen mögötte egy üzleti modell. Célunk, hogy ne csak a művészeti közegben legyenek ismertek ezek a munkák, hanem közelebb hozzuk ezt a területet olyanokhoz is, akik egy kiállításra nem biztos, hogy maguktól elmennének. Lehet, hogy ez egy edukációs folyamat is – illetve kommunikációs kérdés is, hogy hogyan prezentáljuk ezeket a műveket és a projekt egészét.

Inkább működtök úgy, mint egy gyűjtő, aki egyszer megvesz valamit vagy inkább működtök úgy, mint egy galéria, aki bizonyos művészekkel együttműködésben van, és amikor kikölcsönzésre kerül egy műtárgy, akkor ott vannak a részesedési arányok?

Matheidesz Réka: Nálunk ez a modell egy kombináció lesz.

Kovács Andrea: Ha valakinek megtetszenek egy művész munkái, természetesen felveheti vele önállóan is a kapcsolatot, ha viszont a konkrét, a kollekcióban lévő munkáról van szó, akkor ott egy direktebb viszony alakul ki köztünk és az érdeklődő között. Ez egy közös misszió, ami megpróbálja a mindig nehéz, de szerintem lehetséges win-win szituációt megalapozni.

Matheidesz Réka: Itt, a Szentkirályi utcai lakással kapcsolatban, ahol Mákó Bori kiállítását megrendeztük, van egy konkrét, kimondott cél: a lakást szeretnénk eladni. Azt gondoljuk, hogy egy design szemlélettel felújított lakás belső tereit nagyon jól kiegészítik ezek az alkotások, nagyon jól passzolnak, így hozzáadnak egymás értékeihez. Szerintem fontos kimondani ezt a piaci szemléletet. Lehet, hogy nagyon niche piacról (olyan piaci szegmensek, ahol jelentkezik kereslet, de nincs kínálat, vagy keletkezik egy új piaci terület – a Szerk.) beszélünk persze...

Kovács Andrea: Ez az élménydizájn területhez közelít. Talán nem is gondolnál rá, ha nem jönnél el, hogy milyenné varázsolhatod a saját lakókörnyezeted egyetlen gesztussal. A Kápolnánál fontos, hogy egyáltalán platformja legyen ennek a gondolkodásnak. Az, hogy később felmerül együtt élni egy alkotással – akár nem csak kölcsönként –, pedig hosszú távú nyeresége lehet ennek az egésznek. 

Matheidesz Réka: Annak is van jelentősége, hogy milyen térben mutatunk be valamit. Egészen más tud lenni az élmény és a kontextus, hogyha átgondolt terekbe vagy privát terekbe hozod ki a műveket.

Kovács Andrea: Én pont ezért örülök annak, hogy ebben a lakásban tényleg fürdőszoba a fürdőszoba és tényleg háló a háló. Egy valódi lakásban jelenhettek meg Bori művei, különböző formátumokban. Egy bekeretezett és egy projektált digitális festményt egyszerre láthattál egy 14 perces videómunkával együtt. Az élményt parallel tudtad átélni – ehhez hozzájárult a lakás felosztása is.

A kollekció építésénél azon kívül, hogy újmédia-művészet, audiovizuális művek és installációk érdekelnek, milyen egyéb szempontok vannak? Hol keresitek azokat, akik a kollekció részévé válhatnak?

Kovács Andrea: Én folyamatosan szkennelek – azt gondolom, hogy ez tényleg nagyon kortárs és a pillanatbanlétező műfaj. Sokkal gyorsabban is tud talán változni, mint más műfajok. Természetesen építek a közegre, amit a Let it be! art agency tevékenysége alatt nagyjából 5 éve dédelgettem. Nagyon örülök, hogyha be tud érni és a helyére tud kerülni egy-egyolyan alkotó, akinek  esetleg hiányzik a gyűjtői aspektus az életművéből. Viszont itt jön a stratégiai tervezés: magába a kollekcióba kerüléskor fontos gondolkodnunk arról, hogy az adott mű ennek a felállított modellnek meg tudjon felelni. Hogyha nagyon gyakorlatiasan nézzük: ha kölcsönzésre adjuk a művet, akkor más is meg tudja oldani viszonylag könnyen az installálását.Hogyan tudjátok elmagyarázni az érdeklődőknek, hogy ami egy kijelzőn történik, az képzőművészet és még kölcsönözhető is?

Matheidesz Réka: Itt az élményen lesz a hangsúly – tulajdonképpen mi egy élményt kölcsönzünk. 

Kovács Andrea: Mindig kérdés például egy GIF alkotás esetében – ami tényleg 4–5 másodperc –, hogy hogyan műtárgyiasítod, hogyan gondol rá a művész. Két véglettel találkoztam: az egyik szerint a GIF mindenkié, azért született meg, hogy meg legyen osztva (hiszen ami linkelhető, az úgyis felkerül az internetre). A másik hozzáállás szerint az ilyen munkáknak is el kell kezdeni egy „rider”-t (a rider egy technikai igénylista, mely az adott előadó/művész részletes kérését írja le a megrendelő/technikai szolgáltató részére) adni, ahol a mű része lesz az a digitális képkeret, amiben bemutatják és az az adott formátum x példányban létezve lesz maga a műtárgy. Szerintem még nem tartunk ott, hogy ez kanonizálva lenne, de pont az ilyen párbeszédek alakítják az ehhez hasonló folyamatokat.

Itt merül fel a kérdés: ha lesz olyan helyzet, hogy egy munkát két helyszínre szeretnének kölcsönözni, ti mit fogtok képviselni?

Kovács Andrea: Én nemet mondanék. Azt képzelem, hogy ebben nem különbözik egy jó ízlésű üzleti modell egy galériás modelltől.

Matheidesz Réka: És az üzleti modell nem azt jelenti, hogy a profitmaximalizálás a cél – mert alapvetően az értékteremtés az.

Mi az a legtávolabbi pont, ameddig elláttok most a projekt jövőjével kapcsolatban?

Matheidesz Réka: Szeretnénk, hogyha a Kápolna Collection egyszerre lenne nagyon lokális és nagyon nemzetközi. Izgalmas lesz, hogyha a kollekcióhoz majd tudnak nemzetközi művészek is kapcsolódni és részt tudunk venni nemzetközi hálózatokban, networkökben.

Kovács Andrea: A COVID alatt el is indult pár beszélgetés anélkül, hogy valójában meg tudtuk nyitni az ajtókat, de erre tökéletes volt a virtuális kapcsolattartás. Felvettük a kapcsolatot holland partnerrel, valamint egy krakkói és prágai fesztivállal.