Az 5 legjelentősebb képzőművészeti esemény 2016-ban – Muskovics Gyula szerint

Muskovics Gyula

Második válaszadónk ezúttal Muskovics Gyula kurátor, aki 2013 óta a tranzit.hu munkatársa, a tranzitblog.hu és a mezosfera.org kortárs művészeti és kulturális magazinok szerkesztője. Soós Andival együttműködésben valósították meg 2016-ban a Szívünk egy másik ország — A barátság mint alternatíva egy normális világban című nemzetközi csoportos kiállítást, és 2013-ban közösen kezdték meg jelenleg is tartó kutatásukat, melyben Király Tamás avantgárd divattervező életművét dolgozzák fel. Utóbbi projekt keretében rendezték meg 2014-ben a Nyitott kapuk: Király Tamás ‘80s című kiállítást is.

1. A túlélő árnyéka — Az El Kazovszkij élet/mű
 
A Magyar Nemzeti Galéria kiállítása mutatta be az eddigi legátfogóbb válogatást a 2008-ban elhunyt alkotó, El Kazovszkij életművéből. A hetvenes évektől festőként, rendezőként, díszlet- és jelmeztervezőként is aktív művésztől több mint 400 művet gyűjtöttek egybe a kurátorok, Rényi András, Jerger Krisztina, Siklós Péter és Százados László. A kiállítás a ’70-es, ’80-as évek magyarországi alternatív kultúrájának néhol homályos történetéhez is fontos adalékként szolgál.


Az alábbi fénykép El Kazovszkijról valószínűleg egy Dzsan panoptikum performansz során készült, amelyek alkalmával a képen is látható, jellegzetes tigrismaszkot viselte, 1980-as évek közepe. Az El Kazovszkij Alapítvány jóvoltából   Forrás: tranzitblog.hu

2. Bajusz Orsolya: „Emiatt a mocsok miatt is egy nő takarít”

2016 tavaszán Szigeti Gábor Csongor nyolc takarítógépre erősített gumi-szopóbabát mutatott be a Horizont Galériában. Míg a kiállítási szöveg szerint a mű a szerelem és a testiség technokrata felfogását helyezi kritikus megvilágításba, többeket mindez mélyen felkavart. Bajusz Orsolya fejezte ki a „leghangosabban“ ellenérzéseit, és mutatott rá kritikájában az ironikus/hipszter szexizmus jelenségére: „a szexista, nőket tárgyiasító, nőgyűlölő jelentéssel bíró kulturális gyakorlatokat és produktumukat úgy tálalják, mintha idézve lennének: ezeket mi nem gondoljuk komolyan, ezeket mások csinálják, de azért töltsünk egy estét azzal, hogy a nők megalázzák és tárgyiasítják magukat, a faszik meg örömködnek ezen, hiszen a mi közegünk aztán olyan felvilágosult, hogy ezt is megtehetjük, ez nem a kegyetlen valóság, ez csak egy gondolatkísérlet, csak nosztalgia, csak játék.” A megnyitó képeit látva, ahol az egyik baba szájából kés áll ki, a másiknak a szoknyáját húzogatják a vendégek, döntse el mindenki maga, hogy mennyire szórakoztató ez a játék. A cikk először nagy Facebook-vitákat kavart, majd meghívást kaptak a vita résztvevői az FKSE Közegellenállás eseménysorozatába, ahol több mint száz érdeklődő előtt, szakértők bevonásával egy moderált beszélgetés formájában vitatták meg az esetet.


Bajusz Orsolya képzőművész több fórumon is rendszeresen jelentet meg írásokat. Nemrégiben volt látható a Trapéz Galériában A világ legelnyomottabb embere című animációs filmje, amely Wessely Anna elemzésével együtt online elérhető tranzitblogon.
 


Részlet Bajusz Orsolya A világ legelnyomottabb embere című animációs filmjéből

3. Notes from the Underground. Art and Alternative Music in Eastern Europe 1968-1994

Január 15-ig volt látható a łódzi Muzeum Sztukiban a lengyel Daniel Muzyczuk és a brit David Crowley által rendezett, kelet-európai underground művészetet bemutató kiállítás. A több magyar alkotó részvételével létrejött tárlat különlegessége, hogy a rendszerváltás előtti időszak vizuális művészete és alternatív zenei fejleményei közti viszonyt vizsgálja. Találkozhattunk a ’70-es, ’80-as évek olyan különleges figuráival, mint például Ladik Katalin, Szemző Tibor, a Zuzu-Vető páros vagy az A.E. Bizottság zenekar. Király Tamás divattervezőtől egy háromdimenziós vöröscsillag-ruha volt kiállítva, melynek eredetije Bachman Gábor Kelet-európai riadó (1988) című filmjében szerepelt, és közelről szemügyre vehettük a kiállításon Galántai György házi készítésű „sámán punk“ hangszereit is.

A kiállításhoz kapcsolódóan készült egy könyv is, ami a témában való alaposabb elmélyülést segíti.


Notes from the Underground, kiállítási enteriőr.   Fotó: P.Tomczyk, a Muzeum Sztuki, Łódź jóvoltából   Forrás: contemporarylynx.co.uk

4. Schmied Andi: Noguchi Town

Schmied Andi Trapéz Galériában megrendezett kiállításán egy inspiráló és friss, a képzőművészet és az építészet határán mozgó gondolkodásmóddal ismerkedhettünk meg. A bemutatott installáció miniatűr struktúrái egy „haszontalan“ és „értelmetlen“ térelemekkel benépesített várost modelleznek, amelynek használatba vétele során sokkal nagyobb szerep jut a kreativitásnak, mint az észszerűség, a tradíciók és a társadalmi normák diktálta „használati utasításoknak“.


Schmied Andi: Noguchi Town, 2016   Forrás: trpz.hu

5. A Csakoda csoport Katalizátor projektje

A tranzit. hu 2015 év végén Művészetet mindenkinek címmel pályázatot hirdetett olyan projektek megvalósítására, amelyek a kortárs művészeti színtér Budapest-centrikusságára kínálnak alternatívát. A nyertes Csakoda csoport korábbi munkássága jól beleillett ebbe a keretbe, hiszen már évekkel ezelőtt megkezdett Képvándorlás projektjük során is Budapesten kívüli művelődési házakban rendeztek kiállításokat, sok esetben a helyiek bevonásával. A Katalizátor Projekt keretében a csoport Ózdon, Nagykanizsán, Üllőn és Kőbányán rendezett kiállításokat. Az események helyszínéül olyan művházak szolgáltak, amelyek a szocializmus előtt épültek civil kezdeményezésre. A helyszínválasztással azok előtt tisztelegtek, akik akár 100 évvel ezelőtt is a saját kulturális szükségleteik kielégítésére közösségeket, illetve közösségi tereket hoztak létre; és nem titkolt cél volt, hogy a művházakkal kapcsolatos közvélekedést (miszerint azok „a szocialista kultúrpolitika képződményei“) egy picit árnyalják — mondják a csoport tagjai.


Csakoda emlékmű avatás Ózdon    forrás: facebook.com

Kapcsolódó tartalmak:

Videó: Nyitott kapuk: Király Tamás '80s - Kiállítás a tranzit.hu szervezésében, artmagazin.hu
Mucsi Emese és Szilágyi Róza Tekla: A szívünk egy másik ország – interjú Muskovics Gyulával és Soós Andreával, a kiállítás kurátoraival, artmagazin.hu