Reprezentatívnak nem mondható kutatásom szerint a betonról a legtöbbeknek az építészet, ezen belül pedig elsősorban a brutalizmus és a panelépítészet, na meg a panelházak közé elhelyezett régi ping-pong asztalok jutnak eszébe, továbbá az autóutak, a hidak és a bunkerek. Más aspektusból nézve a keménység, a durvaság és a szürkeség.

De nézzünk csak körül. Itt vagyunk a Vaszary Képtárban, egy képzőművészeti intézményben, egy olyan kiállításon, ahol izgalmas formákat látunk, gömbölydedeket és éleseket, matematikai pontossággal megalkotottakat és a véletlenre bízottakat, igaz, hogy látunk keménységet sugalló alkotásokat is, de sok esetben lágyságot és rugalmasságot. Ami pedig a színeket illeti, a szürke mellett a szivárványnak talán minden színét felfedezhetjük a kiállított tárgyakon. Azokon a képzőművészeti alkotásokon, amelyek egytől egyig betonból vagy betonból is készültek.  

Hiszen a beton – azon túl, hogy valóban megkerülhetetlen anyaga az építőiparnak –, jelentős alapanyaga a képzőművészetnek is.

A hazai kortárs szobrászatnak is komoly szegmensét jelentik a betont használó művészek. Az itt kiállító alkotók mind jelentős eredményeket tudhatnak magukénak hazai és nemzetközi megjelenéseiknek, és szemléletformáló munkásságuknak köszönhetően. Szobraik fellelhetők köztereken, illetve köz- és magángyűjteményekben egyaránt. Mindegyikük munkáival találkozhattunk már múzeumok és galériák kiállításain, de ilyen átfogó csoportos tárlat eddig nem foglalkozott a terület feldolgozásával és bemutatásával, ezért az Újraalkotott kő hiánypótló kiállítása a szobrászati életnek.  

A beton és a betonhoz hasonló anyagok építészeti és művészi alkalmazása nem újkeletű dolog, az ókor óta használja az emberiség. Csak egy jelentős példát említve, gondoljunk a Pantheonra; annak fokozatosan vékonyodó szerkezetű kupolája is betonból készült. A beton történetét vizsgálva az ember mérnöki ismereteinek fejlődéséről és kreatív képességének változatosságáról is képet kaphatunk – ami, ahogy látni fogják, ebben a kiállítótérben is tetten érhető.

Az itt kiállító művészekkel beszélgetve és őket arról kérdezve, hogy kik az előképeik, két típusú választ kaptam. Említették egyrészt az építészetet, az ókor építészetét, a gótikát és a brutalizmust, de volt, aki a Bauhaus mozgalmat emelte ki. A képzőművészek köréből pedig felmerült David Umemoto, Eduardo Chillida és Amerigo Tot neve, de szóba került Péri László és Pátkai Ervin is. Viszont akit senki nem hagyott ki a felsorolásból, az az itt kiállító Csurgai Ferenc, aki valamilyen módon minden további kiállító munkásságára hatással volt. Van, aki az egyetemi tanulmányai alatt találkozott vele, van, aki egy-egy művésztelepen tanulhatott tőle, és van, akinek a mai napig mestere. A szobrászat hazai történetét vizsgálva másokat is találunk, akik készítettek betonból szobrokat, de talán ő az első, akit olyannyira rabul ejtett és kíváncsivá tett ez az anyag, hogy elsődleges alapanyagává vált és tanítani is kezdte a beton művészeti szintű használatát.

Csurgai Ferenc művészetének egyik legérdekesebb pontja az anyag iránti kíváncsisága és az a vágya, hogy olyan formákat is létre tudjon hozni betonból, amelyek látszólag ellent mondanak a fizika törvényeinek.  

