Az ananász és a vendégszeretet gondolatának társítása az ananász őshazájából származik – a visszatérő felfedezők leírásában is szerepel, hogy barátságos fogadtatásra számíthattak ott, ahol ananász volt kifüggesztve a bejáratnál. Később az ültetvényeken is megjelentek a faragott ananász kapudíszek, innen kerülhetett az európai nagybirtokokra is a vendégszeretet és gazdagság jelképeként.

Unikumnak számít a Dunmore-ban felépített, csodálatosan élethű, óriási ananászt formázó toronnyal ellátott kerti lak, másutt a kerteket inkább csak ananászformára nyírt bukszusok sora, a belső tereket ananászmintás selyemtapéta, bútorszövet ékesítette. A teaházak, cukrászdák cégérére festett, kirakatüvegébe metszett ananász számított akkoriban a „kiváló áruk fóruma” jelzésnek. A kerámia- és porcelánipar is felfedezte az ananász dekorativitását, nemcsak a gyümölcs hordószerű formáját hasznosító kannák, csészék váltak keresett cikké, de gigantikus tojástartóhoz hasonló állványokat is készítettek az ananász illő tálalásához.

A 19. század elején speciálisan kialakított, huszonnégy órában fűtött melegházakban folyamatos gondozás mellett egyetlen ananász megtermelése nyolcvan fontba került. Őrült összeg egy ízélmény kielégítésére, ahogy azt Jane Austen is kritikusan megjegyzi A klastrom titkában Tilney tábornok szeszélyét említve. Befejezetlen Sanditon című regényében már megjelennek a nyugat-indiai ültetvényesek és leszármazottaik, köztük az egyik első színes bőrű szereplő Georgiana Lambe személyében, akinek tiszteletére a BBC 2019-es filmadaptációjában a sanditoni társaság feje, Lady Denem vacsorát és ananászbemutatót szervez. Akinek a birtokán vagy távoli ültetvényén nem termett saját ananásza, az bérelhetett egyet (levelekkel együtt), persze csak asztaldísznek, amit utána vissza kellett adnia. Így fordulhatott elő, hogy addig utaztattak egy-egy szép darabot, míg el nem rothadt. Lady Denem díszes, bársonnyal bélelt dobozból kiemelt, hibátlannak tűnő ananászában is nyüzsögtek a férgek.

Természetesen a férges ananász itt nyílt társadalomkritika, hiszen a feltálalt gyümölcsök között ugyan hazai termés is akadt (már említettük, az is milyen horribilis áron), ám arról nem eshetett szó a fennkölt társalgásban, hogy a cukornád- és ananászültetvényekből meggazdagodó arisztokrácia vagyonát alapvetően a rabszolga-kereskedelem teremtette elő. A gyarmati Amerikából behajóztatott ananász volt a rabszolgamunka bónusza, a cukornád luxusmellékterméke. A brit arisztokrácia rabszolgatartás iránti közönyét érzékeli Fanny Price, A mansfieldi kastély Austen-regény hősnője is, akit az antiguai cukornádültetvényekből meggazdagodó Bertram család fogad be, s akinek az ültetvényeken folyó munkára vonatkozó kérdéseire fagyos csend vagy felháborodott rendreutasítás a válasz.

Az ananász a gyarmati rabszolgatartás negatív szimbólumaként legutóbb a György-kori Anglia társadalmi életét messzemenőkig romantizáló, eszképista hajlamainkat kiszolgáló klasszikus kosztümös filmeket és a streamingcsatornák új szemléletű filmes adaptációit összevető heves vitákban merült fel. A régenskorszak fandomjának egyik csoportja „az ananászok”, a Jane Austen Pineapple Appreciation Society – a szerepjátékos közösség tagjai korabeli ruhákba öltözve idézik meg kedvenc Austen-jeleneteiket – éppen a luxus, az egzotikus kifinomultság szimbólumaként választotta az ananászt. Mindeközben pedig nem ismerik el, hogy a közösségi azonosítóként használt ananász-emoji nemcsak a Brit Birodalom iránti tisztelet és rajongás megtestesítője, hanem egyben a gyarmatosítás által okozott sérelmek tagadásának ábrázolása is. Nem csak a régenskorszak rajongó puristái, az elvakult eszképisták vannak ezen a véleményen: a közvéleménykutatások szerint a britek csaknem harmada mai is birodalmi érzelmű, és gyanakvással szemléli, történelemhamisításnak tekinti az utóbbi éveket meghatározó új szemléletű filmes adaptációkat. Az utóbbi évek Dickens-adaptációi, de leginkább a Netflix Julia Quinn Bridgerton regénysorozatára alapozó szériái a rasszok szabad keveredését feltételező multikulturális társadalmat, arisztokráciát tárnak elénk. Azzal, hogy Zsófia Sarolta királynőt színes bőrűként jeleníti meg, Chris Van Dusen, a sorozat alkotója racionális magyarázatot ad arra, hogyan juthattak a társasági élet, a hierarchia csúcsára – a királynő „társadalmi kísérleteként” – más rasszokat képviselő szereplők. Annak egyébként, hogy Zsófia Sarolta királynőt színes bőrűnek ábrázolták, van is némi történelmi alapja: portugál ágon félvér lehetett (ősei között tartják számon a 13. századi portugál uralkodót, III. Alfonzt és fekete szeretőjét, Madraganát), ahogy ezt néhány korabeli portréábrázolás is sejteti.

De az ananászhoz visszakanyarodva: nem szabad elfeledkeznünk a királyról, III. Györgyről, akinek nem véletlenül Farmer George volt a beceneve. A „Gazdát” sem az udvari reprezentáció, sem a külügyek nem érdekelték annyira, mint a mezőgazdasági és ipari-technikai újítások. Szívesen kertészkedett még akkor is, amikor már elborult elmével gyakorlatilag a palotába zárva élt évtizedekig, helyette pedig a királyné, majd a Régens kormányzott. A királyi család a mai botanikus kert, a Kew Gardens területén lakott, a palota volt nyári rezidenciájuk. Akkortájt épült a híres emeletes pagoda, és a melegházakban megkezdődött a távoli gyarmatokról hozott egzotikus növények gyűjtése, katalogizálása – amiben királyi párja mellett lelkes amatőr botanikusként a királynő is tevékenyen részt vett. A gyűjtemény fejlesztéséért Sir Joseph Banks természettudós felelt, a Royal Society elnöke, aki Cook Földet körülhajózó expedíciójáról hozta például a pompás papagájvirágot – a növény a mecklenburg-strelitzi származású Zsófia tiszteletére kapta a Strelitzia reginae nevet. A békés kertészkedés idejére esett azonban a hétéves háború Franciaországgal, a francia forradalom, majd a napóleoni háborúk és nem utolsósorban az észak-amerikai gyarmatok elvesztése. A felvilágosodást követően erősödik meg a rabszolgatartás elleni mozgalom – és Dánia után másodikként 1807-ben a Brit Birodalom területén is betiltják a rabszolga-kereskedelmet. Megváltozik a piac szerkezete, a munkaigényes cukornád helyére fő terményként az amúgy is keresett ananász lép.

A 19. század közepén a gőzhajózás elterjedésével a szállítási idő lerövidült, a szállítható mennyiség viszont exponenciálisan növekedett, így mire Viktória királynő trónra lépett, a Covent Garden piacán halomban álló egykor luxuseledelt már Dickens középosztálybeli hősei is boldogan tették a kosarukba.