A K.A.S. Galéria terébe lépve, lebegő, különleges formájú, szabályos vagy szabálytalan, színgazdag, gomolygó, vászonra festett olajképeket találunk. Kalas Zsuzsa 'A másik oldal' című kiállítása izgalmas kalandra hív, ahol személyes és kollektív élményeink vizuális történeteivel találkozhatunk.

A szorosabban vagy lazábban kapcsolódó, egy térben kiállított munkák az Emlék sorozat részeként élénkebb vagy pasztellesebb színekből, foltokból és formákból tevődnek össze, bennük a konkrét történetek vizuális lenyomatokká absztrahálódnak. Az alkotások rétegzett építkezése és tudatos keret nélkülisége a valóság egy darabjának sajátos impresszióiként tűnnek fel.

Kalas munkamódszere és technikája egyedi, hiszen különböző szerepeiben - emberként, nőként, anyaként, képzőművészként és pszichológusként – személyesen megélt tapasztalataiból, emlékeiből merít, azokból szavakat formál, amiket határozottabb vagy egymásba mosódó színátmenetekké transzformál, kisebb és nagyobb méretű vásznakra fest, majd végül, főként kézzel, különböző alakúvá varr össze. A varrás az összetartás szimbóluma, amellyel a látszólag kevésbé kapcsolódó, felsejlő foszlányok, töredékek is képesek egymáshoz kötődni, szövedékké válni, a töredékek vizuális textusokká összeállni.  A varrás az egyik legősibb, főként nők által végzett kézműves tevékenységünk, amelyet már az ókori Egyiptomban is műveltek; az első lenből készített ruhadarabok az i.e. 2800 -as évekből valók. A hagyományos öltés gesztusa szimbolizálja a gondoskodást, közvetve pedig az anyasághoz és a családhoz is kapcsolódik. Kalas vásznain feltűnő színes, kavargó, ködbe vesző foltok jellegzetes női történeteket jelenítenek meg, melyek éterivé, sőt transzcendenssé válnak, azok szín-és formavilága és könnyed lebegése által.  A megjelenő élmények lehetnek személyesek, ugyanakkor a közös női sorsra jellemző tapasztalások is. Ám ezek nem is feltétlenül kötődnek a feminin attribútumokhoz, azokat világunk közös élményeiként is felfoghatjuk. 

Kalas művészetének fő kategóriája a szín, amelynek elsődleges festése jelentős művészeti hagyományba ágyazódik, elég a 20. századi nonfiguratív alkotók közül Kandinsky, Paul Klee vagy Malevics munkásságára gondolnunk, vagy a monokróm festők alkotásaira. Kalas műveinek előzményként a hazai női alkotók közül Keserü Ilona és Rákóczy Gizella munkássága vagy Maurer Dóra művészete juthat eszünkbe. Ha Maurer más tendenciát képvisel is művészetében, Kalas számára különösen fontos alkotó, hiszen mestereként mindvégig segítette pályáját a Képzőművészeti Egyetemen, sőt azt követően is.

Kalas nonfiguratív módon elmesélt történeteiből elsődlegessé válik a szín érzékelése, mely az emberiség legfontosabb információszerzési forrásához, a vizualitáshoz, rajtuk keresztül pedig az érzelmekhez kapcsolódik, amelyek a pszichénkre és a tudatunkra is egyaránt hatnak. Kalas kitűnően ismeri ennek minden hatásmechanizmusát, hiszen képzőművészeti tanulmányai előtt pszichológusként végzett.. A színekkel, azok érzékelésével és befogadásával tudományos és esztétikai szempontból már az ókor óta foglalkoznak gondolkodóink és művészeink. Goethe német költő is komolyan érdeklődött a színek érzékelése, és annak emberre gyakorolt hatásmechanizmusai iránt, téziseit 1810-ben megjelent Színtan című írásában fogalmazta meg, amit ő maga a legfontosabb művének tekintett, sőt az irodalmi írásainál is előbbre valónak gondolt. Szerinte a színérzékelés, sőt a világ lényege is a teljesség, tehát a külső tapasztalásokat és azok belső vízióit egységben, univerzálisan kell vizsgálnunk. A színészlelésnek komoly tudományos szakirodalma is van, melyet a nyelvtudománnyal is összefüggésbe hoztak. Talán ezen gondolatok is vezethették Kalas Zsuzsát színekből építkező vásznainak készítésekor, hiszen pszichológiai tanulmányai során főként a kognitív irányzatokkal foglalkozott.

