A hibriditás növényi inváziója

Benkovics Virág Out of Breath című kiállítása az OZONE kirakatgalériában

Horváth Márk

Az ökológiai válság és az antropocén radikálisan új megvilágításba helyezi a modernitás folyamatát és annak filozófiai és fogalmi kiindulópontjait. A modernitást meghatározó Nagy Választóvonal fenntarthatatlannak bizonyul. Az antropocén egy olyan átformált természetkulturális viszonyrendszert mutat be, amelyben többé már nem lehetséges a történelmet és a múltat kizárólag az emberi jelenlétre redukálnunk és arról a természetet externáliaként leválasztanunk. A kívüliség sötét ökológiaként, gótikus elsötétedésként ölel körül bennünket. Növények, szennyezett termőföldek, élettelenné váló pusztaságok, vulkánkitörések, savas tengerek, elfelejtett vegyi üzemek, zsúfolt autópályák, távoli szigetek, a digitalitásban létező furcsa tájak alkotják azt a hibrid természetkulturális valóságot, amelyben élünk. 


Img 2679

Fotó: Kóczán Gábor


A nonmodern szférák egyben az antropocén hipertárgy-szerű kiterjedéseit jelentik, másfelől apró kis létezőket is értünk alatta, mint a díszek vagy formavilágok barokkos játékának transzcendentális, a modern materialitást megzavaró játékát. Egyszerre kell embertelenül nagy, komplex rendszerekben gondolkodnunk, és óvatosan közelítenünk a buborékokhoz, szférákhoz, gömbökhöz. Óvatos léptekkel kell megközelítenünk az eddig háttérbe szorított létezőket, óvatosan közel hajolva próbálhatjuk csak megérinteni a lét szférikus rendszereinek barokkos hálózatát. A mélység és a felszín sajátos átfordulása, megfordulása vagy kifordulása játszódik a szemeink előtt, egyszerre túl nagy és túl apró mértékben. Annyira hatalmas, olyan hiper-méretű, hogy észre sem vesszük. De mindeközben annyira jelentéktelen, annyira hétköznapi, annyira átlátszó, hogy eltűnik és elrejtőzik szemünk elől. Óvatosan megsimítjuk felszínét, félünk, hogy kidurran és kipukkad a buborék, de ezen kirobbanás egyben egy a felszínben rejtőző mélység kitörését is jelenti. A mélység és a felszín felcserélődik, vagy legalábbis átitatódik egymással a kettő. Felszínes mélység és mélységes felszínesség vezeti vizsgálódásunkat.


Img 2724

Fotó: Kóczán Gábor


Különös paradoxon, hogy éppen akkor kell felfedeznünk saját természetkulturális szférában való létezésünket, amikor az externáliaként kezelt természet fenyegetően tér vissza. Bruno Latour kifejezésével a földieknek vissza kell térnie szószerint a Földre, és annak heterogén, nehezen kibogozható, ambivalens folyamataival kell szembenézniük. A kiút azonban éppen a modernitás túlműködésén keresztül termelődő különböző kimérákon és hibrideken keresztül nem is oly távoli. Mitikus összeolvadások és fenyegető hibridizációk jelenthetik a kiutat a természet és társadalom nagy binaritásából. 

A modernitáson túli poszthumán vagy Harman és Latour fogalmiságát követve nonmodern kiút többféleképpen is elképzelhető. Az egyik a hipertárgy-szerű hatalmas kiterjedésű, a valóság egészét beárnyékoló jelenségeket felmutató antropocén fenséges esztétika, amely egyszerre utal a valóság megközelíthetetlenségére és mégis valamilyen totalizáló fogalmiságra törekszik. Mintha a felvilágosodás nagy ideáinak vagy metafizikai képzeteinek sötét árnyképszerű vagy gótikus rémképei törnének elő Lovecraftiánus arctalan és megragadhatatlan gótikus szörnyekként. Azonban van egy másik esztétikai vagy kultúratudományos stratégia, egy olyan rizomatikus megnyílás, amely az antropocén hasadékán belül tárulkozik fel. Ez a részletekre, a sokszor elfeledett vagy háttérbe szorított létezőkre való újszerű, posztantropocentrikus fókusz. Kikerülve a korrelativizmus kelepcéjéből fantáziánkat mindkét stratégia felrázza és drámai módon mozgatja meg. 


