Köszönöm, hogy itt lehetek, és én nyithatom meg ezt a kiemelkedő kiállítást. Nagy megtiszteltetés ez nekem. Fajgerné Dudás Andreát a legtehetségesebb magyar művészek egyikének tartom, és igyekezni fogok ezt néhány gondolattal alátámasztani, de ő a munkát már elvégezte. Így én sem igazolni, inkább laudálni jöttem. Röviden szeretném felhívni a figyelmet néhány kiemelten fontos motívumcsoportra, amelyek egyes festményeken önállóan, másokon egymást kiegészítve jelennek meg. Mindenekelőtt ilyen az olló. A hajat, a köldökzsinórt, a cérnát, az élet fonalát elmetsző. Már korábbi Fajgerné-képekről emlékezetesek a művek középpontja felé meredő, nyitott ollók, amelyek fenyegetően örvénylenek egy-egy tárgy körül vagy az önarcképeken egyenesen az arc felé rontanak. 

Pasolini írja Eretnek empirizmus című tanulmánykötetében – és most tartalmi idézés következik –, hogy az életnek olyan a halál, mint a filmnek a vágás. Mindaddig csak egy halom leforgatott anyag, cellulózszalagok kilométerei. A vágás azonban véglegesíti mi kerül a filmbe, mi a kukába. Hasonlóan ehhez, amíg élünk, a lehetőségek mindig adottak. A halál dönti el, mennyit értek cselekedeteink, szavaink, és kik voltunk végeredményben. Fajgerné kék ollói festményeinek többségén ezzel az eldöntöttséggel, megmásíthatatlansággal fenyegetnek, erős kontrasztban a vitalitás, az élet hemoglobinszagú vöröseivel. 

Az agresszív és feltartóztathatatlannak tűnő szúró-vágó eszközök világoskékje A kék szoba című festményen is hangsúlyosan jelen van. Jelentős tónusfinomodással ugyan, de hasonlóan támadó szerepben, a háttérben kirajzolódó lovak alakjában, akik a kép előterében klasszikus félfekvő pózba helyezkedett Fajgerné, és egyben a néző felé vágtatnak. Igaz, a nőalak közönyösen hátat fordít nekik, ezzel könnyedén megsemmisítve erejüket, a sajátját egyszersmind megsokszorozva. Ezt a művet Suzanne Valadon 1923-as, azonos című festménye ihlette, amely gyökeresen máshogy ábrázolta a nőt, mint minden korábbi, csupa férfiak által festett kép. Valadon korábban annak köszönhette viszonylagos ismertségét, hogy olyan művészek állandó modellje és múzsája volt, mint Renoir, Toulouse-Lautrec vagy Degas, és közülük valakitől szülte Utrillót, de ami fontosabb és kevésbé bulváros adalék, neki köszönhetjük többek közt az odaliszk-téma felforgatását, vagy azt is, hogy a hálóvető halászokat formás fenékkel ábrázolta, visszatükrözve a művész tekintetének kitett modell alárendelt helyzetét, vagy egyszerűen csak saját nemének érdeklődését emancipálta minden dac nélkül, pusztán festészeti témaként. 

Az ő alakját kortársiasítja Fajgerné ezen a művén, amelyen önnön flegmaságán túl könyvekkel is körülbástyázza magát. Nála azonban az olvasás nem azért bukkan föl, mert a research based art trendi. Sokkal inkább azért, mert az ember nem más, mint fölegyenesedett, eszközhasználó, olvasó állat. A könyvek, konkrétabban a feminista művészettörténet jeles kötetei nagy hangsúlyt kapnak ebben a szériában. Egyes esetekben leltárszerű csendéletekként tűnnek föl, mint a művész osztatlan figyelmének tárgyai, máshol viszont egyfajta intellektuális küzdelem fizikai megjelenítéseként, magát a súlyos könyvhalmok közé préselve, leigázva, kalodába zárva, megmérve és könnyűnek találtatva. A könyv, ez a festettségében paradoxszá avanzsáló objektum, amely az ókori mesterektől kezdve Orlanon át Birkás Ákosig attribútumként vonul végig a festészet és tulajdonképpen minden képi művészet történetén, Fajgerné munkásságában is elfoglalja az őt megillető helyet. A kérdés inkább jól érzékelhetően az, hogy Fajgernét milyen hely illeti meg. 

Egy lehetséges saját válasz a Kitörés II. című kép, kétségtelenül a kiállítás fő műve. Egy szintén adaptált, de szélsőségesen önkritikus válasz, egyértelmű szimbolizmusát a háttér elmélyített international klein blue árnyalata teszi teljessé. A szín, amely Yves Klein számára a végtelent jelentette, Fajgerné performatív munkáiban a nem csak végtelen, de láthatatlan házimunka láthatóvá tételének színe. A legnyomasztóbb mégis az, hogy minél többet beszélek mindezekről, annál inkább elvész a lényeg. A lényeg az, hogy Fajgerné egy punk, egy sebezhető, mégis gátlástalan, egy reflektív, mégis öntörvényű, egy tájékozott, mégis intuitív, és mindünk érdekében remélem, hogy feltartóztathatatlan punk, aki a leghitelesebb magyar művészek egyike. 

És itt jön a póló: ki is az a Deák Erika? Ennek a pólónak a mai alkalomtól független története van, mégis idevág. Deák Erika az a női Clark Kent (Superman figurájának megteremtője. A szerk.), aki civilben galerista, de ha letépi magáról ezt az álcát, akkor alatta egy punk, egy sebezhető, mégis gátlástalan, egy reflektív, mégis öntörvényű, egy tájékozott, mégis intuitív, és mindünk érdekében remélem, hogy feltartóztathatatlan punk. A hasonlók pedig felismerik egymást. Kívánom, hogy e kiállítás szemlélése során minél többünknek legyen része ebben a felismerésben.

(A pólóról: Deák Erika nagy szerelme, Keith Richards viselt néha WHO THE FUCK IS MICK JAGGER? feliratos pólót. Ennek mintájára a Deák Erika Galéria művészei egy régebbi Art Market megnyitón WHO THE FUCK IS ERIKA DEÁK? feliratú pólóban jelentek meg, és egy ilyenben olvasta fel most Zsuzska is a megnyitószövegét. a szerk.)

Fajgerné Dudás Andrea: Concordia Discors (Egyetértést teremt a viszály. A szerk.)
Kurátor: Kocsis Katica
Deák Erika Galéria
2023. december 13 - 2024. február 2.