K&H alkotói ösztöndíj újra

A K&H Csoport 8. alkalommal hirdeti meg idén alkotói ösztöndíj pályázatát fiatal képzőművészek számára, ezzel is folytatva új művészeti gyűjteményének építését, és továbbra is támogatva az alkotóművészek új generációjának pályakezdését és művészi fejlődését. A korábbi évekhez hasonlóan a pályázaton fél éven keresztül havi 125 ezer forint alkotói támogatást lehet elnyerni. A K&H kiemelt feladatának tartja fiatal, tehetséges művészek támogatását, így maximum 10 darab műtárgyat is vásárol az ösztöndíjra pályázó alkotóktól, melyből a kiválasztott művek a K&H „művészet egy jobb, teljesebb világért” gyűjteményének részei lesznek. A pályázatokat május 3-4 között lehet beadni.

„A K&H Csoport művészeti programjának központi eleme a „művészet egy jobb, teljesebb világért” kortárs képzőművészeti gyűjtemény létrehozása és folyamatos fejlesztése. Ezzel párhuzamosan nyolc éve indítottuk útjára ösztöndíjunkat fiatal képzőművészek számára, melynek lényege, hogy a pályáztatás eredményeként arra méltónak, és alkalmasnak tartott művészt folyamatos támogatásban részesítsük, majd az ösztöndíj időszak végén egy vagy több alkotását beemeljük a K&H gyűjteményébe. Ez kiemelkedő lehetőség a fiatal alkotók ismertsége és szakmai megbecsülésének növelésére is. Programunkon keresztül eddig olyan különleges tehetségű művészek kaptak támogatást alkotói tevékenységükhöz, mint Sándor Krisztián, Födő Gábor, Kovács Budha Tamás, Navratil Judit, Miklós Hajnal, Brückner János. 2014-ben Jagicza Patrícia képzőművész nyerte el az ösztöndíjat.” – nyilatkozta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.


Jagicza Patrícia: Estrella, 2010, olaj, vászon, 210 x 120 cm, a művész jóvoltából

A K&H Csoport által létrehozott alkotói ösztöndíj programra az elmúlt 5 évben diplomát szerzett fiatal képzőművészek jelentkezhetnek, a pályázati anyagok leadására közel egy hónap áll rendelkezésre. Minden pályázónak meg kell jelölni legalább 2 darab saját, legfeljebb bruttó 200 ezer forint értékű, kész alkotást a pályázatra benyújtott portfóliójában, melyeket megvásárlásra ajánl a K&H részére.

A pályázatok értékelését a K&H Csoport kortárs képzőművészeti gyűjteményének építésében is meghatározó szerepet játszó művészeti tanácsadó testület végzi, melynek tagjai: Petrányi Zsolt művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője, Szurcsik József képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatási rektorhelyettese, valamint Topor Tünde művészettörténész, művészeti tanácsadó, az Artmagazin főszerkesztője.

A K&H művészeti tanácsadó testületének javaslata alapján a K&H Csoport által nyertesnek választott fiatal alkotó fél éven keresztül havi bruttó 125 000 Ft összegű alkotói támogatást kap. Ezen felül a K&H összesen maximum 10 darab műtárgyat is megvásárol az ösztöndíjra pályázó művészektől. Az ösztöndíj pályázat kiírása hozzáférhető a K&H honlapján (www.kh.hu), illetve azt valamennyi jelentős művészeti- és szakoktatási intézményhez eljuttatják a szervezők. A pályázatra 2016. május 3. és 4. között lehet jelentkezni a pályázati anyagok leadásával.

további információk:

Kommunikációs igazgatóság

Tel.: 328 9133

e-mail: [email protected]

www.kh.hu