Nézzük csak meg a munkáit! Szobraiban vizsgálja a forma és az üresség egymáshoz való viszonyát, de felfedezhetjük bennük a statikusságot és az instabilitást is. Formái olykor mérnöki pontossággal megalkotottak, míg máskor az esetlegességet láthatjuk bennünk. Egyszerre tűnnek kuszának és precíznek. 

Azért, hogy ezeket a formákat betonból hozhassa létre, addig végzett kísérleteket, amíg nemcsak, hogy képessé vált az általa elképzelt műtárgyak megalkotására, hanem olyan betonreceptet is alkotott, amely szabadalmává vált. Jelenleg mérnökökkel működik együtt azon, hogy ez az anyag az építőiparban is alkalmazható legyen, kiváltva a vasbeton szerkezeteket. Amikor arról kérdeztem, hogy az ehhez szükséges ismeretekre hol tett szert, a válasza annyi volt, hogy „a legnagyobb úr a kíváncsiság”. Ugye milyen lenyűgöző, hogy egy képzőművész hajthatatlansága hoz létre innovatív mérnöki eredményeket, és nem a szobrász használja az ipar által létrehozott anyagot, hanem fordítva? 

Ahogy korábban említettem, a szobrászbetonnal dolgozó művészek legtöbbje művésztelepeken ismerte meg a beton használatának lehetőségeit vagy mélyítette el az anyaggal kapcsolatos ismereteit. A speciális szobrászbeton létrehozása ugyanis sok esetben csapatot igényel. Ez a tény volt az, ami jelen kiállítás kurátorainak fantáziáját is elindította, az Újraalkotott kő kiállítás alapgondolata ugyanis a műhelyfolyamatokból indul ki, és abból a kapcsolatihálóból, ami az itt kiállító művészeket összeköti.

Ahogy az alkotók felidézték a művésztelepek hangulatát és az ott zajló munka menetét, a Bauhaus egyik tagja, Josef Albers Alkotásra nevelés című tanulmánya jutott eszembe, amiben így ír: 

„Legintenzívebb iskolánk: saját tapasztalataink világa. A próbálkozás többet ad, mint a tanulmányozás, s a játékos kezdetek kedvet csinálnak, és magától értetődően vezetnek a leleményből fakadó építkezéshez, a pedagógiailag ugyanilyen fontos feltaláláshoz. A cél: a felfedezés. A felfedezés […] minden alkotómunka lényege.”

Hasonló szellemben zajlanak azok a művésztelepek, amelyeken Csurgai Ferenc is tanít, illetve a szintén kiállító Veres Balázs által alapított Monostori Művésztelep hangulatát is hasonló légkör jellemzi.  

A kiállító művészek munkásságáról, kiállított alkotásaikról egyenként is hosszan lehetne beszélni, és szívesen meg is tenném, hiszen mindannyiuk története figyelem felkeltő. Mivel azonban az szétfeszítené az időkereteket, hogy mindannyiukat alaposan bemutassam, egy-egy gondolatot emelnék ki az alkotók kapcsán, reflektálva a művésztelepeken szerzett tapasztalataikra vagy egyéb olyan tevékenységükre, mely az oktatáshoz, tudásmegosztáshoz, közös munkához kapcsolódik. 

A megnyitóra készülve hosszabban-rövidebben mindegyikükkel beszélgettem. Ahogy egyik beszélgetés követte a másikat, egyszer csak egy skálát láttam magam előtt, aminek az egyik végén a beton anyagának sajátosságai, az anyag előállításának lehetőségei és az anyaggal folytatott folyamatos kísérletezés áll, a másik végén pedig a művészek mondanivalója, amit valamilyen anyagi formában szeretnének megfogalmazni. Ezen a skálán minden művésznek megvan a helye. Van, aki időnként csúszkál egy kicsit a skálán, de túl nagy kilengések azt hiszem nincsenek.  

