Megismertetni, megértetni, összegezni, elgondolkodtatni. Ezekkel a hívószavakkal jellemezhető Amy Dempsey Modern művészete. A cirka százötven oldalas, frappáns összefoglaló, amely egyúttal bevezetés a 20. század művészetének történetébe, lényegre törő szakkönyvként szolgál a művészet iránt érdeklődő olvasó számára. A londoni Thames and Hudson Art Essentials sorozatához készült írás kézikönyv formába öntött, villanásnyi kultúrtörténeti narratíva, némi lexikális információval.

Kezdve a 19. század végi impresszionizmussal, Dempsey bemutatja hogyan tevődött át fokozatosan a művészet súlypontja Nyugat-Európából az amerikai kontinensre, miközben kitűnően értelmezi egy-egy mozgalom főbb hajtóerejét. 

Nem kétséges, igazán nehéz feladat képzőművészeti fókuszú könyvet írni egy olyan korszakról, amelyben a festészet és a szobrászat más műfajok kialakulásával és előretörésével összefüggésben elveszíti vezető pozícióját a művészeti ágak hierarchiájában. Mégsincs az embernek hiányérzete, hiszen a mozgalmak összefoglalója – rövidségük ellenére – holisztikus képet ad a korszakok eseményeiről. Az írás tömörségének megtartásáért azonban a fejezetekhez csatolt glosszárium és az illusztrációk estek áldozatul: szelekciójuk olykor ad hoc jellegű. Így nem azoknak releváns olvasmány ez az összefoglaló, akik a modernizmus korszakában igazán elmerülnének. Inkább azoknak, akik a múzeumok zárva tartása és az utazás visszaszorítása ellenére is szeretnének „kimozdulni” és megismerkedni a világ modern művészeti gyűjteményeivel. Számukra ez a könyv fürge tárlatok formájában viszi házhoz az élményt. És a szórakoztató kikapcsolódás mellett a befogadó – mint egy jól megszervezett tanulmányi kirándulás során – átfogó, rendezett, majdhogynem kvantitatív képet kap arról, mi is tartozik a modern művészet körébe. Pedig Dempsey célja – ahogy a bevezetőben említi – több annál, hogy az olvasót megismertesse a modern művészet világával. A befogadó saját véleményének kialakítása a cél. 

Dempsey egyszerűsít, de a lineáris olvasat közben a logikai kapcsolatok szépen kirajzolódnak, és könyve megengedi, hogy az olvasó – legyen az művészetteoretikus, művész vagy laikus szemlélő – bárhol felüthesse és inspirálódjon a szövegekből, képekből. 

A kötet többnyire kronologikusan halad, öt csoportot képezve a modernizmus itt felsorakoztatott hatvannyolc korszakából. Az öt csoport az „Avantgárd keletkezése,” „Új világ, új izmusok (1900–1918),” Új rend keresése (1919–1945),” „Ismét káosz (1945–1965),” és „Az Avantgárdon túl (1965–).” Az öt csoport öt fejezetre bomlik, melyeken belül a mozgalmak képeznek alfejezeteket. Az egyes mozgalmakhoz rendelt rövid leírás, a fontosabb művészek, főbb jellemzők, műfaj, és a gyűjtemények felsorakoztatása katonás renddé áll össze, melyeken belül megismerjük a mozgalmak elnevezésének etimológiáját, művészeinek céljait és az általuk alkalmazott eszközöket. A befogadó számára így a művészettörténet ezen korszaka logikai képletté formálódik. Ez a rendszer pedig hasznos lehet mindazok számára, akik már régóta kedvelik a 20. századi művészetet, de egy olyan olvasó számára is, aki eddig nem volt jó ismerője a modern mozgalmaknak.

Későantikra specializálódott művészettörténészként nem állíthatom magamról, hogy a modernizmus szakértője lennék. Azonban a művészet lelkes rajongójaként nem e könyv segített belépni a 20. századi művészet világába, és ezen időszakról nem Dempsey korképszerkesztése segítette véleménykialakításomat. Talán ezért lehet, hogy szemléletmódja néhány tartalmi kérdést vetett fel bennem. Kérdéses volt, hogy a Szecesszió fejezetéből hogyan maradtak ki a bécsi szecesszió és modernizmus legnagyszerűbb alakjai: Gustav Klimt, Egon Schiele, Otto Wagner, Joseph Maria Olbrich, Josef Hoffmann és Koloman Moser. Szerencsére, a könyvből Otto Wagneren kívül nincsenek kihagyva. Dempsey a szecesszión belül is „szecessziót” hajtott végre, és tíz oldallal később, külön fejezetként tárgyalja a Bécsi Szecessziót. A zavart valószínűleg az alfejezet magyar fordítása keltette, ami a talán szerencsésebb Art Nouveau-t Szecesszió-ra cserélve megtévesztett. Ez a fejezet ugyanis nem tárgyalja a német területeken létrejött „új művészet” irányzatait; csupán a virágmintás frankofón és a geometrikus skót stílusokat mutatja be. Érdekesnek találtam azt a választást is, hogy Vincent van Goghtól elválasztva Paul Gauguin nem fért bele a posztimpresszionisták kategóriájába. Hasonló, és talán még inkább kirívó élmény volt, hogy mivel Dempsey John Cage nevét a Performansz művészet fejezetében már ellőtte, kihagyta őt a Fluxusból, noha a fluxus és John Cage neve egy fogalomként léteznek a modern művészet eszmei szótárában. 

 Hozzátenném, ezen tartalmi és szemléletmódbeli kritikák azon alapulnak, hogy a művészet történetét Dempsey és én a világ különböző kontinensei és iskolái felől közelítjük meg. A humán tudományoknál tapasztalható egyetemes igazság, miszerint nem létezik művészettörténet, csakis művészettörténetek, itt is érvényes. 

Amy Dempsey szabadúszó művészettörténész, a Királyi Szépművészeti Társaság tagja, magyarul megjelent könyve a Modern Művészet története (2003).

Amy Dempsey: Modern művészet
Modern Art, Thames & Hudson, London, 2018
Magyar kiadás: Corvina Kiadó, Budapest 2020
Fordította: Árokszállásy Zoltán
3990 Ft
176 oldal