Az amerikai Hyperallergic idén újra közzétette szokatlan éves toplistáját – íme a rövidített verzió.

A tavalyi szubjektív lista hagyományait folytatva – amelyről mi is írtunk – a cikk azokat a szereplőket szedi sorba, akik a művészeti világ egyre kevésbé demokratikus rendszerében tehetetlenül és súlytalanul lebegnek.

A lista egyben emlékeztető arra is, hogy bár egyesek fényűző események és drága műtárgyak sorozatának tekintik a „művészeti világot”, a valóság azonban jóval bonyolultabb, és sokkal jobban függ a világ/társadalom mindennapi működési mechanizmusaitól.

1. Létfontosságú munkavállalók – Az idei év egyik legmarkánsabb felismerése az volt, hogy a „létfontosságú munkavállalóknak” – például az élelmiszerboltokban, közlekedésben és egészségügyben tevékenykedők – minősített dolgozók azok, akik a leginkább alulfizetettek és alulértékeltek.

2. Múzeumpedagógusok – Áprilisban a MoMA hirtelen felmondta valamennyi szabadúszó múzeumpedagógusának szerződését, így az amúgy is kiszolgáltatott, részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalók rémesen nehéz helyzetbe kerültek. A múzeum azt is kommunikálta a volt munkavállalói felé, hogy hónapok, sőt inkább évek telnek el, mire visszatér a költségvetés arra a szintre, hogy az intézmény igényt tartson szolgáltatásaikra. És ehhez hasonló nem csak a MoMA-ban történt.

3. A philadelphiai művészeti közeg – A város polgármestere csökkentette a művészeti költségvetést, elvéve annak kétharmadát. 

4. Monolitok – Amiket idén a világ több pontján – akár engedély nélkül – is felállítottak, majd eltűntettek.

5. Külföldi (akár művészeti) hallgatók az amerikai egyetemeken – Idegtépő év volt az Egyesült Államokban élő külföldi hallgatók számára, akiket a Trump-adminisztráció bevándorlási politikája érintett. Júliusban az Egyesült Államok Bevándorlási és Vámhivatala új szabályokat jelentett be, amelyek megtiltották, hogy a kizárólag online tanfolyamokra beiratkozott külföldi hallgatók az országban maradjanak. Ezeket a diszkriminatív szabályozásokat a nagy felháborodást követően átmenetileg visszavonták, hogy később kis módosításokkal visszaállítsák őket az újonnan beiratkozott külföldi hallgatókra vonatkozóan.

6. Kis galériák és nonprofit kezdeményezések, akik/amik kimaradtak az amerikai PPP-ből (Paycheck Protection Programból, azaz a fizetések védelmére irányuló programból) – Az amerikai adófizetők által finanszírozott PPP célja a világjárvány által kihívások elé állított kisvállalkozások támogatása és megtartása volt. A programból végül az amúgy is szerencsésebbek – a kapitalizmusnak köszönhetően – kapták a nagyobb szeletet, akár az igazán nagy nehézségek elé állítottak rovására. Az esetleges igazságtalanságok tekintetében a művészeti világ sem volt kivétel: a Small Business Administration által az év elején közzétett adatokból kiderült, hogy a nagy kereskedelmi galériák és múzeumok, többek között a jó helyzetben lévő szervezetek, között milliókat osztottak szét PPP-kölcsönökben, míg sok kis galéria és nonprofit szervezet számára megtagadták a támogatást. A David Zwirner, Pace és Gagosian galériák támogatása mind-mind meghaladta a 2 millió dolláros összeget, a Whitney és a Guggenheim Museum pedig több mint 5 millió dollárt kapott. Még Jeff Koons, a világ egyik leggazdagabb élő művészének stúdiója is kapott kölcsön 1–2 millió dollár között.

