2019-ben új toplistával bővült az Artmagazin Online repertoárja: mi, a szerkesztőség tagjai szedtük össze, hogy milyen kulturális produktumok, élmények és termékek határozták meg az adott évünket. 2020-ban, amikor a kulturális színtér szokatlan tempóban átrendeződött, kultúrafogyasztásunk megváltozott, és csupa olyasmit gyűjtöttünk listába, ami nem az adott év termése volt, viszont nekünk 2020-ban nyílt lehetőségünk az újrafelfedezésére. Idén igyekeztünk friss könyveket, műtárgyakat, filmeket, albumokat vagy éppen archívumokat választani – íme Lépold Zsanett kedvencei.

Nem egyszerű feladat összeválogatni a számomra 2021-ben meghatározó kiállításokat, kiadványokat, filmeket vagy sorozatokat. Evidens lenne kiállítással indítani a sort, de nem tudnék kiemelni egyet, ami minden mást felülmúlt – éppen ezért most kifejezetten más típusú „produktumok”-at szedtem össze. Ettől függetlenül érdemes megemlíteni a Deák Erika Galéria Néha az óceánnal merülök kiállítását, amely négy fiatal női alkotót hozott össze egy térbe, pontosabban egy meseszerű és futurisztikus kertbe, vagy az OFF-Biennále Budapest egyik programját, a MENÜ imaginaire – Mit (t)eszel, ha az erőforrások végesek? című hiánypótló vállalkozást, amely az étkezés jövőjével kapcsolatos víziókat gyűjtötte össze. A Pannonhalmi Főapátság Szubjektív archívum és Láthatatlan spektrumok kiállításai is az idei kedvenceim közt vannak, többek között azért, mert progresszív módon, bátran ütköztették a természettudomány és a vallás nézeteit, teóriáit, vagy a Kezdetben volt a kert, amely pedig egy meglehetősen szokatlan és a szó szoros értelmében egzotikus helyszínen, a Füvészkertben keltett életre jó néhány kortárs alkotást.

Secondary Archive

A közép- és kelet-európai női alkotókat egybegyűjtő platform több szempontból is kiemelten fontos vállalkozás: a női művészek mindig is hátrányban voltak férfi társaikhoz képest – bár szépen lassan kezd helyére billenni az egyensúly –, ha pedig a régiónkat nézzük, akkor ez még inkább jellemző. A Secondary Archive elősegíti, hogy ez a javuló tendencia folytatódjon, és felfigyeljünk arra, milyen erős pillérei a képzőművészetnek a nők. Életutak, stílustendenciák, jellegzetességek egész sora bontakozik ki a platform böngészése közben, amely nemcsak a szakmabeliek számára nyújt segítséget munkájuk során, hanem olvasásra, nézelődésre, ismeretszerzésre is kiváló forrás. 

Irene Solà: Énekelek, s táncot jár a hegy, Magvető Kiadó, 2021, 208 oldal, fordította: Nemes Krisztina

Bár könyvet nem ítélünk meg a borítójáról, mégis éppen ez fogott meg elsőre Irene Solà katalán írónő regényének magyar kiadásában. A Farkas Anna tervezte borítón egy megsebzett egyszarvút láthatunk, akit fegyveres vadászok szorítanak közre kutyáikkal a növények és állatok övezte környezetben. A grafikai megoldás egyből bele is helyezi az olvasót a sztori légkörébe: egy eldugott, kietlen kis faluba, egy természetközeli közösségbe, ahol a magával ragadó szépségű táj velejárójaként a magány, az elszigeteltség is állandó jelenség. Rövid, ám annál velősebb történetek mutatják be egy-egy család többnyire tragikus kimenetelű életét: a születés és a halál állandó körforgása lengi körül a regényt, megspékelve természetfeletti lényekkel, mítoszokkal. A faluban mindenki ismer mindenkit, de valójában mégsem: a háttérben, a lélek mélyén meghúzódó gondolatok, érzelmek sohasem kerülnek a felszínre, a szomszédok, a falu lakói sosem tudják, mi minden rejtőzik egy-egy élettörténet mögött. Egymás mellett élnek, a családok időnként találkoznak, összefonódnak a gyerekek barátsága révén, de mély, igaz kapcsolatok nemigen alakulnak ki, helyettük mindenki éli a maga életét, a saját gondjaival és örömeivel van elfoglalva. Ebben a melankolikus atmoszférában – amelyet időnként humoros szösszenetek törnek meg, hogy tovább is lendítsék az olvasót – kiemelten fontos szerep jut a hiedelmeknek, babonáknak, sőt a történelmi traumáknak is. De ami a legfontosabb és egészen meghökkentő, ahogy a szerző hangot ad a természetnek: hol egy gomba, hol egy őz, hol a hegy (ami egyben fontos helyszíne is a regénynek), hol pedig egy kutya fejébe nyújt betekintést, akik emberi érzéseket, problémákat, megfigyeléseket tolmácsolnak emberi nyelven.