Img 2739

Fotó: Kóczán Gábor


Benkovics Virág Out of Breath című kiállításán elsőre úgy tűnhet, hogy utóbbi stratégiát választja, a részletekre, a mellékesnek vagy kevésbé jelentősnek tűnő folyamatokra való esztétikai és művészeti fókusszal. Növények rizomatikus nyúlványai, virágok idegenül ható kitüremkedései, különös színvilágok jellemzik ezt az antropocén művészeti praxist. Egyszerre tűnnek az alkotások feltörhetetlen, rejtjelezett idegen tágyaknak és felnagyítótt, eltúlzott növényi organikus testeknek. Biomorfikus átmenetekként ábrázolja az invazív növények jelentette ambivalens állapotot Benkovics Virág. Egyszerre csábítanak és késztetnek minket önmagunkon túllépő kíváncsiságra ezek a szenzuális objektumok, és irányítják figyelmünket a tárlat egészét meghatározó koncepció értelmezésére. 

Az emberi beavatkozások következtében terjedő különböző invazív növényi fajokra fókuszáló alkotásaiban azonban a latouriánus cselekvő-hálózat elmélet alapján rámutat, hogy sokszor a társadalom által elfeledett vagy elhanyagolt aspektusoknak is komplex, és az ökoszisztéma egészére kiterjedő hatásai lehetnek. Azonban a távoli, idegen növényekből rizomatikusan kiterjedő, már-már a Stranger Things Upside Down-ját megidéző sötét ökológia lesz, amely fokozatosan szegényíti el a biodiverzitást. Mint látjuk a részletekre, a növényekre történő fókusz Benkovics Virág művészetében egyből megidéz kiterjedtebb, komplexebb jelenségeket.


Img 2698

Fotó: Kóczán Gábor


Az antropocén nem más, mint az eredendően antropocentrikus modernitás projektjének radikális dezantropomorfizációja, amikor is az antropogenikus változások közepette a bolygó mégis drámai erővel mutatja fel a nonhumán erők idegenségét. Bizonyos értelemben az antropocén a felvilágosodás önmagából való kivetkőzése vagy a felvilágosodás egy olyan, addig rejtőzködő jegyének feltárulkozása, amely hosszú ideig képes volt a háttérben meghúzódni.  Az antropocén retroaktív módon a modernitás történetének újraolvasását is felkínálja. A távoli, a kivetett és az idegen sötét árnyként tér vissza, fenyegető kísértetként, amely a felvilágosodást magát is sötétségbe burkolja. 

Az Out of Breath egy olyan antropocén kert vagy radikálisan mesterséges növényi elrendeződés, amely nem csak megzavarja és felkavarja az emberi jelenlétet, de szó szerint fullasztó, sötét ökológiaként el is lehetetleníti azt. Van egy sajátos kettősség ebben a folyamatban. 

A hiperkapitalizmus és a akcelerálódott globalizáció hatására elterjedő idegen növényi valóság hosszú távon az emberi jelenlét elbizonytalanodásához vezet. Benkovics Virág művészete rámutat, hogy ebben a fenyegető, ambivalens és heterogén, radikálisan mesterséges környezetben kell visszatalálnunk lokalitásunkba, amelyet mindeközben meghatároz a földrendszer funkcionalitásának összeomlása. Gótikus és elsötétült ökológiánk az idegenségén keresztül szólít vissza minket a föld természetkulturális szférájába, egy olyan földet érésre, mely során sötét csápok és növényi karok húznak minket vissza. A chthulucén egyben a részletekbe oltott gótikusság, amely mégis nedves, ragadós és végtelenül közel van. 


