HETI POP – Mesterséges intelligencia alkotása aukción, a világ legmagasabb szobra és egy eltévedt űrhajós Bécsben

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

Először került sor arra, hogy mesterséges intelligencia által létrehozott képet árvereztek el. A Christie’s októberi aukcióján a becsült ár többszöröséért kelt el az a portré, amit a francia tervezőkből álló csapat, az Obvious által generált algoritmus alapján készült el. 432 500 dollárért vásárolták meg a különös technikával létrehozott Edmond de Belamy portréját. Az árverés nagy port kavart, és egyre többen teszik fel a kérdést, hogy egyáltalán nevezhetjük-e műalkotásnak az alkoritmussal létrejött képet, illetve hogy a jövőben mennyire fog hatni a műkereskedelemre a mesterséges intelligencia térhódítása?  

Edmond de Belamy portréja. Forrás: a Christie's jóvoltából
 
A napokban avatták fel Indiában a világ új legmagasabb szobrát. A Michael Graves Architecture & Design csapatának segítségével megvalósított 182 méter magas Statue of Unity (azaz az Összetartozás szobra) nagyjából kétszerese az amerikai Szabadság-szobornak. A gigantikus méretű szobor az 1950-ben elhunyt és az ország egységéért sokat küzdő egykori miniszterelnököt, Sardar Patelt ábrázolja. A Navagam közelében felállított szobor közel öt év alatt készült el, 152 méteres magasságán pedig kilátóként is funkcionál.

Forrás: designboom.com

A francia művész, JR most a TIME magazin számára készített különleges multimédiás projektet, amely az amerikai fegyverbirtoklás kérdéskörét járja körül. Szó szerint, hiszen a projekt kapcsán startoló weboldalon 245 amerikai állampolgár meséli el saját véleményét és történetét a fegyverekkel kapcsolatban. A projekt a Guns in America, azaz Fegyverek Amerikában címet viseli és ezen a linken böngészhető. A sok szereplős fénykép, valamint a honlap öt hónap lefolyása alatt készült el, legnagyobb érdeme azonban az, hogy valódi demokratikus kezdeményezésként teljesen ellenkező vélemények megszólalására is terepet biztosít.  

Forrás: time.com

November 20-ig a bécsi Sigmund Freud parkban látható Szabó Ottó Eltévedt űrhajós című, három méter magas köztéri szobra. A szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum hagyományává vált, hogy azok a köztéri művek, amelyek az évente megrendezett Art Capital képzőművészeti fesztiválon láthatók először, később fontos európai kulturális központokban is bemutatkoznak. A több mint három méter magas, térképét zavartan vizsgáló króm turista a nevezetes bécsi Fogadalmi templom előtt szélesen elnyúló téren helyezi kontrasztba a múltat és a jövőt.

Szabó Ottó: Eltévedt űrhajós. Forrás: muzeumicentrum.hu

Források: news.artnet.com, designboom.com, designboom.com, sajtóanyag

full_005997.png
HETI POP – Obamáék portréi, aukciós rekord, reneszánsz kapszulakollekció és magányűző párnák

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006002.png
HETI POP – Perelő művész, Hirst új stúdiója, Banksy fordulatos aukciója és a Ludwig Múzeum jelölése

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006006.png
HETI POP – Hamis tekercsek, Bruegel-kiállítás, épülő műemlék és díjazott látványtervezők