Azt beszélik az Orczyn... A Gólya Szövetkezet szomszédsági programjából kinőtt szociológiai kutatás és részvételi művészeti projekt összefoglaló kiállítása szeptember 24-ig látható a Dobozi21-ben.

Először is helyezzük el magunkat térben, mit kell tudni az Orczyról?

Horváth Mátyás: 2004-ben osztották fel Józsefvárost tizenegy önálló negyedre – ebből volt, ami már létezett, például a Palotanegyed, másokat ekkor neveztek el meghatározó közterekről, szimbolikus részeikről. Az Orczy a kertről kapta a nevét, ami körülbelül a negyed felét foglalja el. A program keretében még 2004-ben készült egy felmérés, amiből az jött ki, hogy a Magdolna negyed mellett ez az egyik, társadalmi problémákkal leginkább sújtott kerületrész. Sok a munkanélküli és az aluliskolázott lakó, általában a nyolcosztályos végzettség jellemző, és elég sok a társadalmi feszültség is. Továbbá nagyon rossz állapotúak a lakások is.

Poór Dorottya: Az tűnt még fel, ahogy elkezdtünk itt dolgozni, hogy nagyon diverz; különböző részeit különböző emberek más dolgokra használják. Szóval nincs egységes arculata. A szomszédos Ganz negyed az itt élő munkásréteggel, akik emlékeznek még a gyárra, tök nagy kontrasztban áll az Orczy tér kereszteződésével és az Orczy Fórum irodaházzal, ahová hivatalnokok járnak. Emellett az egész kerületről elmondható, hogy etnikailag is diverz – ott a kínai piac, a török helyek, mi is az egyik török étteremben ettünk minden munkanapunkon.

A kiállítási munkacsoport az interjúk eredményeit látva kezdett el tervezni, vagy már ezelőtt elkezdtétek kialakítani a koncepciót?

Deák Szonja: Párhuzamos folyamat volt; amikor elkezdtük kidolgozni, hogy mik legyenek a kiállítás fő narratívái, már kész volt a kutatás, tehát a témakörök már adottak voltak, mi pedig aszerint szűkítettünk rajta, hogy mely problémákat említették az interjúalanyok a legtöbbször. 

H.M.: A főbb témákat érdemes itt is felsorolni: a környezet és annak lehetőségei; a negyed átalakulása; a közbiztonság állapota; a helyi közösségek. Ezek a kiállítás strukturáló csomópontjai, amelyek mentén bemutatjuk a lakók tapasztalatait és véleményeit a negyedről és az ott zajló folyamatokról.

A részvételi művészeti alkalmak mennyiben voltak az interjúk folytatásai vagy kiterjesztései? Például szempont volt, hogy az interjúk alanyaival dolgozzatok tovább? 

P.D.: Az interjúk 2022 nyarán készültek, a workshopok viszont csak a következő év tavaszán kezdődtek el, így még időben is nagy lyuk volt köztük. Az interjúzás egy szociológus hallgatóknak meghirdetett táborban zajlott, a részvételi folyamat pedig, illetve az agyalás azon, hogy milyen lesz az egész Orczy szomszédok projekt, idén januárban kezdődött. Azért sem feltétlenül volt cél, hogy ugyanazokat az embereket vonjuk be, mert az interjúalanyok esetlegesen lettek kiválasztva; kopogtatásos alapon azzal interjúztak, aki otthon volt és beengedte őket, ami szerintem elég nagy arányban az időseket fedte le. A részvételi folyamat inkább témájában kapcsolódott, de elsősorban az alakította, hogy a rajz szakkörökön részt vevők milyen gondolatokat hoztak be. 

Elkészítettük a negyed szubjektív térképét – ennek viszonylag alacsony volt a belépési küszöbe, kevés idő is elég hozzá, hogy bekapcsolódjon valaki. Nem is csak a negyedről szólt, hiszen az emberek nem aszerint használják a teret, ahogyan közigazgatásilag lehatárolták. Színkódokkal jelöltük a különböző pontokhoz kötődő érzelmeket és hangulatokat, ezen kívül a történeteik és az általuk használt útvonalak jelentek meg rajta, illetve hogy hol laknak. A másik foglalkozás komplexebb, három órás alkalom volt, amit ötször tartottunk meg, több helyen. Amikor ezt kidolgoztuk, a Periféria Központnál¹ dolgozó Jelinek Csabával és Szepes Anna drámainstruktorral dolgoztunk együtt. Itt többek között a lakás-életutakkal foglalkoztunk, amit idővonalakon rajzoltak meg a helyiek, és a kiállításon is láthatók – ugye a szociológusok imádják az idővonalakat. 

