„Szép, akár a ragadozó madarak karmainak behúzhatósága; vagy mint az izommozgások tétovasága a nyakszirttáj redőinek sebében; vagy még inkább mint az olyan önműködő patkányfogó, melynek rugóját maga a csapdába esett rágcsáló húzza fel újra, és mely szalma alá rejtve is szüntelenül teszi a dolgát; és legfőképpen, mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon.” (1) Írta Lautréamont grófja, 19. századi francia költő Maldoror énekei című művében. A hatodik ének sokat idézett mondata, amelyben racionálisan össze nem illő dolgok kerülnek egymás mellé, a szürrealisták fontos inspirációs forrása volt. 

Bálint Endre az 1930-as években, barátja és mestere, Vajda Lajos művészetén keresztül ismerkedett a szürrealista montázs módszerével. Vajdát és Bálintot Ámos Imre mutatta be egymásnak 1934 őszén, az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) menzáján. A két világháború közötti Magyarországon a fiatalokat, az újító művészetet képviselő Vajda marginális pozícióból, a művészeti szcénát uraló Gresham-kör posztimpresszionista, naturalista, „békanyálas” festészete ellenében fogalmazta meg szentendrei programját, és módszerét, a „konstruktív szürrealista tematikát”. (2) „Most azzal kísérletezem, hogy különböző tárgyak más-más környezetből kiemelve, egy képsíkon összeszerelve hogy hatnak (konstruktív szürrealista tematika).” (3)

A szentendrei program másik alappillére a népművészet volt, mint ihlető forrás. Vajda a népművészetet tartotta az egyetlen olyan, hiteles tradíciónak, amelyhez kapcsolódni tudott. Korniss Dezsővel közösen a Bartók Béla-i program nyomán népi hagyomány és modern művészet szintézisére törekedtek a két háború között. A népművészeti motívumok gyűjtése, a népművészet megértése, önmagukon való átszűrése révén hozták létre modern, kortárs művészetüket. 

Vajda Lajos 1941-ben meghalt a munkaszolgálatban súlyosbodott tüdőbajában. Bálint Endre többször volt munkaszolgálaton, 1943-ban Sárospatakon volt munkatáborban. (4) Miközben rettegett, hogy Ukrajnába mennek tovább, gyönyörűnek találta a tájat, szerette volna megfesteni. Ide tér majd vissza, ez lesz a kiállításunkon látható rajzok születésének első helyszíne. 1944 októberében a nyilas hatalomátvétel hírére az éppen a bujkáló családját látogató Bálint nem tért vissza munkaszolgálatos századához. Czimber Ágostonné, Bálint Endre édesanyjának ismerőse a háború végéig Budafokon bújtatta a családot. 

Életrajzi Törmelékek című visszaemlékezésében így ír erről: 

„Engem egy sváb család bújtatott 1944. október 15. délelőttjétől mindaddig, amíg már szabadon cipelhettem egy krecliben legalább 30–35 kilónyi eleséget azoknak, akikről Zimber Ágostonné, el- és felbújtatóm feltételezte, hogy nincs mit enniük. Engedjék meg nekem, hogy itt és most köszönjem meg Zimberéknek mindazt, amit értünk és még egy tucatnyi másért tettek. Fiam, feleségem és nővérem, Szerb Antalné nevében tartozom köszönetet mondani Zimberéknek. De hát ezek meddő szavak olyan cselekedetek ellenében, amit nem lehet viszonozni, vagy legalábbis nagyon nehéz kigondolni a hogyanját.” (5)

Az 1945 és 1948 között működő csoporthoz, az Európai Iskolához, amely Vajda Lajost halála után tiszteletbeli tagjának választotta, Bálint Endre a kezdetekkor csatlakozott, egyéni kiállítása nyílt a szervezésükben. Az Európai Iskola alapítói, teoretikusai a szürrealizmust aktuális irányzatnak tartották, Bálint azonban ezekben az években sokkal inkább az École de Paris szellemében alkotott, vastag kontúrokkal, expresszív ecsetvonásokkal, fauve-os színekkel. 

