Pólya Zsombor olvasata

Urbantsok Tímea

Pólya Zsombor őszinte, mániákus és önreflexív művész. Őszinte, mert beismeri, ha valami nem sikerül. Nyáron a Szikra Képzőművészeti Bemutatóteremben rendezett Mérés című kiállítása jogosan kaphatta volna akár az „Önvallomás” címet is. A tárlaton tudatosan fal mögé rejtett Kilóim hazugságában szembenéz önmagával: 2011-ben ugyanis fogyókúrába fogott. Kezdő súlyát, a 133 kilogrammot felfestette feketével egy vászonra. Az volt a terve, hogy ha fogy, akkor fehéret, ha hízik, akkor feketét kever a festékbe, így a kép folyamatosan szürkül és világosodik. Egy ideig fogyott, majd ez abbamaradt, de ő ezután még egy hónapon keresztül kisebb számokat festett világosszürkével, tehát becsapta magát, majd a Verziók (2012) című lakáskiállításon bevallotta az önáltatást – ekkor lett hiteles a mű.

Állandó egységesítési és dokumentációs mánia is hajtja, amely például Készlet (2018–19) című munkáján tapasztalható: ebben Dunaújváros teljes, tehát múzeumi és köztéri műtárgyállományát mérte fel, illetve dokumentálta. Később a képeket dobozba helyezte, így hordozható kiállítást, vagyis a Készletdoboz (2019) című művet hozva létre.

De van olyan is, amikor csak felkapja a kíváncsiság szele, mégpedig annyira, hogy utána huszonnégy órán át egyetlen vonalat húz. Ennek eredménye a Ceruza­-méter statisztika (2010) címet kapta. Kíváncsi volt, mekkora távot lehet egyetlen ceruzabéllel rajzolni. 3455 métert.

131 urbantsok1

Pólya Zsombor: Ceruza-méter statisztika, 2010, ceruza, 9 db papír, 40 × 60 cm / HUNGART © 2021

Úgy tűnik, saját meditációs tevékenységeket talál ki, a slow mozgalom pártolójának is tekinthetnénk, de a Ludwig Múzeum Lassú élet. Radikális hétközna­pok című tárlatának kiállítói között is szerepelhetett volna.

Elszántságát látványosan bizonyítja Vo­nalkázás című munkája is. A Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt 2009-ben OKJ-s tanfolyamra járt, ahol egyik tanára javasolta, hogy rajzkészsége fejlesztése érdekében minden nap töltsön ki vonalkákkal egy huszonöt négyzetcentiméteres területet úgy, hogy a vonalak egyáltalán ne fedjék egymást, hanem a lehető legprecízebben illeszkedjenek egymás mellé. Megfogadta a tanácsot, és azóta, lassan tizenkét éve, ezzel az önarchiváló, naplószerű gesztussal gyakorol minden nap. Az optimális végeredmény egy tökéletesen egytónusú négyzet lenne, amely még egyszer sem jött össze.

131 urbantsok2

Pólya Zsombor: Öröm Hommage, 2020 május 2., vegyes technika: akció, fotódokumentáció: Lázár Eszter, Fiatal Képzőművészek Stúdiója Alapítány – a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, 40 × 30 cm, giclée print, dibondra kasírozva, 1/10 / HUNGART © 2021

Szokásokat transzformál, láttat, értékel át, és ami talán a legfontosabb: mániáit nem fogja vissza. Számára a műalkotás reakció, vagy kevésbé szofisztikáltan: sértődés. Mindig sebesen, kifinomult reflexekkel reagál a történésekre, ahogy azt Rongált Rubik című műve esetében is láthatjuk: Pólya a Rubik-kocka variációit kirakta egy síkfelületre azokból a kerámiamozaikokból, amelyeket nagyapjától, az elsősorban muráliákat készítő festőművésztől, Pólya Józseftől örökölt. 2014-ben a variációkat egy belvárosi klubba vitte, ahol megígérték, hogy kiállítják, ezt követően azonban műve sokáig a raktárban tengődött. Majd amikor a klub helyén egy bár nyílt, néhány barátjával felszöktek a raktárba megnézni, mi lehet vele. A földön találták, rajta egy asztal és két szék. Pólya kissé megrökönyödött, de később a rongált műből és egy ép, falra helyezett másolatából kiállítást hozott létre, és feltette az Arthur C. Danto óta oly sokat pedzegetett kérdést: mi műtárgy?

