Ezt nézd! – Debrecen, Szentendre és Balatonfüred

A következő hetekben a vidéki kiállítóhelyekre összepontosítunk: a nyár végének közeledtével érdemes beiktatni akár egy-egy napos kirándulásokat ezekbe a nagyvárosokba, ahol számos kortárs művészeti kiállítás közül válogathatunk. Ezen a héten a debreceni MODEM, a szentendrei Ferenczy Múzeum és a balatonfüredi Vaszary Galéria tárlatait ajánljuk.

Szeptember 11-ig látható Lakner László Alter ego című retrospektív kiállítása a MODEM-ben. A kiállítás Fehér Dávid kurátori munkája nyomán a művész több mint 50 évet felölelő alkotói munkásságát mutatja be az 1950-es évek végének és az 1960-as évek elejének korai, szürnaturalista periódusától a pop-arttal, majd a fotórealizmussal rokonítható új figuratív alkotásokon, valamint az 1970-es években alkotott konceptuális fotóműveken, könyvobjekteken keresztül az 1980-as évek során egyre expresszívebb karakterű, írásalapú, illetve az 1990-es évektől napjainkig alkotott posztkonceptuális és szkripturális festményekig. Lakner műveiben gyakran helyezkedik bele történelmi helyzetekbe, a kultúrtörténet jelentős alakjaival azonosul és ezáltal történeti-társadalmi helyzeteket modellez. Az Alter Ego cím az identifikáció sokrétű játékaira és ezáltal a stílus- és motívumváltások dinamikájára is utal.

Ll engedelmesen 1200x802

Lakner László: Engedelmesen, 1966, olaj, vászon, kollázs, 78 × 118,5 cm (a Szent István Király Múzeum gyűjteményéből)

Egészen október 23-ig tart nyitva Anna Mark Árnyékok és jelek című retrospektív kiállítása a Ferenczy Múzeumban. A művész olyan vizuális nyelvet fejlesztett ki, melyet a legkülönbözőbb források ihlettek, így az anyagok, gesztusok és szimbólumok összetett fúziójává áll össze minden egyes alkotása. A szürrealista képi világgal való foglalkozása pályafutása korai szakaszában alapjául szolgált a fizikai tárgyak természetének és anyagiságának folyamatos vizsgálatához. Hűen az építészeti érdeklődéshez, valamint a konstrukció és az érzelmi erő közötti ügyes egyensúlyhoz, Anna Mark munkái reliefekben, gouache-okban, tollrajzokban, aquatintákban és metszetekben bontakoznak ki. Munkásságára egészen a mai napig az építészeti kompozíciók gyakorolnak nagy hatást, ám művei a geometria szigorú rendjében a világ rendjének valóságát és ihlető erejét közvetítik.

Fm arnyekok es jelek anna mark v2 scaled

Forrás: femuz.hu

Jövő év január 8-ig látogatható a Rippl-Rónai Józseftől Maurer Dóráig – Válogatás a Fővárosi Képtár Modern Gyűjteményéből című kiállítás a Vaszary Galériában. A tárlat sarokpontjait két, a nemzetközi porondon is elismert művész jelöli ki: Rippl-Rónai József és Maurer Dóra. Rippl-Rónai aktív korszakában is modern művésznek számított, a korának legújabb művészeti törekvéseit képviselő francia Nabis csoporthoz csatlakozott. Művei már életében is szerepeltek és azóta is jelen vannak a hazai és nemzetközi kiállításokon, közgyűjtemények becses darabjaivá váltak. Maurer Dóra a nemzetközi képzőművészeti színtér megbecsült alakja, akinek nemrégiben a londoni Tate Modern szentelt önálló tárlatot. A Fővárosi Képtár gyűjteményéből válogatott főművekkel lényegében elmondható a magyar modernizmus története – egy 20. századi kis magyar modern művészettörténet –, s ebben rejlik igazi pedagógiai potenciálja is. A tárgyak, recepciójuk, múzeumba kerülésük érzékenyen jelzi a modern és kortárs művészet kánonjának változásait az 1960-as évektől napjainkig. Így a kiállítás egyszerre ad lehetőséget a látogatóknak arra, hogy a korszak jelentős és ritkán látható alkotásaiban gyönyörködhessenek.

Fk kep 6 800x305

Maurer Dóra: Görbült tér, homorú, 1996, akril, falap, 64 x 200 cm

  

293190569_7850555771683355_4049963806078381104_n.jpeg
Ezt nézd! – Gyűjteményi kiállítások Budapesten, Debrecenben és Veszprémben

E heti ajánlónkban ismét a gyűjtemények kerülnek fókuszba: a Q Contemporaryban a Spengler– Somlói páros kollekciójának egy metszete kerül a közönség elé, a debreceni MODEM kiállítása az Antal–Lusztig-gyűjtemény öt nagy mesterére koncentrál, míg a veszprémi Művészetek Házában az Első Magyar Látványtár harmincadik évfordulóját ünneplik, a járványhelyzet miatt két év csúszással.

augkover.jpg
HAVI ARCHÍV – Augusztus

Az Artmagazinnál fontosnak tartjuk, hogy habár napjaink új cikkek írásával és gondozásával, új lapszámok összeállításával telnek, mégse feledkezzünk meg korábbi tartalmainkról – főleg, hogyha azoknak ma ugyanúgy van aktualitásuk. Íme a legfrissebb HAVI ARCHÍV, csupa augusztusi történéshez és kiállításhoz kapcsolódó olvasnivalóval:

293792959_5273326712746737_166219331764924590_n.jpeg
Ezt nézd! – Fiatalok

Ez a hét a fiatal, feltörekvő alkotókról szól: a Horizont Galéria immáron második alkalommal rendezi meg nyári, fiatal művészek munkáiból válogató seregszemléjét, ráadásul a Kieselbach Galéria is egy hasonló kezdeményezéssel készült a szezonra. Ráadásként pedig egy pop-up eseményt ajánlunk, ahol – a tematikához kapcsolódva – három fiatal tehetség mutatkozik be egy hosszú hétvége erejéig, egy nem mindennapi helyszínen.

IMG_4886-2-1024x683.jpeg
Ezt nézd! – Kiállítási katalógusoktól urbanisztikai kérdésekig

E heti ajánlónk központi témája a dizájn: az ISBN könyv+galériában a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói veszik górcső alá a kiállítási katalógusok evolúcióját, míg a Műcsarnokban immáron másodszorra megrendezett ipar- és tervezőművészeti seregszemle látható, kiemelt figyelmet fordítva az üvegművészetre. Kicsit távolabb Budapesttől, Székesfehérváron a Szent István Király Múzeumban egy alkotócsoport foglalkozik helyi, urbanisztikai kérdésekkel.