A viccet félretéve, az volt az egyik kiindulópontunk, hogy az interjúkban izgalmas volt, ahogy az itt élők környékről kialakult képét befolyásolja, hogy honnan jönnek, milyen költözések után kerültek ide, és mit jelentett nekik ez a mobilitás. Ha például valaki vidékről jön Budapestre munkát vállalni, az Orczy kapu a városra, mert még alacsonyabbak az ingatlanárak, akik viszont a belvárosból szorultak ki, utálhatják akár, legalábbis ez volt az előfeltevésünk. Erre ment ki ez a játék, ami csak egy része volt a foglalkozásnak, ami tulajdonképp egy alternatív lakógyűlés volt, ahol nem egy épület, hanem a negyed kapcsán gyűjtöttük össze, hogy milyen témákat hoznánk fel – voltak gyakorlati problémák, mint a biciklitárolók és az airbnb-k, de volt, aki jobban elrugaszkodott távlati célok és elméleti dolgok felé. Volt pletykajáték is; mindenki mondott egy, a negyedhez kötődő sztorit, amit mindig eltúlozva kellett továbbadni, majd a végén leírni és lerajzolni. Ez azért tetszett nagyon, mert jól modellezi a városi legendák születését, és az így kialakuló mentális képünket a helyről. Nagyon vicces rajzok készültek, ami nekem fontos, hogy humor is legyen az egészben.

Ti is kopogtatós módszerrel toboroztatok? Milyen korosztályokat és társadalmi rétegeket tudtatok bevonni?

P.D.: Itt nem kopogtatással kerestük az embereket, hanem a Gólya Szomszédságból közösséget programjára alapoztuk a stratégiánkat, ebből ágaz ki az egész projekt. Nekik már alapból voltak programjaik és közönségük a Gólyában, a Szomszédsági nap és az ifjúsági klub is a helyi közösségnek szól. Próbáltuk ezt a közönséget is elérni és más, helyi programokra rászerveződni, például a FiDo Park² skateboardpálya avatójára és a Heti betevő ételosztására is elmentünk térképezni, részt vettünk a Ganz-MÁVAG kolónia³ szomszédsági napján és a Stereo Művház nyitófesztiválján az Illés utcában... De volt házon belüli alkalom is a Gólyában, a Kazán Közösségi Házban⁴ és a projektben dolgozóknak. A közösségszervezés tehát sarkalatos pontja volt a munkánknak, mint minden részvételi projektnek. Azok az események működtek jobban, ahol már meglévő közösséghez vittük el a programjainkat. Köztérre mehettünk volna kicsit többet, de végül nem volt kapacitásunk rá. A lakógyűlés foglalkozással főleg azokat tudtuk elérni, akik jobban szituáltak, vagyis ráérnek három órát eltölteni ezzel, és valahonnan ismertek már minket vagy a Gólyát. 

H.M.: A nyár eleji gólyás szomszédsági nap, a szubjektív térképezés és a gyerekfoglalkozások tök jól sikerültek, a kiállításmegnyitó és az ehhez kapcsolódó szomszédsági nap viszont már kevésbé; nagyon kevés helybeli arc jött el, ami valahol azért szomorú. De ez már azt hiszem nem rajtunk múlt, sokat próbálkoztunk, hogy elérje őket a kommunikációnk, viszont sokkal nehezebb a mi helyünkre hívni őket, mint nekünk elmenni hozzájuk.

P.D.: Szerintem akkor is volt egy hullám, amikor jött pár arc, aki nem a haverunk, inkább az volt szembetűnő, hogy két részre osztódott a program; a kiállításmegnyitóra már főleg a mi köreink jöttek át.

D.Sz.: Azért ez nehéz műfaj, az interjúk és a workshopok személyes emlékeket is feldolgoztak, és nem egyszerű megadni az alkotói láthatóságot azoknak, akikről tényleg szól. Hiába a szándék, ha ők inkább a háttérbe húzódnának, és csak azt szeretnék, ha a problémák, amiket kihangosítunk figyelmes fülekre találnának és változást hoznának.

Bennem a láthatóságuk kapcsán nem jelentkezett hiányérzet, inkább a kiállításmegnyitós szakadás érdekelne mélyebben: ki volt a célközönség? Kifelé akartatok kommunikálni, vagy azt a közösséget megszólítani, akikről szól, akikkel együtt dolgoztatok? Egyáltalán alkalmas forma lehet egy kiállítás a párbeszéd fenntartásához, benne van a helyszín, a Dobozi21⁵ a környék vérkeringésében?

H.M.: Mindkettő célunk volt, nemcsak a projektet akartuk összegezni, hanem a párbeszédet megalapozni, csak nem a kiállításmegnyitó a legmegfelelőbb platform erre. A tárlatvezetések viszont foglalkozásokkal lesznek összekötve, Dotyával rajzolni, Drótos Dominikával pedig kötögetni lehet majd, ami sokkal inkább lehetőséget nyújt a fórumszerű beszélgetéseknek. Amit te mondtál, az itt élők láthatósága, reprezentációja is szempont volt, akkor is, ha a kutatás maga nem reprezentatív. Hogy ne csak az itt élők között legyen beszédtéma, hanem a negyeden kívül is diskurzust generáljunk.

D.Sz.: A kutatás alapú megközelítés a Matyi és általam írt narratív elemzésekben jelenik meg, de a Dotya foglalkozásain készült rajzok és a helyszínek megelevenítése a térképes maketten fogyaszthatóbb, közérthetőbb elemei a kiállításnak.

