Kazi Roland kiállítása magasabb dimenziókba repít. Roland segítségével most a Hipertérbe pillanthatunk be, ami számunkra, enélkül az installáció nélkül elképzelhetetlen lenne. A művész olyan utakra vezet bennünket, ahol a hétköznapi világunktól eltérő, különös dolgok történhetnek. A Várfok Galéria Project Room – terében látható installáció valamennyi eleme egy tudományos teória művészeti leképezése egy konceptuális projekt részeként, amely a térrel, az idővel, a mozgással, a kiterjedésekkel, filozófiai és gondolkodási rendszerekkel, metafizikával és kvantummechanikával foglalkozik.

„Nem ismerjük a világegyetem célját, de azt tudjuk, hogy a tiszta gondolkodás és az igazságos cselekedet segíti szándékait” (Luis Borges)

Kazi Roland olyan kérdéseket feszeget, amelyek rendívül bonyolultak, mégis teljesen hétköznapiaknak is tűnhetnek. Bizonyára mindannyian elmélkedtünk már a természet törvényeiről, annak ciklikus körforgásáról, nehezen megmagyarázható jelenségeiről, valamint a végtelen világegyetemről. A természeti népek babonákkal, hiedelmekkel reagáltak univerzumunk bonyolult jelenségeire, amelyekre azóta cáfolt vagy gyakran tudományos tézisekkel bizonyított magyarázatok, vagy épp filozófiai, metafizikai szempontú megközelítések születtek. A kérdésfelvetések mindig hasonlóak, a válaszok mégis sokfélék. Kazi Roland művészetében egyaránt foglalkozik a népi hitrendszerekkel és a tudományos doktrínákkal, amelyekre médiaművészként vizuális megközelítésekkel igyekszik válaszokat találni. Művészeti pályájának kezdetén szülőfalujának, szűkebb lakókörnyezetének hiedelmeit dolgozta fel, amelyek sajátos értelmezéséhez kinetikus installációkat készített. A média történetének és elméletének kutatása során eljutott az ókori filozófusok axiómáihoz, paradoxonaihoz, így találkozott Platón, Zénón, majd Szent Ágoston téziseivel, illetve az e tárgykörben született 20. és 21. századi szép-és esszéirodalommal; többek között Luis Borgesszel, Edwin A. Abottal, Leena Krohnnal, illetve József Attila költészetével. Mindezeket geometriával, elméleti fizikai tudományokkal, kvantumfizikával ötvözte, hogy értelmezze azokat, majd intermediális módon, kézzel foghatóan modellezte őket. Így születtek meg a Platón ideális testjeivel, Newton gravitációjával, majd Einstein relativitáselméletével foglalkozó kinetikus installációi.

A Várfok Galériában rendezett Hipertér című kiállítás anyaga túllép a korábbiakban kutatott ok-okozati kérdéseken, illetve a relatív helyzetek dinamikus leképezésén. A negyedik dimenzió fiktívnek mondható, fizikai érzékszerveinkkel nem felfogható, ám matematikailag modellezhető terében a Hipertér egy alternatív dimenziónak tűnik, amelyet a káosz óceánjának, a nyers érzelmek kivetülésének is tekinthetünk. Tudományos értelmezés szerint a Hipertér a harmadiknál magasabb dimenzió euklideszi terének jelölése, ahol a tér és az idő dinamikus viselkedésű, tulajdonságai matematikai analógiákkal szemléltethetőek. A negyedik dimenzió elképzelése számunkra, háromdimenziós létezőknek éppen olyan nehéz, (vagyis lehetetlen), mint amilyen Edwin A. Abbott Síkföld című fikciós regényének főhőse számára, a Négyzetnek, aki kétdimenziósként létezve csupán síkban képes érzékelni a térbeli testeket, tehát a gömbből pusztán egy kört lát. Az észlelés relativitása és a percepciós folyamatok szubjektivitásának bizonyítására Kazi 2019-ben elkészítette a Mutoszkópok platóni testekre című kinetikus installáció sorozatát, hogy művével az emberi érzékelést megfossza a harmadik dimenziótól. Ezzel szemléltette azt a fajta észlelést, amit az alacsonyabb dimenziójú lények képesek (illetve képtelenek) felfogni a magasabb rendű dimenziókból, ahogyan, mi háromdimenziós lényként sem vagyunk képesek érzékelni a negyediket.