7. A Hegyi-Karabah Köztársaság kulturális és vallási öröksége – A világ nagy része némán ült, miközben Azerbajdzsán és Törökország összefogtak az artsakh-i örmények őslakos szuverenitásának leverésében, mindezt az amerikai elnökválasztás elmúlt másfél hónapjában. Amint a háború véget ért és a hegyi-karabahi erők az orosz békefenntartók figyelő szeme alatt megadásra kényszerültek, a figyelem a régió történelmi helyszíneinek és nevezetességeinek ezreire irányult. Nem világos még, hogy ezek áldozatul esnek-e a történéseknek. Az UNESCO, amely az évek során egyértelműen Azerbajdzsánnak kedvezett, továbbra is válaszokat vár a műemlékekkel kapcsolatos terveiket illetően.

8. A múzeumi biztonsági őrök – Alulfizetettek, gyakran bérmunkások – és most, amikor az őket foglalkoztató intézmények lassan újranyitnak, az ő feladatuk a társadalmi távolságtartás betartatása a látogatókkal. 

9. Online tevékenykedő művészek – Évekig építették a praxisukat – ha nem évtizedekig –, és most hirtelen mindenki online művésszé vált (vagy legalábbis igyekszik azzá válni). 

10. A New Museum szakszervezetének új vezetői – Júliusban a New York-i New Museum 18 teljes és részmunkaidős alkalmazottat bocsátott el a Coviddal kapcsolatos bevételkiesésre hivatkozva – többek között az intézmény szakszervezetének vezetőit és hangadó alakjait is. Csak véletlen volt? A szakszervezet tagjai nem így gondolták, panaszt nyújtottak be a munkaügyekkel foglalkozó hatóságokhoz (NLRB), azzal vádolva a múzeumot, hogy az diszkriminációval és megtorlással élt ellenük. Augusztusban a múzeum visszahívott 23 olyan dolgozót, akiket márciusban elbocsátottak – azonban szembetűnő, hogy egyikük sem volt a szakszervezet hangadó alakja.

11. A rasszista erőszak áldozatai, akiket az intézmények különféle szimbolikus és kommunikációs célokra használtak  fel – Idén a világ művészeti szervezetei mind nyilatkoztak arról, hogy támogatják a Black Lives Matter aktivistáit. Sok intézmény a rasszizmus áldozatainak nevére hivatkozva, különféle szolidáris üzenetekkel osztották meg a gyűjteményükben található, színes bőrű művészektől származó műveiket, mindeközben figyelmen kívül hagyva az irodáikban tapasztalható egyenlőtlenségeket és a gyűjteményeik pontos történetét.

12. Osman Kavala – A török aktivistát és filantrópot több mint három éve tartják börtönben anélkül, hogy valaha is elítélték volna egy tényleges bűncselekmény miatt.

13. A kubai művészaktivisták – A kubai művészeti szabadság képviselésére létrehozott San Isidro és 27N Movements tagjait továbbra is zaklatja a kubai állami rendőrség. Novemberben a művészek és aktivisták több mint egy hétig csapdába estek a San Isidro Movements ó-havannai központjában. A rendőrség ostrom alá vette a lakást, miután a csoport békés tiltakozást próbált megindítani, követelve Denis Solís, egy fiatal kubai rapper szabadon bocsátását, aki nyolc hónap börtönt kapott egy rendőr megsértése miatt. Több tag, köztük Luis Manuel Otero Alcántara képzőművész, nemzetközi figyelmet is elnyerő éhségsztrájkot hirdetett. A helyzet az emberi jogi szervezetek, például az Amnesty International sürgős felhívása ellenére sem javult.

14. Bejrút művészeti közössége – A Bejrútban történt augusztus 4-i pusztító robbanás a történelem egyik legnagyobb nem nukleáris robbanása volt, amelyet 2700 tonna ammónium-nitrát felrobbantása okozott, amelyet 2014 óta nem biztonságos körülmények között tároltak a város kikötőjének egy raktárában. A robbanás következtében számos múzeum és galéria is megrongálódott, működésük szinte ellehetetlenedett.

15. A spanyolországi restaurátorok – Az újabb év újabb sokkoló restaurálásokat szült Spanyolországban. 

Forrás: hyperallergic.com