Infectio imaginis

Karcolatok az ÁTLÁTÁS 2 kiállítássorozatról - ArtBázis Összművészeti Műhely

Márton Zsófia Eszter

A VHO által nemrégiben végzett kulcsfontosságú felmérés szerint nyomasztó mértékben nőtt az Európában és Észak-Amerikában élő 12 év és 32 év közötti fiatalok által saját magukon elkövetett fotókattintások száma. A Pillanatkép a fiatalok önleképezési hajlandóságáról című tanulmány arra enged következtetni, hogy a fiatalok életének e szakaszában rögzülő viselkedésbeli minták minden bizonnyal későbbi életkorukban is meghatározóak lesznek. 


Horváth János és Rácmolnár Milán közös szelfije, 2013   Fotó: FFS

A szakértők vitatkoznak a digitális úton terjedő fertőzés hátterében álló technológia jelentőségéről. A fiatalok életében bekövetkezett megnövekedett fotókészítési kényszer megjelenését sokan a mobiltelefonokba szerelt kamerák egyszerű használatának magától értetődő következményének vélik. Mások ezzel szemben az állandó élménymegörökítési késztetést, illetve e képek fokozatos én-központúvá válását egy globális méretet öltő, generációs önértékelési válság tüneteként értelmezik.
A tanulmány alapjául szolgáló kutatás során kimutatásra került, hogy a fiatalok önfotó-készítése mögött a képek kibertérbeli köröztetése, valamint kortársaik szimpátiájának és tetszésének kiváltása áll.
A jelenség a professzionális fotózással foglalkozó szakembereket is aggasztja. Horváth János és Rácmolnár Milán megkeresésünkre elmondták, hogy a maguk részéről igyekeznek a helyzetet - annak komolysága ellenére - humorral és kíváncsisággal kezelni. Mi több, a napokban nyílt kiállításuk apropóján a fertőző jelenség működési mechanizmusának megértése végett maguk is kipróbálták az említett fotózási módszert. Kísérletük során huszonnégy órán keresztül tízpercenként készítettek fotót önmagukról, majd azokat - a fiataloknál megfigyelt tüneteket szimulálva - internetes fotóalbumokban tették közzé. Ezt követően az így elkészült fényképeket olyan, a kutatásuk során vizsgált tárgyak mellett, mint a Kurblis mobiltöltő vagy a Néprajzi Múzeumból kölcsönzött, 1879-ből származó szaruborításos képkeretet, az ArtBázis Összművészeti Műhely antiszeptikus terében mutatták be.
A kiállítás egyik archaikus műtárgyát, az úgynevezett Szelfibotot ismeretlen elkövetők az esemény megnyitása előtt a helyszínről eltulajdonították. A szervezők még mindig az eset hatása alatt állnak.

Horváth János - Rácmolnár Milán: Szelfibot, 2013


Horváth János - Rácmolnár Milán: Kurblis moblitöltő, 2013

2014. március 27 - 2014. április 30.
In case of photography
Horváth János - Rácmolnár Milán
kurátor: Zsámboki Miklós
ArtBázis Összművészeti Műhely