P.D.: Együttműködtünk a Józsefvárosi Múzeummal, a Szonja által említett maketthez Tóth Eszter Zsófia történész írt helytörténeti szövegeket. A kiállítás nagyon szövegalapú, ezért bizonyos szempontból magas belépési küszöbű. Szerintem kevés kiállításnéző fog ennyi szöveget elolvasni, a kiállítás kategóriájába ez sokaknak nem fér bele. Már az is tök jó, hogy a Gólyába járók, vagy az újonnan a kerületbe költöző, hozzánk hasonló helyzetben lévő fiatalok ha eljönnek ide, reflektálhatnak a saját pozíciójukra és megérthetik, mi ez a hely. Hozzám érkezett is ilyen feedback most beköltöző ismerősömtől, hogy hú tényleg, szerintem is így van, és elgondolkodott ezeken a témákon. Nem feltétlen mindig a szomszéd nénit kell megszólítani, neki nem annyira fogyasztható a kiállítás, de a programokkal őt is próbáljuk megszólítani.

Szerintetek mitől jó egy részvételi művészeti projekt, mércéje-e például a hosszútávúsága, vagy hogy cselekvőképessé tegye a közösséget? Fennmaradhat a kialakult háló, ha a szervezők elengedik a résztvevők kezét? Rengeteg kezdeményezés van a nyolcadik kerületben, néhányat közülük említettünk is – nem lehetne a különböző projektekben egyszer már bevont embereket egy csatornára kapcsolni és közösen kommunikálni?

D.Sz.: Azt gondolom, tarthatjuk nagy dolognak, ami történt, és sikerült több itt működő intézményt is becsatornáznunk. Emellett még hármunk, illetve szinte az egész csapat pozíciójára szeretnék reflektálni: mind használjuk ezeket a köztereket, többen itt is lakunk, viszont a felső középosztálybeli szerepünkből nem biztos, hogy szükséges vagy egyáltalán lehetséges kilépni egy ilyen projekt folyamán, és fontos vállalni, hogy kiket tudunk mi bevonzani. Lehet, hogy a mi köreinket, de ilyen módon a többi kerület lakói is többet fognak tudni erről a negyedről.

H.M.: Szerintem ez egy nagyon hosszú távú folyamat, a foglalkozásokkal kis, fragmentált csoportokhoz jutottunk el, és nem is az volt a cél, hogy teljes közösséget formáljunk, sokkal inkább, hogy kapukat találjunk közösségekhez, ami félig-meddig sikerült is. Ez úgy fog tovább élni, hogy a megszerzett tudásunkat átadjuk a Gólya Szomszédságból közösséget programjának, és remélhetőleg ők kamatoztatni tudják majd a további terveikben.

P.D.: Én pont azért voltam lelkes, mert egy hosszú, koncepciózusan folytatott közösségszervező munkába, a gólyás szomszédsági program ötéves stratégiájába kapcsolódtunk be, ők most négy éve vannak az Orczyn. Így nem az volt az elvárás, hogy a művészet önmagában megteremtse a közösséget és mindent megoldjon.

A kiállítást az utolsó héten kedden, szerdán, szombaton és vasárnap lehet elcsípni még, kettőtől hatig lesz nyitva a Dobozi21 (a Dobozi utca 21-ben), de előzetesen máskorra is be lehet jelentkezni. Szeptember 24-én, vasárnap finisszázs. 

Kurátorok: Deák Szonja és Horváth Mátyás

Projekt koordinátorok: Hajdu Csilla és Poór Dorottya

A kiállításban közreműködött: Drótos Dominika, Jelinek Csaba, Máté Dániel és Őze Eszter

1) Független kutató és tanácsadó szervezetként városfejlesztési, lakhatási és ingatlanpiaci témákkal foglalkoznak 2018 óta.

2) A Fiumei út és a Dobozi utca közötti, villamosvonalak által határolt füves részen 2014-ben alakítottak ki ifjúsági parkot sportpályákkal, játék- és sporteszköz bérlési lehetőséggel.

3) A gyár tisztviselőinek és munkásainak épített, 1910-re elkészült lakótelep saját mosodával, orvosi rendelővel, közérttel, óvodával, könyvtárral és tiszti vívóklubbal.

4) A Gólya tulajdonában lévő Orczy úti épületben dolgozó szervezetek (Gólyafészek Napközi, Periféria Központ, Helyzet Műhely, Gólya Szövetkezet, Mérce, KözMű, Deviszont Közösségi Tér, Közösségi Energia Szolgáltató és Lahmacun rádió) szövetsége.

5) A Buharov fivérek (Hevesi Nándor és Szilágyi Kornél), Szolnoki József és Vándor Csaba képzőművészek, Szeredi Csaba analóg filmes, fotós és Bordás Róbert operatőr közös műhelye, de befogadnak kísérleti zenét, performanszokat, kiállításokat és meseterápiát is.