Most a Hipertérbe átlépve a negyedik dimenziót igyekszik bemutatni egy kiválasztott objektum (a Hiperkocka) több dimenzión való átmozgatásával. Az algoritmikus folyamatot saját maga modellezte egy számítógépes animációként, amit a kiállításon egy QR kód segítségével mi is beolvashatunk a telefonjainkkal. Mivel az előző dimenziókra jellemző volt, hogy a megelőzőek mindig merőlegesek a következőre, így szükségszerűen ez az elv érvényesül a negyedik kiterjedésre vonatkozóan is. Ám a benne megvalósuló mozgás, számunkra elképzelhetetlen, azt csak absztrakt formában, torzulva, kétdimenziós vetülettel tudjuk ábrázolni. A Roland készítette animáció a kocka palástjából indulva egy többlépéses folyamatban mutatja be mindezt, ahol a dimenziók közötti áthaladás során a kétdimenziós felület háromdimenziós testté alakul, miközben a mozdulatsor a negyedik dimenzió irányába tolódik el. Roland számára a mozgás a legizgalmasabb a folyamatban, így az animált videóban az látszik, ahogyan a kocka sarkai útvonalat képeznek a dimenziók között. A mozdulatsor létrejötte egy generatív folyamat, ahol a véletlen is szerepet kap. A QR kóddal beolvasható videóban tehát, valamint az ebből készült, kiállítótérben látható színes giclée printekben, illetve a négy markáns színnel festett, rétegelt lemezre készült, relief jellegű objektekben észlelhetjük a dimenziókon keresztülvitt mozgásfolyamat egymásra rétegződését. Mindezek kétdimenziós munkákban láthatóak a kiállítótérben, ám Rolandot örök kíváncsisága az ebből való továbblépésre késztette, így a negyedik dimenzió háromdimenziós vetületét is megpróbálta modellezni, kiindulva a hiperkocka háromdimenziós vetületi ábrázolásából, ami nyolc, kocka alakú, derékszögben találkozó cellából áll össze. Ha ezt a hipertestet megforgatjuk önmaga körül, akkor egy önmagába omló ciklikus mozdulatsort látunk. Mivel a mozgás percepciója válik igazán lényegessé Roland számára, ezért továbbment és megalkotta a kiállítás fő művének tekinthető, háromdimenziós, térbeli, kinetikus installációt, a Hipertér modulátort, egy modellt, ami szemlélteti azt a mozgásformát, ahogyan a tér önmagából kifordul. Az installáció nyolc cellából áll össze, ami a kiterített hiperkocka nyolc celláját modellezi, megteremtve vele azt a térillúziót, a hiperkocka forgatásánál látunk.

A hipertérben fennálló tér-és időtapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy benne különös dolgok történhetnek, az ok-okozat felborulhat, a téridő képes önmagába fordulni, sőt, benne a személyiség is megsokszorozódhat, amennyiben eljátszunk az elképzeléssel. Roland topológiai kísérletbe fogott, hogy mindezt feltérképezze és bizonyítsa. A topológia a matematikának azon részterülete, amely az alakzatoknak a folytonos deformáció közben is megmaradó tulajdonságaival foglalkozik. Az ilyen irányú kísérletek egyik ideális eszköze a Möbius szalag, amely kétdimenziós felület, különlegessége pedig, hogy csak egyetlen oldala és éle van, ami Roland számára is kiindulási pont volt, sok hazai és nemzetközi képzőművészhez hasonlóan, akik annak 19. századi felfedezése óta foglalkoznak vele. Roland a papírból hajtott Möbius szalagot festékbe mártotta, száradás után szétvágta, majd az így keletkezett 15 szalagdarabot kiterítette, hogy a festék által nyomot hagyott egyenest felhasználva folyamatábrát készítsen a papírt különböző területeken befestő szeletekből. A rajtuk hagyott festéknyomok sajátos hullámgörbére emlékeztetnek, amelyekből akár új információ is kinyerhető. Ezt a hullámgörbét egy koordinátarendszerbe helyezte el, amelyből származó információ egy olyan műfajba is átültethető, ahol az időnek is markáns szerep jut. A filmnyelv médiumát választotta ehhez, amiben a Möbius szalag felvágása után kapott görbe kivetüléseit a film tempójának lassításaihoz, gyorsításaikhoz, átfedéseihez, kimerevítésihez és visszajátszásaihoz használta fel. A dinamikus mozgások kutatásához a foci, illetve a labda saját maga általi rugdosását választotta, ami kellően gyors, jól következő, interaktív cselekvéssor, és vele a tempóváltások is jól érzékeltethetőek. A létrejött két görbe modellezésére alkotott cselekvéssorban az idő és a mozgás tempója folyamatos diskurzusban áll egymással. A 15 csatornás videó tehát leképezi a 15 szeletből álló Möbius szalag elemeinek festékes és festékmentes arányát. A videóban időnként Roland saját magának rúgja a labdát, tehát egyes esetekben önmagával is interakcióba kerül (említettük, hogy a hipertérben a megfigyelő identitása különféle formákban tükröződhet vissza. Legtöbbször azonban oda-és visszajátszva látjuk megvalósulni ugyanazokat a rúgásokat, ugrálásokat különböző időtartam alatt, eltérő tempókban, leképezve a 15 különböző fázist. 

A negyedik dimenzió illúziója tehát itt a Várfok Projekt Roomban megteremtett Hipertérben kézzel foghatóvá válik, akkor is, ha mindez csupán a lehetetlen vizualizására tett kíséret. Kazi Roland képes rá, hogy modellezze mindezt, és a művészet segítségével bepillantást engedjen e fiktív térbe, hogy megértsünk valamit a tudomány és technika világból. Ám, amennyiben a Roland által megmutatott tudásanyag felismerése és megértése nélkül fogadjuk be a tárlatot, az önmagában is képes vizuálisan izgalmas és dinamikus élményeket nyújtani mindannyiónk számára. Luis Borgesszel együtt gondolhatjuk, hogy az a fajta tiszta gondolkodás, amit Kazi Roland képvisel, segítheti a világegyetem céljainak megismerését. Mindenkinek izgalmas gondolkodást és megértést (vagy épp meg nem értést) kívánok a kiállított installáció befogadásához!

Kazi Roland: Hipertér
Várfok Project Room, Budapest
2025. szeptember 10. – október 4.
A kiállítás finisszázsára a művész tárlatvezetésével október 3-án, 18 órától fog sor kerülni.