Vitathatatlan, hogy a skála azon végén, ahol az anyaggal folytatott kísérletezés áll, Csurgai Ferenc mellett Veres Balázs foglal el kiemelt helyet, aki egyetemista korában találkozott a szobrászbetonnal Csurgai Ferenc kurzusán. Saját elmondása szerint ő formai gondolkodású szobrászművész, akinek kiemelten fontos az anyag alapos ismerete. Lenyűgöző, hogy milyen precizitással készíti el alapanyagait és kísérletezi ki az adott szoborhoz szükséges betonreceptet. Hiszen számára nem mindegy, hogy az a munka kül- vagy beltérre készül, anyagában színezett lesz-e vagy nem, megfesti-e utólag vagy meghagyja kiöntött színében, fényes lesz-e vagy inkább matt, formáját tekintve filigrán lesz-e vagy tömbszerű, milyen időjárási körülmények között készül, milyen zsaluba kerül és így tovább. 

Ahogy említettem, Balázs alapította a Monostori Művésztelepet, hiszen egyrészt szívesen gondolkodik közösen másokkal az alkotás menetéről, másrészt tudásának átadását is fontosnak tartja. 

Ezen a művésztelepen dolgozott először szobrászbetonnal Várbíró Kinga és Makra Zoltán is. Izgalmas így egymás mellette említeni őket, mert ha megnézzük munkáikat, kimondottan más szellemiségben készült alkotásokat látunk.

Makra Zoltánt az anyag foglalkoztatja. Ő elsősorban azzal kísérletezett a művésztelepeken, hogy a zsaluba fújt színes festékanyag miként képes megszínezni a betont, de a zsalu kialakításával is sokat játszott, különféle hulladékanyagokat felhasználva. Ez is mutatja, hogy az ő munkáit sokkal inkább az új vizuális struktúrák létrehozása jellemzi, mintsem a valóság újraértelmezése.  

Várbíró Kingát sokkal inkább mozgatja mondanivalójának megformálása. Erősen foglalkoztatja a szakralitás, feldolgoz munkáiban női sorsokat, és érdekli a pozitív testkép fogalma is. Számára eleinte kihívás volt betonnal dolgozni. A kihívást az jelentette, hogy míg korábban többek között agyaggal dolgozott, amiből a művész építkezik, addig a betonszoborhoz először annak negatívját kell elkészíteni, hogy aztán abba öntse a betont – tehát mondhatni fordított gondolkodásra van szükség. 

Hasonló tapasztalatokról számolt be Varga Tibor is, aki Veres Balázs meghívására érkezett a szigetmonostori szimpozionokra, ahol nem elsősorban résztvevőként, hanem precíz munkájának köszönhetően asszisztensként vett részt. Bátran fordulhattak hozzá a művésztelep résztvevői szakmai segítségért. Tibor kőfaragóként kezdte pályáját, így ő is kiemelte, hogy izgalmas szakmai tapasztalat a folyékony betonnal való megismerkedés és munka. Ő ugyanis szívesen vész el a részletekben, a beton megmunkálásának eljárásában azonban erre kevésbé talál lehetőséget, így ehhez az anyaghoz újfajta gondolkodásmóddal kell nyúlnia. 

Több művész munkáiban fedezhetjük fel, hogy a beton jól használható egyéb anyagokkal együtt. Szilágyi Csilla és Baróthy Anna szobrai beton és üveg felhasználásával készültek. 

Szilágyi Csilla, aki a kiállítás egyik kurátora is, a Transfuse_02 című sorozatát hozta el a tárlatra. A sorozatot centrális kompozícióba rendezett geometrikus formák alkotják. Szobrait vizsgálva azonban láthatjuk, hogy Csilla megengedő a geometrikus formákkal, a szögeknek nem kell tökéletesnek lenniük munkáiban; ahogy ő fogalmaz, a formáknak „része az oldottság, a kézmeleg vonalvezetés is –a pontos szerkesztés elvenne belőlük.” Csilla Transfuse mozaikszem című munkája biztos sokuk figyelmét felkeltette azáltal, hogy Papp Pala László médiaművész vetített alkotása egészíti azt ki, így szinte mozgásba hozva a szobrot. 

