Ideje végre rendbe rakni a dolgokat...

Napjainkban, úgy Magyarországon, mint Európa más országaiban egyre több „formázott”, MADI-művel találkozom a konkrét művészet alkotóinak körében. Amikor utánanézek, vajon milyen hatások érhették, hogyan kötődnek a MADI-hoz, milyen relációban találkoztak ezzel a művészeti irányzattal Magyarországon, nem találok verbális nyomokat.

A konkrét művészet idősebb és fiatalabb alkotói évtizedek óta lobbiznak azért, hogy minden geometrikus megnyilvánulás a „konkrét” fogalomkörbe gyűrűzzön be. Olyan, ma már a művészet élvonalába tartozó művészek fordítanak hátat „madis” múltjuknak, akiknek húsz-harminc évvel ezelőtt minden vágyuk az volt, hogy részt vehessenek a rangos nemzetközi és hazai MADI-kiállításokon, de ma már tágra nyílt szemmel, értetlenkedve néznek rám: „MADI… nem, nem…, én konkrét művész vagyok!” Na, de mi is a baj a MADI-val, ami miatt a művészek nagy része, miután megmerítkezik a szabad forma világában, s megújulva jobbnál-jobb műveket alkot, egy idő után eltávolodik tőle, mi több megtagadja, és csakis saját érdemeként tünteti fel a megújulást? 

Nagy kérdés, de azt hiszem nem nehéz megválaszolni. A kulcsszó lehet az ego, a sznobság, a karrierépítési stratégia: hogy a 40-es évek dél-amerikai „MADI mozgalma” helyett, sokkal menőbb (a 60-as évektől a MADI formajegyeitől átitatódott) észak-amerikai „Shaped Canvas” stílusjegyeit követni; vagy sokkal konszolidáltabb a MADI kereszttüzében lévő, nagyobb presztízsű „Konkrét művészet” felé építeni karriert...

Mindig is úgy tartottam, hogy újító szellemiségével a MADI a geometrikus művészet „csodabogara”, és mint olyan egybecseng azzal a biológia meghatározással: mi szerint  „Nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar!” E párhuzam után úgy is folytathatjuk, hogy „nem minden konkrét mű MADI, de minden MADI-objekt konkrét alkotás!”

A konkrét művészet kifejezés Theo van Doesburgtól ered (Art Concret, 1930), a II. világháború után Kandinszkij próbálta az absztrakció fogalmát erre a kifejezésre cserélni (pontosítani), Max Bill pedig iskolát épített rá. Bill a kifejezést a doesburgi értelemben használta úgy, ahogy a párizsi Abstraction-Creation csoport vallotta 1931-1936 között: az expresszionizmus minden formáját elutasító absztrakciót értette rajta, a konstruktivizmusban – szuprematizmusban gyökerező szemléletet.

Amíg a klasszikus konkrét művészet a kereten belül, a kifeszített vásznon jelenik meg, addig a MADI-formák lebontják a keretet, s utat nyitnak a végtelen felé. A végtelenbe törő struktúrák ugyanis a téglalapban vagy négyzet alapban rekedt konkrét művekben "keservesen sírnak." Tehát a MADI első és legfontosabb jellemzője a poligonalitás.  

Hogy jobban megértsük, merüljünk bele egy kicsit a művészettörténeti hátterébe.

A MADI-t az impresszionizmus, kubizmus, fauvizmus, futurizmus, dada, szürrealizmus, az orosz szuprematizmus és a konstruktivizmus formálta, az ő örökségüket viszi tovább. Ha analizáljuk ezeket a mozgalmakat, mindegyik egy-egy koncepció mentén haladt. A fauvizmus az első, a közvetlen természeti látványtól való elszakadásban. A kubizmus a látvány szilárd vázát keresve mértani formákká – háromszögekké, négyszögekké, körcikkeké – bontotta fel a képi motívumokat. A gyorsaság, a dinamizmus, a mozgás koncepciója a futurizmusé, mondhatjuk, az első mobilt a futuristák készítették. A dadáé a provokáció, a tagadás, de az abszurd is, és a szabadversek, amelyek megalapozták a szürrealizmus álom-automatizmus koncepcióját. A tárgy nélküli világ Maleviccsel és a szuprematizmussal érkezett meg és a konstruktivizmus kibontakozásához vezetett. Természetesen minden az impresszionistákkal indult, az impresszionizmus vetett véget az akadémizmusnak, nyitotta meg a művészetet a tér felé, hozta el a szabadság levegőjét.

