ELSŐ KÉZBŐL: Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása

Vasárnap zárt be a Velencei Építészeti Biennálé Magyar Pavilonja után a Ludwig Múzeumban is bemutatott Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című kiállítás. Azoknak, akik egyik velencei vagy budapesti tárlatvezetésre sem jutottak el van egy örömhírünk: íme az Othernity Első kézből, azaz a kurátori csapat néhány tagja által tartott baráti vezetés videón rögzített verziója!

Az Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című tárlat arra kereste a választ, hogy milyen esélyeket tartogat a modern építészet sokat vitatott, több szempontból elavult öröksége a jövő építészei számára. A kiállítás – amelynek kurátora Kovács Dániel volt, kurátori teamjét pedig a Paradigma Ariadné építészei, Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs és Smiló Dávid alkották – velencei megvalósulása előtt már beszélgettünk az ötletet kidolgozó csapattal, most pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy a projekt megvalósult formájában milyen történetszálakat rejt magában.

És röviden a kiállításról: az Othernity nemzetközi együttműködésben valósult meg. A tizenkét emblematikus budapesti modern épület újragondolására tizenkét közép- és kelet-európai építésziroda adott újszerű választ. Izgalmas hír, hogy a projekt anyagából a Ludwig Múzeumban látogatható kiállítás bezárását követően több műtárgy közgyűjteménybe kerül.

 Erről bővebben meséljenek a kiállítás kurátorai:

A projektben résztvevő építészirodák:

  • A-A Collective (Lengyelország / Dánia / Svájc)
  • Architecture Uncomfortable Workshop (Magyarország)
  • b210 (Észtország)
  • BUDCUD (Lengyelország)
  • KONNTRA (Szlovénia / Észak-Macedónia / Horvátország)
  • MADA Architecture studio (Szerbia)
  • MNPL WORKSHOP (Ukrajna)
  • Paradigma Ariadné (Magyarország)
  • PLURAL (Szlovákia)
  • Vojtěch Rada (Csehország)
  • RLOALUARNAD (Észtország / Egyesült Királyság)
  • Studio Act (Románia)


Látható volt:
Ludwig Múzeum, Budapest, 2021. december 10. – 2022. január 16.

Nyitókép:
fotó: Végel Dániel © Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum

Screenshot 2021-02-23 at 13.26.46.jpg
„Olyan kapcsolatokat létrehozni a kortárs alkotók, tervezők és a közelmúlt emberei között, amik túllépnek a politikai utálkozáson és a fenntarthatóságon való hőzöngésen.”

Az Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása csapata – a februártól a Magyar Építészeti Múzeumban dolgozó Kovács Dániel kurátor és a Paradigma Ariadné tagjai, Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs és Smiló Dávid – tizenkét építészműhelyt hívott meg Kelet-Közép-Európából tizenkét emblematikus budapesti modern épület újragondolására. A kiállítás központi kérdésfelvetése az, hogy vajon mit tanulhatunk az építészeti modernizmusból, amellyel mára erőteljes kontrasztba kerültek a fenntarthatóság elvárásai, a megváltozott társadalmi környezet és szokások.

Screenshot 2021-01-04 at 12.23.02.jpg
Egymástól tisztes távolságban

Ön mit szólna, ha kitekintve az ablakon egyszer csak azt látná, hogy a füves kutyafuttatóból színes és különös formájú tárgyak nőttek ki? Kimenne, és csinálna egy szelfit? Vagy ezentúl ide beszélne meg találkozót? Vagy csak nézné az odatelepedő kamaszokat? Avagy hogyan lehet közösségivé tenni a lakótelepi épületek közti elvadult és funkciótlanná vált területet. Hiánypótlás több évtizednyi késéssel.