Kevésbé jól sikerült munkáit saját maga Picasso-utánzatoknak tekintette, míg más alkalommal 1943-as kézjegyét nem adta 1922-es alkotásához. Hosszas perlekedéseket követően a ’80-as években örökösei létrehoztak egy hitelesítő bizottságot, ez 1993-ban oszlott fel egyet nem értés következtében, illetve kaotikus viszonyokat, Picasso-attesztálást hagyva maga után. Ezt követően Picasso legidősebb lánya, Maya Widmaier-Picasso és fia, Claude Ruiz-Picasso egymástól függetlenül hitelesítettek, de ez a megoldás rendkívül időigényesnek és logikátlannak bizonyult a pörgő Picasso-piac számára. A kérdés csak az maradt, hogy Maya vagy Claude technikája győzedelmeskedik-e. Mivel Maya töltötte el a legtöbb időt Picasso közelében, tőle tanult rajzolni is, a hitelesítést intuícióból oldotta meg, míg Claude független szakmai bizottsággal és kutatómunkával alátámasztva adta ki hitelesítő pecséteit. Fordulópontot jelentett, hogy a többi örökös végül Claude mögé sorakozott fel. Maya halálosan megsértődött, csupán az vigasztalta, hogy lánya, Diana Widmaier-Picasso, egyetértésben Claude csapatával, mára szintén elismert hitelesítőjévé vált Picasso plasztikáinak, saját gondozású életmű-katalógussal járulva hozzá a teljes oeuvre feldolgozásához.