131 urbantsok3

Pólya Zsombor: Kilóim hazugsága, 2011–2012, olaj, vászon, 70 × 100 cm / HUNGART © 2021

Art Marketing című akciójával is gyorsan, még helyben hallatta kritikáját. Fényképeken rögzítette a 2017-es Art Market Budapest minden egyes műalkotását, és készített egy plakátot, amelyen az összes munka egymás mellett látható. Ezzel szemléltette a felhozatal egysíkúságát, és azt, hogy mennyire nem maradandó élmény egy olyan kiállítás, amely teljes mértékben az eladhatóság követelményének próbál megfelelni. A plakátot 2018-ban, a következő Art Marketen ki is állította a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának (FFS) standján egy promotáló tábla kíséretében, amelyen Pólya jelezte, mire fogja költeni az esetlegesen befolyó összeget. Kérése ellenére a megnyitón egy acélszéket talált a tábla előtt. Mivel a Johannesburgi Művészeti Galéria standja üresen állt, gyorsan úgy döntött, inkább oda helyezi át.

131 urbantsok4

Pólya Zsombor: Art Marketing, 2017–2019, vegyes technika, videó: Istvánkó Bea / HUNGART © 2021; Pólya Zsombor: Ez úgymond műtárgy., 2014, digitális print, matrica, 8 × 8 cm / HUNGART © 2021

Bőven akadnak más, az Art Marketing­hez hasonló, a műtárgypiac működését kritizáló alkotásai: például a címéhez hű Képkimérés (2017–19). Pólya ekkor épp egy kereskedelmi galéria által kiírt karácsonyi vásárra pályázott. A pályázat harmadik fordulójában felhívta a tulajdonos, hogy megbeszéljék a művek árát, elsőként a Kilóim hazugságáét. A festmény szélességét és hosszúságát adták össze, majd ezt felszorozták 550 Ft-tal, mert Pólya pályakezdőnek számított – befutott művésznél ez magasabb szám lett volna. A galerista a telefonbeszélgetés közben szembesült azzal, hogy az alkotó háromnegyed évig minden nap festette ezt a képet, így ezután inkább a hiperrealista festmény kategóriába sorolta, és 900 Ft-tal szorozta fel, de így sem közelítette meg a művész által javasolt összeget. Pólya erre az esetre reflektált a Képkiméréssel: négyzetrácsokra osztotta fel a vásznat, az összes négyzet közepén szerepelt egy szám, amely jelezte, hogy mennyit ér az adott felület. Összesen hat festményt készített. A művész egy alkotói napja 20 Ft-ot ér, így az első hónap négyzetei 620 Ft-ba kerülnek, hiszen harmincegy nap alatt készült el velük. A második hónap képére ezen elv alapján 1220 Ft került, és így tovább. Bárki kivághat egy sniccerrel a megfelelő összeg megfizetése ellenében a festményből, még a műgyűjtéshez korántsem elegendő büdzsével rendelkező művészetkedvelő is. Izgalmas felvetés: tekinthető-e önmegsemmisítőnek ez a mű úgy, hogy valójában a látogatók semmisítik meg? Abban az értelemben mindenképp öndestruktív, hogy elfogyasztására a művész maga szólítja fel a befogadót.

131 urbantsok5

Pólya Zsombor: Képkimérés V. hónap, 2017–2019, olaj, vászon, 30 × 40 cm, magángyűjtemény / HUNGART © 2021

131 urbantsok6

Pólya Zsombor: Szuprematizmus a XII. kerületben, 2011, vegyes technika, 80 × 70 cm / HUNGART © 2021