Domokos Ferenc megnyitóbeszéde Vámos János kiállításán.

Vámos János a Prágai Képzőművészeti Egyetemen végzett. Aktuális művészeti eszköztára a vizuális túltelítettség és a hiány közti átmenetből jön létre. Munkái felhasználják gyorsan változó és ingergazdag környezetünk egyrészt urbanizált, másrészt digitálissá vált jellegét. 

 A térbe lépve színeik és méretük ellenére, Vámos festményei helyett elsőként akadályoknak látszó elemekre leszünk figyelmesek. Ha irányítják is mozgásunk, teszik azt anélkül, hogy bárminemű útvonalat kijelölnének, nem állnak össze egy lineáris pályává. Ha távolról tekintünk rá egy-egy konstrukcióra, elsőre szinte mozgást sugalló dinamizmusuk mellett felfedezünk párhuzamos elemek által létrehozott síkokat, melyekből inkább mintegy csak billennek ki részek. Könnyen meginogtatható, bizonytalan szerkezetnek tűnnek. Pedig könnyen azt gondolhatnánk, hogy pont ezek kellene megadják egyéni mozgástereink biztonsági korlátait. Egy-egy részen akár azt is érezhetnénk, hogy valamiféle fiktív lépcső melletti kapaszkodóként állnak kézre elhelyezkedésük magassága, dőlésszöge miatt. Akár buszmegállókból, de főleg tömegközlekedési eszközökről is ismerősek lehetnek úgy az összekötő elemek, mint maguk a közrezárt csövek. Ezek könnyen tartozhatnának a Marc Augé által megfogalmazott átmeneti terekhez, amelyeket ő „nem-helyeknek” hív, bármilyen sebességgel, bárhova is tartunk, de mindenképp mozgásban vagyunk vagy annak előkészületében, várakozásában vagyunk.[1] A „nem-helyekbe” senki se az adott helyen való tartózkodás céljával jut el, hanem csak átmeneti, tranzitállapotban kerül ide, így se a privát szféra kialakításához, se teljesen köztérjellegű működéshez nincs benne lehetőségünk. Minderre mintegy további rétegként rakódik rá a tér, az odairányított embertömeg és a figyelmük, idejük irányításának szándéka – természetesen, érdekek által vezérelt módon. Disordered Attention című könyvében Claire Bishop arra is felhívja a figyelmet, hogy a figyelemmel, mint erőforrással is dolgozó gazdaság hogyan telepszik rá vagy még inkább határozza meg, szabja át mindennapi életünk átvitt értelmű architektúráit, de szó szerinti infrastruktúráit is, hozzátéve, hogy immár a képző- és performanszművészet is ezeket alapul véve működik.[2]

 Vámos nem csak az előbb felvázolt társadalmi valóságban dolgozva, hanem egy tavaly ősszel Barcelonában töltött rezidenciaprogram keretében konkrétan az említett elméleti alapokból és a helyi épített környezetre reagálva kezdte el kikísérletezni egy új koncepció vizuális megjelenítését. A „nem-helyek” és a széttöredezett figyelem metszéspontjában megfogalmazott „overplace”-szel azt állítja, hogy kortárs realitásunk fizikai és virtuális tereiben már kevésbé az átmenetiség, a figyelem és a tudatos jelenlét hiánya lép fel. Hanem úgy az egyre inkább elvárosiasodó és technológiailag behálozattabbá váló épített környezetben, mint a virtuális felületeken, sajátos és számban is csak gyarapodó, egyre több funkcióval bíró platformjaikon egy olyan folyamatos információfogadás és átadás kölcsönhatása alakul ki, amely legalább minőségében átírja, ha nem alapjaiban lehetetlenné teszi a „valós” jelenlétet. A végletekig fokozott sűrűségű információbombák[3] közepette inkább már csak alig-alig felismerhető töredékek után kapkodunk. 

