Ki van a képen? Helyesebben: kik vannak a képen? Egy ember ez, vagy kettő? Egyáltalán, fényképek ezek? Nos, a válaszom: igen is meg nem is. Csodálatos ambivalenciát kínál nekünk Gőbölyös Luca. Az elnyomott, háttérbe szorított, megtagadott eredetik tetejébe a Mesterséges Intelligencia segítségével tökéletes alakokat rajzolt. Azaz rajzoltatott. Nyugtalanító az egész, mert a rátett alakok mind túl tökéletesek, mint Ken, a Barbie-világ férfitagja. Ősi, népmesei dilemma ez: a tökéletest szeressem, vagy a normálisat? A népmesék tudják, hogy a tökéletesből baj lesz, mert az álnok erők terméke, mint Bartók fából faragott királyfija, vagy a Hoffmann meséiben Olympia, a mű-nő.

Először úgy akartam fogalmazni, hogy Gőbölyös Luca alkotótársnak hívta a Mesterséges Intelligenciát. De ez mégsem a helyes kifejezés, mert vajon mondhatnánk-e, hogy – mondjuk – „Liszt Ferenc alkotótársnak hívta a zongorát”? Nem, a zongora csak eszköz, melyet lehet mesterien kezelni, és ugyanígy csak eszköz a Mesterséges Intelligencia, melyet jelen esetben Gőbölyös mesterien kezel. Megmutatja, mit tud a masina, és mit nem tud, és hová akar vinni minket. A Szépség birodalmába, ahol mindenki lábujjhegyen jár. Először úgy láttam, hogy az itt kiállított képeken senkinek sincs lábfeje, így csak vélelmezni tudnám, hogy lábujjhegyen járnak a fiúk. Aztán láttam, hogy az egyik képben a Mesterséges két lábfejet csinált a figurának, de úgy lógnak a levegőben, mint Krisztus lábfejei a feszületen, nem igazi járásra valók – igen, ezeknek a fiúknak nem dobban a sarka. 

Én nagy csodálója vagyok a férfiszépségnek, és a szerelmeim mindig férfiak, de így érettebb fejjel bizony érdekesebbnek, vonzóbbnak tartom a tökéletlent – akiben megvan az, amit a szüleim generációja úgy hívott: „szexepil”. Ezt nem tudja a Mesterséges Intelligencia, de azt igen, hogy semmi se maradjon üresen: ezért betesz például egy-egy szép virágot az üres helyekre.

Ha megkérdeznek mi látható ezen a kiállításon, azt válaszolom: bukott angyalok. Nem tudom racionálisan elmondani, miért érzem így, de így van. Aki ismerte őket, tudja, hogy emberek voltak. Talán mintha lángok között ülnének, állnának, talán mert mögöttük átsejlik a jobbik – vagy talán rosszabbik? – énjük, a múltjuk. 

Vagy az is lehet, hogy halottak, akiket a temetkezési vállalkozó idomít ilyen szépre a ravatalon. Különösen feltűnik a Mesterséges Intelligencia művi volta ott, ahol ruhátlan testrészeket kell ábrázolni: azok mintha kaucsukból volnának, vagy szürkésfehér porcelánból.

Roppant elgondolkodtató az egész anyag, messze túlmutat önmagán. Csupa kérdés, csupa kétely. Mi a fotó? Mi az egyéniség? Mi a szépség? Mi az igazság? – Gőbölyös Luca és virtuózan kezelt szerszáma ezekkel provokál.

A kiállítást ezennel megnyitom.

Gőbölyös Luca: Lábujjhegyen
Foton Galéria