1948-ban több szempontból is válságba került. A kultúrpolitikai fordulattal egyidőben az Európai Iskola beszüntette tevékenységét. Az Ady Endre utcai házból, ahol addig laktak, el kellett menniük, mert egy rendőrtábornok óhajtott odaköltözni. A később legendássá vált Rottenbiller utca 1. szám alatti lakásba szorult fiával és feleségével, annak testvérével Vajda Júliával és az ő férjével Jakovits Józseffel, anyósával meg a gyerekekkel. A szűkös körülmények megviselték, nem volt műterem, ahol festhetett volna. Egészségi állapota, tüdőbaja rosszabbodott, fulladásos rohamok gyötörték. 

Festészete is jelentősen megváltozott ezekben az években. 1948–49-től festett kisméretű képeit koboldok, lidércek, manók, furcsa kis alakok népesítették be. Ördögeiben felfedezhető a Galéria a Négy Világtájhoz által 1947-ben rendezett Mohácsi busók kiállítás inspirációja. A busó kiállítás katalógusa a túlfinomodott modern művészet megújításának lehetséges tiszta forrásaként utalt a népművészetre, a busójárás hagyományára. Bálintnál ezekben az években tetten érhető a népművészet felé fordulás kísérlete, az ördög-, vagy busó-tematika azonban nem hozott áttörést, Bálint alkotói válsága 1954-ig elhúzódott. Az ötvenes évek elején aztán Szabó Lajos filozófus tanácsára a vajdai módszer tudatos átvételével kezdett kísérletezni. A vajdai örökség 1948 után egyébként is előtérbe került, temérdek fiatal művész látogatta a Rottenbiller utcát, akik szellemi tanácstalanságukban megnyugtató válaszokat kerestek, többek között Vajda Lajos ott őrzött műveiben. Bálint szerette volna Vajdát követni, azonban egészen 1954-ig nem találta a hagyományt, amelyet sajátjának érezhetett volna. Végül egy véletlennek köszönhetően lelt rá arra, ami organikusan illeszkedett személyiségéhez. 

Sógora, Jakovits József 1950-től az Állami Bábszínház bábműhelyében dolgozott. Reklámgrafikusi, plakáttervező munkát szerzett Bálint számára, aki rendszeresen bejárt a bábszínházba, jó barátságba került az ott dolgozókkal, Márkus Annával, Ország Lilivel és Bródy Verával is. Tőle vette kölcsön azt a német paraszti népviseletet bemutató könyvet, amely ihlető forrásává lett. (6) Bródy Vera a fekete-fehér fotókkal teli kötetre egy antikváriumban bukkant, amikor egy darabhoz boszorkányokat tervezett. (7) A benne lévő fotókon a szélben álló fekete ruhába öltözött fehér fityulás asszonyok nagyon megtetszettek Bálintnak. Lenyűgözte a formagazdagság, a kalapok, sapkák, fejkendők, masnik, fodrok, csipkék, gallérok, köntösök, amelyeket a német parasztok hétköznapi és ünnepi alkalmakkor viseltek. 

1954-ben és 1955-ben Sárospatakon, a Képzőművészeti Alap sárospataki alkotóházában a népviseletes könyvből készített rajzmontázsokat, Vajda módszerével. Később, 1957 tavaszán, Zsennyén, mielőtt a megtorlásoktól tartva évekre Párizsba utazott volna, szintén ezekkel dolgozott. Ekkor már kombinálta a rajzokat régebbi, eldobott olajmonotípiák kivágott darabjaival. 

Visszaemlékezéseiben a könyvet következetesen sváb népviseletes könyvként emlegette, noha a cím német paraszti viseletekként jelöli meg témáját. Nemcsak Czimbermann Ágostonné miatt lehetett fontos a sváb karakter, Nagybörzsöny is élt a művész emlékeiben, a sváb falu, ahol nővérével együtt a nyarakat töltötték rokonaiknál. Megannyi jó emlék. Bálint, aki szélsőségesen szubjektív festőnek tartotta magát, talált egy olyan népművészeti hagyományt, amelyhez érzelmek fűzhették.  

Jó boszorkányokról, bajelhárítókról lenne szó a rajzos átiratokban? Talán. Is. 