Kevésbé konkrétan illusztrálva, mintsem inkább érzékeltetve, de mégis töredékekből összekomponálva látjuk ezt visszaköszönni Vámos festményein. Akár több festményt egymást kitakaró módon, egy pontba sűrűsítve, akár önmagukban, egy-egy darab vászonra sűrítik össze a fizikai terek egymásra rétegzett, épített környezetre utaló tagoltságot, kábelekre vagy hálózatelméleti gráfok éleire emlékeztető vonalakat is megjelenítve olyan felhőszerű foltokban, amelyek mintegy elektroszmogként és sötét, de vibráló ködként magasodnak az infrastruktúrák fragmentumai fölé.

A kiállításon nincs felétlenül bejárási útvonal, nem hiába nem is készült hozzá hagyományos értelemben vett kiállításvezető, rajta térképpel, jelölve egyenként a kiállított munkák sorszámát, technikáját és méretét. Az environment leginkább körkörös mozgásban fogadható be, jelezve valahol a digitális-technológiai ökoszisztémákba való belépésünk tudatos döntésének hiányát, abból való kilépésünk esélytelenségét. Mégis adódik egy kapuszerű alakzat, ami valóban biztosít átjárást, de ezzel együtt be is keretez, formára szab: magasságunk függvényében vagy gond nélkül pont átslisszanunk alatta vagy be kell húznunk magunkat ahhoz, hogy átférjünk. Akár beavatkozás nélkül beférünk, akár saját testi pozíciónkat pillanatnyilag átírjuk, gondolatban mégiscsak alkalmazkodunk a megszabott, infrastrukturális kereteknek, épp úgy, mint mindennapi életvitelünkben: fogyasztott digitális tartalmaink vagy előállított gondolataink mind a megfelelő platformok sémáihoz simulnak. 

 Szintén simulékonynak hatnak, sima felületűek a kiállítás térelemei. A tömegközlekedési eszközök kapaszkodóival szemben, ezek nem szinterezett, matt színű felületek, hanem fényesre csiszolt fém hatású, tükröződő és visszacsillanó hengerek. Byung-Chul Han filozófus alapján láthatnánk ezeket hibátlan, tökéletes és a kor esztétikájához, ízlésvilágához alkalmazkodva végtelenül pozitív felületeknek.[4] Viszont nem kell sok idő ahhoz, hogy rájöjjünk, maguk a szerkezetek nem azok. A káoszfaktort a festményekkel kölcsönhatásba lépve, saját erős árnyékaikat a térre rávetítve csak növelik, de önmagukban is instabilak. Bizonytalanságot sugallnak, mintha omladozásuk közepette lettek volna időben megfagyasztva. Ha a kora újkori angolkertekbe divat volt előző korok várromjait megépíteni, most megnyugodhatunk: korunk digitális-urbanisztikai nyomait nem kell majd utólag megépítenie a jövő jómódú társadalmának, hiszen környezetünk – de főleg az ember maga – elkezdte nem bírni már a minket körülvevő tartalmak, impulzusok sokaságát. Örvendünk annak, ha sikerül megállítanunk a saját magunk által felhúzott kapaszkodók és korlátok beomlását. De az is lehet, hogy jobban járunk, ha hagyjuk ezeket összedőlni, hogy teljesen újakat építhessünk. 

 Vámos János: Fragmented Presence

 Liszt Institute Praha, Rytířská 25-27, 110 00 Prága 1, Csehország

 Látogatható: 2026. március 19. - április.12.

 Kurátor: Domokos Ferenc

 Fotók: Tereza Šimoníková

[1] Augé, Marc. Non-Places: Introduction to an Anthropology of Supermodernity. London - New York: Verso, 1995

[2] Bishop, Claire. Disordered Attention: How We Look at Art and Performance Today. London: Verso, 2024,

[3] Virilio, Paul. The Information Bomb. London - New York: Verso, 2000, 113.

[4] Byung-Chul Han, Saving Beauty (Cambridge: Polity, 2017), 5.