„Ki bízta ránk a nagy munkát, a rend gyarapítását és a szabadság hirdetését

ne kérdezzük kicsinyes töprengéssel, de szorgalmasan végezzük

a dolgunk és úgy, mintha csakugyan mesterei lennénk az alkotásnak

mintha egy palota felépítéséhez kezdenénk a semmiből

s mutassuk meg a tömör, kemény falak máris emelkednek a magasságok felé

holnap tető alá kerülnek s az egész ott áll majd

a tér közepén rendületlenül.

Vállaljuk, ami kiosztatott számunkra

túl a szakma pénzügyein s a tudósok szemérmes magányán is túl...”

Ezeket a sorokat olvastam egy hagyományos írógéppel pötyögtetett „kutyanyelv” alakú cédulán, amikor 2019 első napjaiban özvegye, Márta asszony kérésére felkerestem Dargay Lajos elárvult kalocsai műtermét. A láthatóan már sokszor kézbe vett sárgás papírszelet egy nagyméretű mappához tartozott, amelyben a magyar avantgárd vezéralakja, Kassák Lajos születésének centenáriumára készült, és a Ma című folyóirat képzőművészeinek alkotásaiból válogatott illusztrációk kiállítási anyagát leltem fel.

Hogy ki volt Kassák Lajos, remélem, legalább ebben a körben nem kell részletezni. Hogy ki volt Dargay Lajos, nos, az már – bármennyire szeretnénk az ellenkezőjét állítani – kevésbé közismert. Lássuk be: ilyen a mindenkori művészeti szcéna manipulátorainak memória-készlete. Ám, ha – akár érkezve a mostani találkozónkra vagy lopva e percekben is – rákeres bárki az immár alapítvánnyá szerveződött csapatunk által is gondozott weblapra, vagy csak magára a névre (vigyázat, nem a kedves távoli rokonról, néhai Dargay Attila rajzfilmrendezőről van tehát szó!), az máris olvashatja az egyre pontosabb életrajzot és a szakmai életút méltatásait, miszerint: „Dargay Lajos szobrász. A magyarországi kinetikus–kibernetikus művészet megalapozója. Műveit szakmai-műszaki alaposság, pontos kivitelezés jellemzi…” - és így tovább.  Tessék csak bátran szentelni neki is (talán a mai késő délután, vagy esten, vagy máskor) egy reklámposztnál valamivel több időt. Kellő elfogultsággal állíthatom: meg fogja érni! 

A Dargayról szóló frissebb életrajzok már a kisgyermekkorról is beszédesek: a második háború pusztításai végén, a történelmi Baranyából menekült család néhány évig Kaposváron talált otthonra. A kiskamasz Lali pedig boldognak érezte magát a „nagy iskolában” (a mai Kodály Központi Iskola elődjében), robogva társaival a színházkertben vagy lubickolva a patakban.  Az első „fény-élmény” is itt érte, amikor egy alkalommal a Honvéd utcai lakásuk előtti hatalmas akácot egy váratlan villámcsapás ketté szelte …

A család aztán – az apa tanári hivatása miatt – továbbköltözött, így az ifjú már Egerben s az ottani kistájon érett férfivá, lett tanító, majd tanár, s mindeközben út-, példa- és életcél-kereső ifjú ember. A többi már jól ismert: az 1960-as évek kortárs modernizmusa őt is jócskán és több soron megérintette. Az 1970-ben, Párizsban Nicolas Schöfferrel való első találkozást követően pedig művészi alkotópályája, valóság- és társadalomszemlélete is gyökeresen megváltozott. Ám, sokakkal ellentétben, távoli útjai után ő mindig visszatért, továbbra és – ahogy egy időben értelmiségi körökben a fanyar mondás járta – „kalandvágyból mindhalálig itthon maradt”. További ideszólító, Dargayt különösen boldoggá tevő esemény volt, amikor bő négy évtizeddel ezelőtt, első életműkiállítását barátai 1983 nyár végén Kaposváron, az egykori „Kilián”-ban megrendezték. Villanymotor és sűrített levegő működtette szobrai, reliefjei és konstruktivista térplasztikái mellett szép számmal állított ki grafikáiból is. Közülük az egyik, igen kedves itt és most a tárlatot hírelő plakáton látható – eredeti állapotában pedig az első terem bejáratához közeli paravánon fogadja a látogatót (Rajz II., 1981). Ezért öröm és talán nem véletlen, hogy most és itt, Kaposváron e művészeti intézet falai között kapott időszakos befogadást a kalocsai ÉletMűTerem egy válogatott kollekciója. 

