Tóth Lili Rebeka kiállítás szövege Molnár Zsolt: Foliage Head című tárlatához.

Molnár alkotásaival a képgrafikai hagyományokat átírva, a digitális esztétikai világ manuális kivitelezési lehetőségeit kutatja. Montázs-alapú kollázsarchitektúrákat épít a síkban, amelyeket dinamikus, térbeli elemekkel ütköztet, összemosva ezzel a valóság és a virtualitás kozmoszait. A képi absztrakció és a térbeli kiterjesztés tematikus fókuszában az antropocén és a poszthumanizmus korszakának alapvető viszonyrendszere áll: az ember, a természet és a technológia kölcsönhatása.

A Foliage Head – Molnár negyedik egyéni kiállítása a Kisteremben – eddigi munkásságának organikus folytatásaként, az ökoszisztéma egyensúlyának törékenységére és sebezhetőségére, az agrár-ökológiai környezet külső beavatkozások által formált működésére reflektál. A kiállítás az idő múlásának aspektusait tárja fel, a mulandóság és az átalakulás fogalmainak szembeállításával, valamint a homokóra, a hernyó és a megrágott levél motívumainak alkalmazásával. Molnár folyamatos térbeli nézőpontváltást igénylő, folyamatábraként is értelmezhető munkái középpontjában a természet azon dinamikus adaptációs tulajdonsága áll, amely képes az emberi jelenlét hatására örökösen újraszerveződni. 

Miközben tudatosan eltávolodik a direkt aktivista művészeti attitűdtől, Molnár voltaképp antropomorfizálja a növényi, állati és mikrobiológiai rendszereket, megtörve ezzel az ökokrízis antropocentrikus szemléletét. Ahogy a mesterségesen átalakított táj fokozatosan visszatalál saját ritmusához, a kiállítás újraértelmezi az ember szerepét a környezeti változásokban: egyszerre jelenik meg megfigyelőként, beavatkozóként és érintettként. A természetvezérelt narratíva ugyanakkor feszültségbe kerül a művek immanens virtuális esztétikájával. A színes nyomatok, a lézervágás ipari technológiájának alkalmazása, a tűpontos poszt-és pszeudo-digitális kollázsolás, az organikus motívumokat megbontó térbeli formák a narratíva elbeszélőjét mégiscsak a “Windows” vizuális tájélményén nevelkedett ember alakzataként rajzolják meg. 

Az öt műtárgycsoportba rendeződő tárlat központi elemei a Homokóra- és a Hernyó-installáció (2025) a vanitas kultúrtörténeti hagyományát, valamint a metamorfózis biológiai jelenségét kapcsolják össze az idő kérdéskörén keresztül. A 16-17. századi festészet visszatérő motívuma, a homokóra, az elmúlás és az élet végességének allegóriája. A kép síkjából kilépő, grafikai elemeket térbeli megoldásokkal ötvöző installáció a későgótikus és reneszánsz architektúrákat idézi. A homokórán azonban nem halad az idő; a felfüggesztett pillanat Molnár olvasatában a természet ciklusába belenyúló, szabályozó emberi kezet, a mesterséges beavatkozás ágenciáját jelöli. A mulandóság toposzának így nem az idő lebontó, hanem egy új állapot elérésére való törekvése kap hangsúlyt. A képi statikussággal szemben a Homokóra-installáció több nézőpontból megfigyelve nyer értelmet: a térben mozogva rajzolódnak ki az idő távlatokból szemlélt, nem-lineáris, megszakadó, hurokokat vető mozgásvonalai.

A vanitas ellentétpárjaként, a Hernyó-installáció a változás és az ellenállás kérdését vizsgálja,  a  rovar egyedfejlődésének szakaszait ábrázolva. A többszörösen összetett, szintén grafikai és plasztikai minőséget ütköztető műtárgy, az anyagi átalakulás inherens-dependens, növekedés-és-pusztulás egymásra utalt folyamatait jeleníti meg. Kiindulópontja, Molnár lassan védjegyévé váló megrágott levél motívuma, amelyet egy éles-íves, áthidaló konstrukcióvá ír át. A boltív szakaszai lépésenként „formálják” (morphé) „át” (meta) a lárvát bábbá, a bábot pillangóvá, a mesterséges és természetes közegekben zajló metamorfózis  átirataként. 

A Foliage Boundaries (2023) háromrészes giclée nyomat két- és háromdimenziós képalkotási módszereket ötvöz. A sorozat a precíziós mezőgazdaságban alkalmazott dróntechnológiával készült felvételeket írja át. A természet mérnöki szemléletű vizsgálata a kibertér geometrikus formavilágával, élénk színrendszerével párosul, egyfajta sci-fi esztétikát kölcsönözve az alkotásoknak. A fényes hordozón megjelenő, mesterségesen „javított”, matt felületek az organikus és mesterséges ökológiák közötti egyensúlykeresés metaforájaként érvényesülnek. 

A színeiben lágyabb, hétszeresen rétegzett kézi montázzsal készült Microtrail (2025) visszatér a hernyó motívumához, a növekedés ciklikus folyamatát követve végig. Molnár absztrakciós gondolkodásának lépéseit az objektté emelkedő Vázlat installációk I–V. (2026) mutatják meg, amelyek a kiállítás egyetlen olyan műtárgycsoportját alkotják, ahol a gesztusszerűség és a véletlen hangsúlyos szerepet kap. A faelemekre helyezett, plexivel megtámasztott képszobrok a kiállítás folyamatábrájának kiindulópontjaként értelmezhetőek.

A tárlat összefoglaló, szintetizáló alkotása a Növekedés allegóriája (2026), amely egy elképzelt, virágzás  folyamatába beavatkozó kezelésszimulációt ábrázol. A képi tartalom itt is a digitális vizuális világ nyelvén jelenik meg, az organikus forma szabályozott keretek között bontakozik ki. Az absztrakció és a figuralitás keveredésében beazonosítható motívumok – a földgolyó, a meghasadt végtelenjel – az idő és a növekedés folytonosságát jelzik, amelyet az emberi jelenlét megszakít, majd egy új mozgástér mentén rögzít. Az egymásba visszatérő nyilak egy irányított, mégis egymásba kapcsolódó rendszer képét rajzolják fel, a növényi és az emberi lét összefonódását hangsúlyozva.

Molnár munkái folyamatosan a mikro- és makrominőségek között oszcillálnak: a kiállítás címét adó Foliage Head a lombkorona és a levél közötti léptékváltás metaforájaként értelmezhető. A vektoralapú digitális képalkotás nagyítási és kicsinyítési műveletei visszaköszönnek a kiállítás egészében megjelenő rész-egész viszonyok, egységek és rendszerek vizsgálatában. A síkbeli és térbeli váltakozások, a rétegzettség, az organikus formák geometrizálása, valamint az élénk színátmenetek és a kiberesztétika egy olyan hibrid rendszert hoznak létre, amelyben a természetes és a mesterséges ágenciák egy újfajta, „újvilági” logika mentén fonódnak össze. A Foliage Head végső soron arra a kérdésre irányítja a figyelmet, hogy az ember milyen szerepet tölt be azokban az ökológiai és technológiai folyamatokban, amelyek egyszerre alakítják át környezetét és saját érzékelési horizontját.

Molnár Zsolt: Foliage Head

Kisterem

Ráday utca 33/B – bejárat a Kinizsi utca felől

Látogatható: 2026. február 11 – március. 13. 

Fotó: Biró Dávid