A kutatók legfőbb kérdése, hogy vajon másképp érzékeljük-e a színeket attól függően, mi az anyanyelvünk, illetve, a nyelv befolyásolja-e a gondolkodásunkat. Az univerzalista és realista módon gondolkodó tudósok évszázadokig vitatkoztak és érveltek erről. Különös felismerése volt a Homérosz rajongó William Gladstore, brit miniszterelnöknek az 1800-as évek közepén, amely tézist később tudósok is bizonyítottak. A felvetés szerint az ókori eposzokban és az ősi keleti, vallási szövegekben, mitológiai textusokban egyáltalán nem szerepel a kék szín, noha fiziológiailag – valószínűleg – azonos volt az ókori emberek szemének és agyának felépítése a maival. Gladstore felvetése nyomán, Lazarus Geiger - és később más tudósok is - kutatásaik során arra jutottak, hogy egy civilizáció életében mindig meghatározott sorrendben jelennek meg a színek, elsőként a fekete és a fehér, majd a vörös, a sárga, a zöld és a kék, azt pedig követi a barna, a szürke, a lila, a rózsaszín és a narancssárga. Tehát úgy gondolták, hogy a színek észlelését azok fénytörési hullámhossza befolyásolja. Mai napig nem egyeznek a vélemények a színérzékeléssel kapcsolatban, de az a legvalószínűbb, hogy amint szó születik egy színre, az külön kategóriát alakít ki az agyban, és felerősíti annak észlelését. A namíbiai himba törzs színérzékelési kutatásai is alátámasztják ezt, hiszen a mai napig részben ősi módon élő emberek mindössze négy színt képesek elkülöníteni, noha bizonyára ugyanúgy érzékelik a színek közti különbségeket, mégsem tudják megnevezni a sokféle árnyalatot. 

A különösen izgalmas szembesülni a kétféle; a goethei univerzális megközelítés és a realista, kognitív kutatási eredmények különbségeivel, amelyek visszavezetnek bennünket Kalas Zsuzsa, most a K.A.S. Galéria terében látható képeihez. A vásznakat nézve, mi 21. századi befogadók képesek vagyunk megnevezni és elkülöníteni számos színárnyalatot, de mégsem tudjuk pontosan dekódolni őket. Tudjuk, hogy a színekkel kifejezett történetek valamelyest mindig kötődnek Kalas személyiségéhez, mégis elképzelhető, hogy mindez A másik oldalon, tehát rajta kívül, vagyis bennünk történik, miként a cím is sugallja, de akár zajlódhat ez a kollektív tudatunkban is. Kérdés, miként fordítjuk le befogadóként az elsődleges látványként érkező információkat gondolatokká, érzelmekké vagy szavakká. Vajon mindannyiunknak ugyanazt jelentik az egymásra felhordott festékrétegek, a pasztellesebb, elmosódóbb, lágyabb, karakteresebb vagy élénkebb színek? A művek lebegtetett installálási módja is kettős tapasztalatként csapódhat le bennünk, az okozhat bizonytalanságot, de a könnyedség és felszabadultság kifejezője is lehet. A munkák tükröt tartanak elénk, hogy általuk fedezzük fel a bennünk zajló testi és lelki folyamatokat és pszichénk úgy alakítsa azok lehetséges kifutását, hogy az számunkra mindig a legkedvezőbb legyen. 

Kalas színnel kódolt történeteinek tehát annyi féle befogadása, értelmezése lehetséges, ahányan nézik a munkákat. Mindez függ attól, milyen lelkiállapotban vagyunk, milyen a nemi identitásunk, családi állapotunk, életkorunk, illetve milyen nyelvet beszélünk. Abban azonban bizonyosak lehetünk, hogy Kalas Zsuzsa képei egy önmagunkat megismerő kalandra hívnak, megmozgatják fantáziánkat, érzelmeinket, sőt a transzcendens iránti vágyunkat is.

Kalas Zsuzsa A másik oldal című kiállítása 2024. február 14-ig tekinthető meg a K.A.S. Galériában (1114 Budapest, Bartók Béla út 9.)