Ha közelebb hajolunk – mert megtehetjük! – az imént említett, 1981-ben készült alkotáshoz, felfedezhetjük: színes tussal húzott és kitöltött, szerkesztett mértani formák egymásra helyezett és egymáshoz illesztett vagy egymás felé közelítő rétegei kapcsolódnak össze, alkotnak sajátosan elgondolt, a művészre jellemző kompozíciót. Tulajdonképpen ez az alapvető eljárás működik a többi grafika újabb és újabb csoportjánál is. Amelyeken az is látszik, hogy az alkotói kéz egyedi munkáiról van szó, nem valamely sokszorosító masinán készült darabokról. Legyenek ezek akár például az itteni, belső teremben elhelyezett, nagy méretű, színes formai elemekkel gazdag ceruzarajzok. Legtöbbjükön – és ez jellemző már az 1970-es évekbeli első grafikai család darabjaira is – a vertikális középtengely a szervező, amelyen az így keletkezett térfelek már más és más kapcsolódást-vonzódást vagy éppen távolodást jeleznek színes hasáb, egész és félkör, ívhajlatok, kitöltött rajzforgácsok, elmetszett szirmok, alulról felszínre bújó levelek alakjában. Talán nem túlzás felvetni: a lecsupaszított, egykor volt „látófa” egy-egy csonkos bütykén még megtapadnak, vagy az olykor azért feltámadt alkotói optimizmus szerint, újjá szerveződnek                                                                                                                          ezek az apró hajlékok, az univerzum maradékai. Szintén csak közelről szemügyre véve tárul fel egyedi és igen kifejező, egyúttal megdöbbentő módon, amikor az alig látható, egymásra szerkesztett halvány ceruza négyzetek alsó vonalától kék színű keskeny ékek válnak a térben egymás fölött lebegő és táncoló hasítékokká (Lebegés 1993).

Tudatosan, nem elidegenítő szándékkal ugyanez, a szemmel tartott távolság elemeinek sajátos kapcsolódása látható a nemesfém (krómacél) alapú körcikkek s apró hasábok, további fém elemek legendás kompozíciójában, amely a Levelek Kassáknak címet viseli s most itt lehet velünk.

Elmondható itt is immár: Dargay Lajos nem volt gyakorló istenhívő, templomok ilyetén látogatója. De komolyan tanulmányozta a földhözragadt emberi világon túli Univerzumot és annak mozgatói erőit, az alkotó Szellem megnyilvánulásait. Eközben igyekezett az asztrológia segítségével sajátos mértani-művészi formában is megörökíteni azokat a számára fontos személyeket akik: legyenek volt szülei, tisztelt művész elődei, tehát akik iránt őszinte rajongással volt. Ez volt az ő változatos Ephemerides-sorozata, amelyből most a szintén Kassákra emlékeztetőt hoztuk el.

Dargay Lajosnak a geometria alapformáiból sajátosan, maga módján, reá jellemző színvilágával, formai és eszköztárával építkező utolsó térgrafika-családja a 2000-es évek elején született meg. Kevés számú, ezért különösen is ritka, sérülékeny darabok ezek. Olykor úgy tűnik: talán – a nem igazán gondolt elmúlásának éveiben – így, ezek mentén folytatódhatott volna az életmű. 

Dargay most bemutatásra került alkotásainak segítségével a megújuló ősi tradíciók is felsejlenek. A legegyszerűbb geometrikus formák, jelek felhasználásával építkezik, amelyek még a képek tereiből is ki-kiszabadulva érzelmek kifejezői, máskor azok újabb hullám-veréseinek, a fárasztó alkotásból induló dagály esélyét adják. 

Elmondhatom: Dargay igen gazdag és sokoldalú, több évtized során létrejött grafikai munkássága még mindig alapos feltárásra és kutatásra vár – kollégák, fiatal barátaink: szabad a terep, tessék nekifogni bátran!

Végezetül: köszönöm Dargay Lajos örököseinek nem múló bizalmát, hogy a ritka becses tárgyak most itt lehetnek. Köszönöm a féltő és szakértő gondoskodását Hizsnyik Dénes fényművész barátomnak, Sárkics Eszter művész-tanárnőnek és a vele a kiállítás megalkotásában közreműködő Zichy Mihály Művészeti iskola tizenharmadikos dekoratőr szakos tanulóinak. Dr. Gyenes Zsoltnak pedig azért szól itt a nyilvánosság előtt megkülönböztetett köszönet, mert magas fokú szakmai alázattal s a kreatív hazai elődöknek szóló önzetlenséggel vállalta e kiállítás létrejöttének megszervezését a (saját) ötletétől a megvalósulásig. Hogy megszerezte a Magyar Művészeti Akadémia Pécsi Regionális Munkacsoportjának szellemi és anyagi támogatását, s hogy befogadó házigazdánk, a MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézete a kortárs alkotók e galériájába néhány hétre - igaz, már a messzi távolból, de biztosan örömmel ide gondoló – valahol most is velünk lévő kortárs művész, Dargay Lajos válogatott munkáit ügyünket támogatva befogadta.  

Köszönet a figyelemért, az együttlétért!

Kaposvár, 2025. 03. 06. 

Megtekinthető: 2025. március 28-ig, hétfő és péntek, 10.00 és 18.00 között
Fotók: Varga Eszter