„Őrült pozíciókba helyezett emberi alakok”
Interjú Ezer Ákossal, a a STRABAG művészeti díj shortlist apropóján
Az 1994 óta megrendezett STRABAG Artaward International pályázatán minden évben negyven évnél fiatalabb alkotók munkáit díjazzák, akik a festészet vagy a grafika műfajában dolgoznak. 2021-től kezdődően három éven át Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából és Magyarországról is lehet pályázni az Ausztriában átadott díjra. Idén két fiatal magyar művész, Bernáth Dániel és Ezer Ákos munkái is bekerültek a legjobb öt közé. Mindkét magyar döntős alkotóval beszélgettünk a Bécsben június kilencedikén átadott díj kapcsán – íme az Ezer Ákossal készített interjúnk.
Mesélnél a STRABAG Artawardon kiállított munkáidról?
Ez a három munka speciálisan a STRABAG Artaward pályázatára készült. Mivel ebben az évben sok más projektem is volt, ezeket a festményeket külön kellett választanom más alkotói folyamatoktól, mert a pályázatra beadott képeknek nem szabadott előtte máshol megjelenniük. Így ezidáig nem tudtam őket kiállítani. Amint megszáradtak, egyből el is kellett szállítani őket Bécsbe. Ügyeltem rá, hogy a három kép valamilyen kontextusban, összefüggésben legyen egymással, mégis külön kezelendőek. Kicsit triptichonszerű megoldást választottam, de mindegyik munka különálló kompozíció is. Inkább csak formai és méretbeli azonosságaik miatt adnak ki együtt egy közös képet. Mind a három munkán gyakorlatilag különböző őrült pozíciókban elhelyezett emberi alakokat ábrázoltam, ami a mostani, aktuális sorozatomnak vagy – nevezhetjük így is – időszakomnak a jellegzetessége. Az erős színkontrasztokra és felületbeli különbségekre helyeztem a hangsúlyt. A történetek ad hoc szituációk, a képek címei pedig valamilyen kisebb történettöredékre utalnak. Mindegyik a sietség, a nem feltétlenül szervezett mozgás, a koordinálatlan mozdulatok összességét rejti magában. Ezek jelen esetben a Cancelled Flight (Törölt járat), a Sommersault (Szaltó) és a Deadline (Határidő) címet kapták. Érdekesség, hogy a Deadline a pályázat leadási határideje előtt csupán két nappal készült el, így adta magát a cím.
Mindig ilyen éppen adódó szituációkból merítesz ihletet?
Talán mondhatom azt, hogy ezek minden esetben önreflexív szituációk a saját belső megélésemből, érzelmeimből, de a külső világ éppen nagyon is zavaros és jelenleg furcsa állapotából is inspirálódom. Hozzá kell tennem, hogy nem konkrétan velem vagy mással megtörtént helyzetek vagy történetek ezek, persze. A karakterek is az itt-ott megtapasztalt töredékekből vannak összerakva, de elég erőteljesen saját érzelmi állapotokra és információkra építem a képeket. Ügyelek arra, hogy ezen alkotásoknak elsősorban festészeti, illetve képi kvalitásai legyenek: nagyon alárendelem a munkát annak, hogy az eredmény egy komplett, klasszikus értelemben vett jó festmény legyen.
Mennyire tervezel előre a képek készítése során?
Erősen intuitív a munkamódszerem. Nagyon sokat változtatok a képeken az elkészültük során. Régebben az volt a jellemző rám, hogy minden tervezés nélkül, „csak úgy” nekiestem a vászonnak. Viszont ennél a háromképes alkotásnál előre készítettem egy kompozíciós tervet, még színek nélkül, és párhuzamosan dolgoztam rajtuk, mind a három vászon fent volt a falamon. Gyakorlatilag egymáshoz is viszonyítva alakítottam ki a figurákat. Az intuíció itt inkább abban volt jelen, hogy hagytam felülírni az előre elhatározott dolgokat. Nagyon banális példát mondok: kitalálom, hogy az egyik képen jól nézne ki egy sötét tónusú lila nadrág, de ha úgy adódik, hogy a végén nem passzol a környezet színeihez, akkor fokozatosan felül kell bírálnom magam. Másfelől, nem egy megtervezett, kimaszkolt, feszes és tervszerű festészeti módot alkalmazok, hanem gyakran a felületen keverem a színeket, figyelek rá, hogy a minőségeik különbözzenek, de egyszerre illeszkedjenek is egymáshoz. Próbálom elkerülni azt, hogy ha kitalálok valamit, akkor az akadályokat görgessen elém, és törekszem rá, hogy megtartsam az asszociációk lehetőségét a munka közben. Ez nem változott sok éve, függetlenül attól, hogy mostanában már gyakran használok egyszerű vázlatokat, ami régen nem volt rám jellemző.
Milyennek találtad a bécsi tartózkodásod tanulságait és az ottani közeget?
Én csak a díjátadó napján utaztam ki. Adtam egy videóinterjút a munkáimról angolul, de nem szeretek nem a saját nyelvemen beszélni a művészetemről, mert mindig túlgondolom a mondataimat, ahhoz pedig nem rendelkezem elég nyelvi gyakorlattal, hogy ezt ki is fejezzem. Ebben volt némi stresszfaktor, viszont amikor túl voltunk rajta, a STRABAG Kunstforum stábjával nagyon jól tudtunk kommunikálni az idén szeptemberben ott megrendezendő kiállításomról. Minden shortlistes művész lehetőséget kap a mostani kiállítás terében egy önálló tárlat létrehozására – ennek a részleteit beszéltük át. Nagyon szupportív volt a közeg. A megtervezettség kérdéséhez még hozzá kell tennem, hogy bár a képeimet nem tervezem meg pontosan, a kiállításaimat mindig előre lemodellezem magamnak a készülő munkákkal együtt egy 3D tervezőszoftverben. Ebben jobban megjelenik a control freakség a részemről. A zsűritagok közül is mindenkivel megtaláltam a hangot, valakivel többet, valakivel kevesebbet beszéltünk a megnyitón.
Látsz regionális sajátosságokat a shortlistes alkotók munkáinak összességében? Vannak szerinted közös, csak a közép-kelet-európai művészekre jellemző attribútumok?
Amikor megtudtam, hogy díjazott leszek, eléggé meglepődtem. Úgy érzem, hogy az én munkám erőteljesen kilógott ebből a közegből. Itt nemcsak az öt shortlistes munkáját értem, hanem az eddigi évek díjazott pályázatait összességében. Idén Georg Pinteritsch és én voltunk ketten, akik figurális munkákat csináltunk, bár ő inkább akkumulatív, posztmodern, installációszerű alkotásokat készít, a klasszikus festészeti elemeket keveri egy nagyon modern formanyelvvel, és az absztrakció felé halad – ahogyan a többi shortlistes művész is inkább minimálba hajló, absztrakt irányokból érkezett. Az én képeim itt eléggé zsúfoltnak és hangosnak hatottak. Meglátásom szerint ez a csoportosítás nem feltétlenül a mostani kelet-közép-európai tendenciákra jellemző felfogás, hanem talán egy speciálisan lokális ízlés és rendezés eredménye, vagy az is lehetséges, hogy a STRABAG Kunstforum gyűjteményi politikájába jobban illeszthetők az ilyen hangvételű műtárgyak.