Baróthy Annának Herpesz című sorozatából két szobor látható a kiállításon. A sorozat egyes darabajaira Csurgai Ferenc azt mondta, hogy nagyon nehezen megvalósíthatók. Anna azonban hajthatatlan volt, így közös gondolkodásuknak köszönhetően a szobrok elkészültek, sőt első bemutatásuk idején performansz is társult hozzájuk. Az objektek arra a folyamatra reflektálnak, amikor egy téma magával ragadja az embert, aki elválaszthatatlanná válik attól. Ahogy például az itt kiállító művészek közül többen sem tudják elképzelni a munkásságukat a beton szobrászati megmunkálása nélkül.  

A művésztelepekhez kapcsolódva meg kell említenünk a Baróthy Anna által létrehozott BETON workshopot is, mely egyetemista építész és művész hallgatók képzésére jött létre. A kurzus oktatói között van Szilágyi Csilla is, aki emellett a Metropolitan Egyetemen is tanított, de több külföldi szimpozionra is meghívták, hogy megossza a betonnal és üveggel kapcsolatos tudását. 

Farkas-Pap Éva fontos szempontot fogalmazott meg, amikor elmondta, hogy többek között azért szeret betonnal dolgozni, mert az anyag jellemzői és felhasználásának módja lehetővé teszik, hogy két kisgyermeke mellett is alkosson. Erre a kiállításra ő is olyan munkákat hozott, amelyekben a beton mellett egyéb anyag is megtalálható: a fogászatban használatos műgyanta és porcelán. Mivel Éva érdeklődésének középpontjában a természettel való kapcsolódás és a fenntarthatóság áll, ezért itt bemutatott munkáiban erre a témára reflektál. 

A természet témájánál maradva végül Mindák Gergely szobrairól ejtek pár szót. Mintha a természet és az épített környezet lekicsinyített mása költözött volna be a kiállítótérbe szobrai által. Gergőt a beton kapcsán kiemelten foglalkoztatja az építészet története, annak gyökerei, a különféle épített világok és a környezetalakítás. Ebben olvasmányai is inspirációs forrásul szolgálnak számára. Az itt kiállított munkák közül több létrejöttére volt hatással az az elképzelt város, ami Weöres Sándor Dalok Na Conxy Pan-ból című versében jelenik meg, ami pedig Gulácsy Lajos festő képeinek világát idézi. Gergőt számos esetben inspirálják a társszakmák alkotói. 

A megnyitót követően járjanak körbe a kiállítótérben, időzzenek el a szobrok előtt, figyeljék meg, milyen sokoldalú anyag a szobrászbeton, mennyi módja van a megmunkálásának, milyen sok érzelem és gondolat kifejezésére alkalmas. Az itt kiállított munkákon megfigyelhető precizitás, formai gazdagság és sokszínűség a magasfokú művészi hozzáállást és anyagismeretet egyaránt tettenérhetővé teszi. Mindent összevetve elmondható, hogy Csurgai Ferenc kíváncsisága, hosszú évek alatt folytatott kísérletező munkája és figyelme arra, hogy átadja tudását tanítványainak, akik ma már maguk is megosztják ismereteiket egymással és másokkal, remek hosszútávú befektetés volt.

Újraalkotott kő.Kortárs betonszobrászati kiállítás
Vaszary Képtár, Kaposvár
2024. szeptember 7.

A kiállítást megnyitotta: Molnár Zsuzsanna kulturális újságíró, kommunikációs szakember 
Kiállító művészek: BARÓTHY Anna / CSURGAI Ferenc / FARKAS-PAP Éva / MAKRA Zoltán / MINDÁK Gergely / SZILÁGYI Csilla / PAPP PALA László / VARGA Tibor / VÁRBÍRÓ Kinga / VERES Balázs A kiállítás kurátorai: Szilágyi Csilla / Pajger-Kovács Lilla