Rajzainak újszerűségét művésztársai is felismerték. Ország Lili így biztatta mesterét 1955-ben: „Kíváncsi vagyok, hogyan tölti napjait, dolgozik-e vagy pingpongozik? Remélem, az előbbit teszi. Most olyan jó formában van, úgy látom, nagy utat nyitott a Maga számára legutóbbi rajzaival, és remélem meg is ragadja ezt – ne engedje el!!! bármennyire is csábítgatják ott a könnyebb szórakozások.” (8)

Érdemes valamivel közelebbről megvizsgálni, hogy hogyan is készültek ezek a rajzok. Első lépésként a művész az őt érdeklő motívumokat átrajzolta. Nem egyszerű leképezésről van szó, egyéniségét, érzelmeit is belesűrítette vonalaiba. Könnyen megfigyelhető ez a könyv egyik kiadásának címlapján szereplő parasztasszony portré több helyütt visszaköszönő átiratain, ahol Bálint kontúrjai jóságos vonásokká merevítették az idő ráncait.  

Nemcsak a motívumok érzelmes, önmagán átszűrt megfogalmazását igyekezett Vajda nyomán megvalósítani, de a képépítés módszerében is Vajdát követte. Az eljárást, motívumok egymásra montírozását transzparentikus szimultanizmusnak nevezte. 

Hogyan rakta, válogatta egymás mellé a motívumokat? Erről montázsaival kapcsolatban beszélt: „Valójában az én kulcsom: a papírvágó ollóm, amivel mindenféle színes és fekete-fehér matt fényképeket vagdosok össze-vissza, mint egy haszontalan gyermek, aki örömét leli vandál játékában. Bizarr kendőkbe burkolódzó parasztasszonyokat csonkítok meg: arcukat kivágom, és ráragasztom egy asztal lapjára, kivágom az asztal két lábát, és keresztet alakítok azokból, majd kivágom a Megváltót, és egy csónak kereszt alakú fenékpallójára feszítem fel, és átélem állandó szenvedését, amit rámontíroztam gyűrött lelkemre. Régi zsidó temetők sírkövei között bolyong a képzeletem.” (9) Bálint játszik. A ló, amelyik az egyik rajzon áll, egy másikon fejjel lefelé montírozódik a szentendrei kapuba rajzolt női büsztre. A bagolyra vagy macskára emlékeztető szörnyfej hol levágva, hol egy lépő figura fejeként néz vissza ránk. A jóságos parasztasszony profilja vízszintesen, majd fejjel lefelé ízesül a rajzmontázsokba. 

Sárospatakon ezzel a metódussal mintegy 60–80 rajz készült. Ezeket a munkákat a művész úgy értékelte, mint későbbi festészete „szótárát” és „grammatikáját”. Ezekből a rajzokból bontakoztak ki képeinek motívumai, majd témái.

A motívumok között nemcsak a parasztasszonyokat találjuk meg boszorkányok viseletére emlékeztető, redőződő fekete ruháikban, feltűnik Szentendréről a Hunyadi utcai kapu íve, néhány sírkő, egy asztali csendélet, de a Sárospatakon gyűjtött lovas cégér, Kiss János szíjártó mesteré is szerepel a képeken. A leginkább bagolyra emlékeztető szörnyfej bábszínházi ihletésűnek tűnik. Nagyon hasonlít az 1959-ben bemutatott Jancsi és Juliska gonosz macskabábjára, (10) amelyet Bródy Vera tervezett, vagy eszünkbe juthat a Hollókirály mese is, amelynek boszorkánya képes bagollyá változni. Ehhez a figurához is készített terveket Bródy Vera, igaz valamivel később, 1960-ban a televízió számára. (11)

Hogyan vándoroltak át ezek a rajzban született motívumok a festményekre és váltak Bálint festészetének szótárává? Befejezésül néhány példa segítségével ezt igyekszem megmutatni. A redős ruháikban repülő sváb asszonyok a festményeken fekvő helyzetben múmiává változtak, mint például a Templomtorony (1957) című olajképén, az álló lóval a Kiscelli Múzeum (1960) című festmény központi alakjaként találkozhatunk, és mindkét motívum visszaköszön az Itt már jártam valaha sorozat első két darabján. 