Fortepan Masters – Kollektív fotográfia a 20. századból – Barakonyi Szabolcs válogatásában, 2021

Barakonyi Szabolcs nem kis feladatra vállalkozott: végignézte a Fortepan archívumában található összes fényképet, s az általa első pillantásra fontosnak tartott vagy valamilyen szempontból érdekesnek vélt felvételekből összegyűjtött magának egy grandiózus anyagot – és itt még nem ért véget a szelektálás. Végül 333, többnyire fekete-fehér  fotó került a Fortepan Masters kiadványba. A képközpontú „könyvtárgy” mellőz mindennemű tematikát, s ezzel egy átfogó, széleskörű látleletet ad a 20. század történéseiről. Az intim családi csoportképek és portrék, a lencsevégre kapott humoros szituációk éppúgy helyet kaptak benne, mint a kietlen ipari táj, a háború sújtotta város sivársága. És ahogy a különböző családokat és generációkat megörökítő fotográfiák váltakoznak, úgy variálódik a kiadvány tipográfiájának betűtípusa, a Times New Roman számos generációja     . Mindezek mellett számomra a legizgalmasabb mégis az, hogy a kiadvány olvasása/nézése kurátori és szerkesztői szerepbe helyezi a befogadót: a hármas oldalegységek révén kihajthatunk egy-egy kimerevített jelenetet és társíthatjuk egy másikkal – semmiféle kötöttség, linearitás nem gátolja a befogadás szabad élményét.

Dívák, 2021, dokumentumfilm, rendezte: Kőrösi Máté

Kőrösi Máté dokumentumfilmje három húszéves lányról szól, akik épp az érettségire készülnek, és (látszólag) gondtalan mindennapjaikat élik. A smink, a divat és a bulik körül forgó párbeszédek kissé felszínes felütése után azonban apránként egyre mélyebbre ás, és egyre több réteget fejt fel a főszereplők hátteréről. Szani, Tina és Emese nem átlagos fiatalok, mindhárman komoly traumákat és nehézségeket tudhatnak maguk mögött – a szülők szenvedélybetegségei, labilis lelkiállapotuk, a drog, az alkohol és az öngyilkosság meghatározó elemei voltak gyermek- és tinédzserkoruknak. Az érettségi előtt azonban már konkrét céljaik vannak, határozott véleménnyel rendelkeznek a világról, és persze dolgoznak – akár heti hat napot. A mai felszínes világban – kiváltképp Magyarországon –, ahol a kirekesztés, a testszégyenítés (és napestig sorolhatnánk az ítélkezés legkülönfélébb forrásait) még mindig jelentős társadalmi beágyazottsággal bír, a „bezzeg az én időmben” és az „ezek a mai fiatalok” notórius közhelyei közepette lerántja a leplet a három lányról, három egyéni sorsról, hogy megmutassa: a divatos külső és a káromkodás mögött bátor, erős és elhivatott példaképek rejlenek, nem csak a Z generáció számára.

NUBU-kollekció, 2021/22. ősz-tél

A képzőművészet és a divat összefonódására, a két terület közti együttműködésre – ahol többnyire művészek munkássága nyújt inspirációt a tervezőknek – számos példát felsorakoztathatunk. Az egyik legújabb példa az ősszel debütált NUBU-kollekció, amely Fajó János egyszerű, ám annál markánsabb konstruktív-geometrikus formáit, élénk színeit ülteti át különféle ruhákra és kiegészítőkre. Mivelhogy őszi-téli kollekcióról van szó, az elengedhetetlen fekete vegyül a piros, a zöld, a kék markáns árnyalataival, olykor pedig a visszafogott fehér billenti egyensúlyba a színkavalkádot. A divatmárka minimalista világához jól passzol Fajó műveinek képi világa, s a művész geometriai alakzatai, határozott vonalai szolid megoldásokat, puritán és maszkulin összképet eredményeznek.