A múlt heti Múzeumok Éjszakáján a többség minden bizonnyal kinézelődte magát. Látszott, a város megmozdult, hogy kicsivel több mint 1000 forintért megtekintse Magyarország különböző képzőművészeti és egyéb természetű gyűjteményeit, valamint időszakos kiállításait. Azonban arra, hogy sokan nem lesznek otthon, nemcsak a kulturális intézmények számítottak. Itt a szomszédba például betörtek, gazdagítva ezzel a használt fényképezőgép- és laptoppiac kínálatát. (Ezúton gratulálunk a Nikon D3100-as új gazdájának.) A másik szomszédról pedig kiderült, hogy az Iparművészeti Múzeumbeli plakátkiállításon az egyik nagy hírű tervező rokona. Nem nevesítem, nehogy jövőre esetleg oda is beslisszanjon valami rosszarcú. A maga nemében még a rendőrök jelenlétében is igen meghitt volt a helyzet: akik eddig csak dugóhúzóért, wifijelszóért vagy csendért kopogtattak át egymáshoz szombat éjjel egyszer csak közös témára leltek, és hangnemet váltottak. Úgyhogy nálunk itt az ötödiken a Múzeumok Éjszakája ezentúl már nemcsak az egyéni szellemi gyarapodás lehetőségét jelöli, hanem egyet jelent a közösség egymásra találásával is. Alig várom a következő lakógyűlést.

Fotó: Mihályi Barbara

Akiktől loptak különben jól érezték magukat. Már délután ott tobzódtak családilag a Hősök terén és be is jutottak a Szépműbe, ahova azért mentek, mert azt hitték, hogy akkor nyílik a Hollán Sándor és Keserü Ilona festményeit is vegyítő újrarendezett 19. századi állandó kiállítás. Hát tévedtek. Kiderült, hogy június 26-tól, (azaz mától) látogatható Konok Tamás kabinet-kiállításával együtt. A vígasztalhatatlan gyerekeket ezután Aristide Bruant-hűtőmágnesekkel sem lehetett igazán feldobni, mégis muszáj volt őket végigcibálni a Lautrec-kiállításon, mert a szülők azt már nem tudták volna beiktatni máshogy augusztus 24-ig. A Hősök terén zajló szobanövény-sétáltatásból – őszintén megvallva – nem értettek túl sokat, csakhogy valami múzeumi negyed fog valahol épülni, ja és régen volt ott gloriett, tudtam-e. (Nem.) Pár száz méterrel arrébb, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban aztán elszabadult a pokol: a gyerekek a lókiállításon teljes extázisba estek a különböző lócsontvázak láttán, kis sikongatásaikkal bezengték az egész Vajdahunyadvárát – mondták. A napot sok más programot követően a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeumban zárták. (Az ok kifejtetlen maradt.) Az utolsó busszal hazajöttek, na és akkor szembesültek ezzel az egész csapással.

Kérdezték, hogy mit láttam. Mondtam, hogy az Iparművészetiben voltam a barátaimmal – ekkor derült ki, egy jobbról érkező büszke közbevetést követően, hogy a másik szomszédom rokona az egyik plakátfestőnek, amivel értelmet nyert az emléktábla a szelektívnél –, és hozzátettem még, hogy egy csomó helyre végül nem jutottam el. (Mindig ez van.) Megosztottam velük tapasztalatomat, miszerint a június-július a megtervezett és végül elmulasztott finisszázsok szomorú pár hete, és hogy én magam azt terveztem, hogy ezeket a meg nem nézett, de látni vágyott projekteket most kipipálom. Persze nem sikerült. Végül egyáltalán nem láttam a MÜSZIben az ÁLLAPOT-SZEMBESÜLÉSt, ami két rezidens német művész élővirággal és hatalmas viasztömbbel operáló process művét mutatja be. Ez még szerencsére június 29-ig nyitva van. Nem voltam a Terra Nova egyik kísérőprogramján sem, pedig az meg június 26-án (ma) zár. A listán volt még a Halálugrás egy sámliról. Ez a Trafóban van, az Iparművészetiből át is akartunk oda is nézni, de én onnan már inkább haza vettem az irányt, mert találtam egy trafós programfüzetet, amiben az állt, hogy Halálugrás is nyitva van június 29-ig, sőt pénteken (június 27-én) lesz a nagy záró tárlatvezetés. Oda meg is hívtam őket. Ott találkozunk.