A monográfiában Haláltányér kombinációkkal címen reprodukált (12) rajz példája összetettebb. A parasztasszonyok csoportja és az előtérben szereplő figura a néprajzi könyvben szereplő két külön fényképről származnak. Az elülső alak arcát egy kerek ragasztott forma takarja el, amin absztrahált formában egy koponya jelenik meg csontokkal. Hasonló megoldással élt Vajda Lajos Madonna torzó zsidótojás motívummal című 1936-os képén, a Madonna arcát egy tárggyal fedve el. A mű készülésének idején Vajda két hétig Bálinték Örömvölgy utcai lakásában lakott. A tojás alakú beszamim tartó minden péntek este ott állhatott a szombat bejövetelét üdvözlő zsidó szertartás során az asztalon. Az arc kerek, illetve ovális formára redukálása szimmetriát kölcsönöz a figuráknak, amely akárcsak a frontális beállítás és a mozdulatlanság, az ortodox ikonfestészet eszközei. Bálint kerek motívuma pecsétre hajaz, a halálfejet, az elmúlás bélyegét hordozza, festészetének és életének egyik központi témája, a halálfélelem, a halálvárás tűnik itt fel. Jóllehet külön-külön a haláltányéros alak és a hátat fordító nők csoportja is előbukkannak egy-egy festményen (Angyal, 1961; Ikon és ablak, 1958,) a teljes kompozíció, a hátat fordító asszonyok és a frontális alak együtt tűnnek fel A charentoni elmegyógyintézet lakói (1958–59) című képen. Elmegyógyintézet és halál: az asszociációk és életrajzi törmelékek mentén itt is sokfelé kalandozhatnak gondolataink. A festmény keletkezésének idején Bálint Endre Épinay-sur-Seine-ben lakott Czitrom Pálnál, a helyi elmegyógyintézetben dolgozó orvosánál, Márkus Anna férjének unokatestvérénél, az intézet mellett. Czitrom Pált a második világháború idején egy razzia során innen, munkahelyéről vitték el Auschwitzba, ahonnan szerencsés véletleneknek hála megmenekült. (13) A charentoni elmegyógyintézetre hivatkozni persze elegánsabb, története jóval híresebb lakókkal büszkélkedhet, itt tartották fogva de Sade márkit, de Paál László magyar festő is itt lelte halálát. 

Hasonló módon a végtelenségig bolyonghatunk és elmélkedhetünk a rajzokat nézve Bálint Endre festészetének gondolati hálójában, de nem szeretném elvenni a ráismerés és képzettársítás örömét, jó felfedezést, játékot kívánok. A kiállítást megnyitom.

Bálint Endre: Rajzmontázsok
Vintage Galéria, Budapest
2022.09.20 – 11.11.

^Jegyzetek:

^{1 Lautréamont: Maldoror énekei, Európa Kiadó, Budapest, 1981, 83. 
2 Vajda szentendrei programjának a kortárs eseményekre adott reakcióként való értelmezéséről ld. Gosztonyi Ferenc alapvető tanulmányát: Vajda Lajos művészete 1936-ban. Szempontok a „konstruktív szürrealista tematika” és a Felmutató ikonos önarckép értelmezéséhez. Ars Hungarica 2019/1. sz., 127–141. 
3 Vajda Lajos levele Richter Júliához, Szentendréről Pozsonyba, 1936. szeptember 3. In: Vajda Lajos levelei feleségéhez, Vajda Júliához. 1936–1941. Szerk. Jakovits Vera – Kozák Gyula. Szentendre, Erdész Galéria,1996. 45.
4 Kolozsváry Marianna: Bálint Endre. A nyolcadik templom. Kiáll. kat. (Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2014. február 1. – 2014. május 11.), szerk.: Borus Judit, Leposa Zsóka. Mgyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2014, 129–130.
5 Bálint Endre: Életrajzi Törmelékek, Tények és tanúk sorozat, szerk.: Román József. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1984, 110–111.
6 Hans Retzlaff – Rudolf Helm: Deutsche Bauerntrachten. Atlantis Verlag, Berlin, 1934.
7 Bródy Vera szíves szóbeli közlése alapján, akivel 2012 májusban, Párizsban beszélgettem. 
8 Ország Lili levele Bálint Endrének Budapestről Sárospatakra, 1955. november 23., in: „… a világból a fényeket…” Ország Lili levelezése. Szerk.: Árvai Mária – Zsoldos Emese, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2017. (MNG Adattári Források), 40–41.
9 Bálint 1984, 176.
10 https://babkatalogus.budapestbabszinhaz.hu/7-allami-babszinhaz-1949-1992/104-macska 
11 Bródy Vera: A bábtervező mesél, Móra Könyvkiadó – Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2016, 47.
12 Kolozsváry 2014, 51.
13 Ld. Kőrösi Zsuzsanna életút interjúja Czitrom Gáborral. Elérhető az Oral History Archívumban, itt: https://www.visszaemlekezesek.hu/czitrom-gabor (utolsó letöltés: 2022.09.19.)}