Nyílt nap a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
December 6-án, 10 órától várja nyílt napján a Képzőművészeti Egyetem a felvételi iránt érdeklődőket.
December 6-án, 10 órától várja nyílt napján a Képzőművészeti Egyetem a felvételi iránt érdeklődőket.
A megfejtők között páros belépőt sorsolunk ki, amely a következő eseményre szól: Magyar Nemzeti Galéria TechnoCool kiállításában Szipőcs Krisztina rendhagyó tárlatvezetése.
Az Auróra Csak ezt az 1-et kértem! feminista fesztiválja ismét megrendezésre kerül dec. 4 és 10. között, amely keretén belül a nők strukturális elnyomásáról való diskurzus kerül előtérbe. A tavalyi művészeti programokat és résztvevőket kiegészítve idén OPEN CALL-on keresztül is be lehet kerülni a fesztivál programjába.
László-Kiss Dezső kiállítása a FUGA-ban
A szexualitás történetének bevezetőjében Michel Foucault úgy fogalmaz, azért nem célszerű a hatalmat az elnyomással azonosítani, merthogy az jóval összetettebb jószág. Tehát nem azért nem szerencsés az azonosítás, merthogy nem elnyomó a hatalom, hanem azért nem, mert jelentősen alábecsüljük annak természetét, ha ezzel az egyetlen jelenséggel szeretnénk leírni működését, belső logikáját.
Kecskeméti középiskolásként az irodalom érdekelte Orosz Istvánt, eredetileg az ELTE bölcsészkarára szeretett volna felvételizni, aztán az Iparművészeti Főiskola plakáttervező szakára vették fel, Balogh Istvánhoz. Diplomamunkája a kecskeméti Katona József Színház komplett arculatterve volt.
Úgy látszik, hogy a halottak itt vannak velünk. Ezt már korábban is próbáltam megfogalmazni Gémes Péter művei kapcsán, és most sem tudnám másként kifejezni, mint hogy a halottak valahogy itt vannak: velünk.
Birkás Ákos életművében különböző, egymástól karakteresen eltérő szakaszok váltják egymást, amelyek között sokrétű összefüggések mutathatók ki. Az 1960-as évek végén Giacometti festményeivel összevethető, rontott-roncsolt portrékat alkotott, amelyek központi motívuma a sűrű masszához hasonlatos felületen elenyésző emberalak volt.
A győri Torulában 2023. június 25 és július 29 között volt látható Kiss Adrienn Mária és Andreas Fogarasi közös kiállítása a Letting Do. Az Artmagazin Online a tárlaton beszélgetett a két alkotóval a temporalitás vonatkozásairól, a centrum-periféria ellentétéről, valamint az alkotói gyakorlataik közötti kapcsolódási pontokról, átjárásokról és társalkotói pozíciókról.
„Az irodalmárok és kritikusok poézist látnak abban, amit csinálok. Hát nem, mindössze alkalmazom a módszeremet.” – írta Georges Seurat, akinek neve talán nem véletlenül bukkan fel Losonczy István újabb képeinek analógiái, a feltételezhető eredet után kutakodó néző emlékezetében.
A Recorder magazin kezdeményezésére fiatal hálószobapop-előadók és zenekarok – a műfaj hazai zenitjén, 2012-ben – feldolgozták a Kispál és a Borz akkor húszéves Naphoz Holddal című lemezét, tisztelgésül a magyar popzene e meghatározó albuma előtt. Az hommage-lemez kvalitásairól megkérdezett, érezhetően nem teljesen elégedett Lovasi András ennek kapcsán azzal zárta a vele készült interjút, hogy „Azért legalább egy ordítás nem ártott volna az anyagnak.”