Ezek nagyszerű tények, ugyanakkor a művészettörténet tanulmányozása során soha nem találkoztunk a poligonalitás problematikájával. Mintha az elődök nem ismerték volna, vagy nem akarták volna felismerni, bár a szó, mint matematikai, mértani fogalom köztudott volt. Sőt kompozíciós elemként egy-egy négyzet felületén meg is jelent. Vajon a geometrikus, konstruktív művészek miért ragaszkodtak mindvégig a derékszög alkalmazásához, a négyzethez, a téglalaphoz, amelyek keretbe zárták őket? Miért nem választották a háromszöget, az ötszöget, hétszöget? Ez a dimenzióváltás hiányzott a képzőművészetből, ezért kellett létrejönnie a MADI-formának: hogy a festészet felületét, amely évszázadokon át be volt zárva a keretbe, a derékszögbe, kiszabadítsa onnan.

A MADI 1946-ban jött létre Buenos Airesben. Alapítói Carmelo Arden Quin, Martin és Ignacio Blaszko, Estaban Eitler és Gyula Kosice. Születésében nagy szerepet játszott a párizsi évei után hazatérő híres uruguayi képzőművész, pedagógus Joaquín Torres-García és az ő konstruktív univerzalizmusa.

Joaquín Torres-García konstruktív univerzalizmusa

Torres-García 1930-ban Párizsban a Cercle et Carré művészeti mozgalom és folyóirat egyik szellemi atyja volt. Mondrian, Arp, Herbin, Vantongerloo, Kandinszkij és ő egy érdekes és fontos csoportot alkottak. 1934-ben visszatért Montevideóba, és Uruguayban folytatta a “konstruktív univerzalizmus” kiépítését. 

Fogta a konstruktivizmus azon elveit, amelyeket az orosz művészek az 1920-as években fejlesztettek ki, és amelyek hatással voltak a De Stijl és a Bauhaus mozgalmakra is, és integrálta azokat az általa létrehozott univerzális piktogramok világába: a Nap, a Hold, a Férfi és a Nő... stb. Szimbólumai az emberre, a tudásra, a tudományra és a városra, az élet egészére vonatkoznak. Így alakította ki konstruktív univerzalizmusát.

A Buenos Airesben élő Arden Quin 1935-ben egy, az európai avantgárdot bemutató konferencián találkoztak Torres-Garcíával A háború miatt el voltak szigetelve az információktól, egyedül Torres-García Európában szerzett tapasztalataira támaszkodhattak. Általa jutottak művészeti ismeretekhez, könyvekhez, újságokhoz. Arden Quin az egyikben meglátta Moholy-Nagy fénymasináját, a másikban a futuristák manifesztációját, Tatlint és az ő tornyát, nagyon rossz reprodukción Péri László formázott képeit, Rodcsenko függő szobrait. Mindezek revelációként hatottak rá. Előzőleg kubista tanulmányokat folytatott, mígnem egy alkalommal talált egy kivágott, sokszögű formát, amelyet valaki ráapplikált egy négyzetes alapra. Leszedte az alapjáról és egy szabálytalan sokszögű önálló formát tartott a kezében, amely a térben elfoglalta a maga helyét. Ez adta az ötletet, hogy a továbbiakban formázott kubista képeket, objekteket készítsen.

Bár Arden Quinre és a MADI többi alapítójára nagy hatással voltak Torres-García alkotásai, művészeti gondolatai, a MADI művészet a konstruktív, geometrikus, konkrét alapelvek és gyakorlatok meghaladására készült.

Nos, ha mindez sikerült is, de az emberi természet sajnos soha nem tudja meghaladni önmagát!

Dárdai Zsuzsa kurátor
SAXON Art Gallery
saxonartgallery.com

A szöveg a Dél-Amerikából induló, majd tovagyűrűző MADI-mozgalom (Mozgás–Absztrakció–Dimenzió–Invenció) művészeinek munkáit bemutató, Uruguayi MADI Művészek: Arden Quin, Roitman, Bolívar, Torres-García című kiállítás finisszázsán hangzott el.