Img 2715

Fotó: Kóczán Gábor


Ezen sajátos térbeli elrendeződés esztétikai és természetkulturális leképeződései itatják át az Out of Breath alkotásait. Azonban ezt a térbeli átformálódást egy sajátos temporális átalakulás is kíséri, amely egyszerre mutat a növényi vagy ásványi ősmúlt és az antropocén biomediális nyomhagyás futurológiája felé. Az indusztrializáció és a modernitás alapvetően azt ígérte, hogy eltávolítja az emberi társadalmakat a természettől. Az antropocén paradoxikussága éppen abban áll, hogy ma a modernitás és a felvilágosodás nem várt következményei fordítottan hatnak természetkulturális viszonyainkra. Az antropocén megszakítja a modernitás antropocentrizmusát és szűkösségét, hiszen a természetkulturális szférikussága heterogenizálja a természetkulturális történetiség résztvevőit. A modernitás fogalmi kötöttségeit és a linearitás ideáját meghajlítja és összezúzza a földrendszer összeomlása. 

A hibridizáció természetkulturális gótikus rémei valójában azonban lehetőséget is jelentenek a modern, Latour által egyik új könyvében földön kívülinek nevezett perspektíva elhagyására. Az invazív növények olyan természetkulturális keveredés eredményei, amelyek nem érthetőek meg a modernitás nagy binaritásának egyik oldala felől sem. Ha nem lennének ezek az elbizonytalanító kimérák, akkor egy még végzetesebb veszéllyel néznénk szembe. Úgy folytatnánk antropocentrikus, humanista modern praktikáinkat, mintha semmi sem történne. Az a meglepetésszerű, egyben kellemetlen, de mégis felkavaró találkozás, amely különböző kimérákkal és hibridekkel megy végbe, felrázza a modernitás túl hosszan tartó álmát. Egy olyan álmot, amely földönkívüli álom volt. A kiállításon megjelenő invazív növények, például a vízijácint vagy a kudzu, mind az emberi kereskedelem és ipar következtében terjedtek el. Ahogy a sötét ökológia és a klímaválság hipertárgya beárnyékolja a holocén földrendszert, úgy a kudzu idegen fenyegetésként nyomja el a lokális növényzetet. 


Horvath

Fotó: Fehér Csaba


Benkovics Virág egy hibrid esztétikai gyakorlaton keresztül tárja fel a részletekre fókuszálva az antropocén egyik alapvető jelenségét. Az ismerős idegenné, az idegen ismerőssé változik. Ami fenyegető vagy kellemetlen, ökogótikusan fenségessé, szubverzív módon felemelővé vagy esztétikussá transzformálódik. Azonban szükségünk van ezekre az antropocén extrázisokra vagy poszthumán transzgressziókra, amely kiemel bennünket megszokott gondolati sémáink közül. A posztantropocentrikus, növényi fókusz egyben egy olyan növényi gondolkodás felé mutat, amely egy lefejezett, áldozati reflexió, a gondolkodáson túli dologtalan terjedés megvalósulása. 


2024. december 13.




Screenshot 2021-07-28 at 15.25.29.jpg
A természet lágy fenyegetése: Ökoművészeti artefaktumok Rózsa Luca Sára Heavy Chains of Sentimentalism című kiállításán

Az ökológiai válság és az antropocén olyan új természetkulturális keretet jelent életünknek, amelyre a kortárs képzőművészet is sokrétűen reagál. Az ökológiai válság elkerülhetetlenné teszi, hogy figyelmünk a bolygó felé forduljon, de ez az összpontosítás meghökkentő és zavarba ejtő a különböző perspektívák versengése okán.

Screenshot 2020-09-23 at 11.08.18.jpg
MINT AHOGY EGY KALEIDOSZKÓP VÁLTOZÓ KÉPEIVEL JÁTSZADOZNAK

Emberarcú virágok, szalamandrák, hermafroditák, kedves torzszülöttek, felszabadító démonok – művészet, ami a káoszra nyit kaput. Vagy mi van, ha amit eddig káosznak gondoltunk, közelebb van hozzánk, mint a rend?

szellemcsonthornyik01cover.jpg
A paleohantológia világa

A paleohantológia a magyar kultúra legfrissebb szellemi terméke, amely a paleontológia és a hantológia fúziójából jött létre a T+U teóriafikciós laboratóriumában. Miklósvölgyi Zsolt és Nemes Z. Márió kísérteties teóriája Fridvalszki Márk szellemképes praxisával együtt immáron tíz éve burjánzik a Technologie und das Unheimliche (T+U) teoretikus fanzine-jében, és különféle kiállításokon – most éppen a Szellemcsonton – is testet ölt.