Száguldó Riporter – Múzeumok Éjszakája 2016
A Múzeumok Éjszakájánál keresve sem találhatnánk jobb alkalmat Száguldó Riporterünk bevetésére. Kulturális iránytű a kiállítótereket felpezsdítő nyáréjszakára.
Fotók és szövegek: Mucsi Mesi és Szilágyi Róza Tekla
Az első állomáson összekötöttem a kellemeset a hasznossal – az egész estéhez szükséges karszalag átvételi pontját sem hagyta ki a nézelődésből. A Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum mint helyszín Pest egyik rejtett ékköve – és akkor még nem is említettük a múzeum nagyon jól informált személyzetét (legkedvesebb teremőr nénik eddigi, néhány éves pályafutásom során!) és a kivételes múzeumpedagógiai törekvéseket. A múzeum most a fekete-fehér dokumentum-fotók iránt rajongóknak kedvez a Korea a koreaiak szemével koncepciójú fotográfia-fókuszú kiállításával. Nomádok és a hightech-forradalom előtti korszak iránti nosztalgia. Azoknak pedig, akik a forró napsütés után vágynak az esti hűvös levegőre megsúgjuk, hogy a kiállítás az intézmény mesebeli kertjében is folytatódik.
Imaging Korea. Korea dokumentumfotókon - embereken, tájakon és időn túl
Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
A második állomás a FUGA föld alatti kiállítótere, ahol a soproni Alkalmazott Művészeti Intézet tervezőgrafikusai mutatkoznak be. Különleges öndefiníciós kísérlet a még tanulói státuszban működő, de hamarosan oktatási rendszertől független, saját grafikusi praxist indító pályakezdőktől. A feladat nem más, mint önarckép alkotása A/1 méretben. A leggyakrabban képzőművészei kontextusban emlegetett műfaj alkalmazott művészeti verzióit láthatjuk a kánikulában kellemesen hűvös kiállítótérben. A feladat érdekes ujjgyakorlat, azonban az önarcképek legtöbbjén már ismerős motívumok és formakészlet köszön vissza. Popos áthallások és Pinterest-esztétika.
Piros-fehér-zöld, hal, szőlő, kóla, szák. Elsőre értelmetlen felsorolásnak tűnik, Pinczehelyi Sándor Viltin Galériában látható születésnapi kiállításán tartott tárlatvezetése azonban szépen sorba szedte az alkotó életművében felbukkanó motívumokat – legalábbis egy részüket Az átfogó kiállítás Pinczehelyi rendszerváltás előtti és utáni korszakába is bepillantást enged, a „sarlókalapácstól” kezdve a politikai szimbólumoktól történő elbúcsúzásig. A vörös csillag például bárányra és halra cserélődik, a sorozatszerűség azonban megmarad. A kiállítás visszakacsint az 1988-as Velencei Biennaléra az „a proletariátus fegyvere” feliratú utcakövet immáron hal társaságában ábrázoló fényképpel. Sőt, van itt láncba csavart hal is. Na de „a halon miért van lánc?" A válasz gyors és egyenes: „csak". Kérdezzünk, hiszen ebből látszik, hogy foglalkoztat minket a mű. Amíg van kérdőjel, ne hagyjuk annyiban.
70 | Pinczehelyi Sándor
Viltin Galéria
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban óránkénti tárlatvezetések segítenek eligazodni a lemezborítók sokaságát felvonultató, a zene és a fotográfia különleges keresztmetszetét illusztrálni kívánó kiállításon. Kérdés, hogy kell-e bármi mást várnunk a bemutatott anyagtól, mint hogy évekre előre feljegyzetelhessük a meghallgatni kívánt albumokat és magukban kicsit szégyenkezzünk zenei műveltségünk szerénységén – persze nem kérjük mi a toronyórát láncostól, csak az itt látható lemeztokmennyiséghez képest szűkös a műveltségünk... Különféle párhuzamok és csoportosítások segítenek rendszerezni a hatalmas anyagot, de kérdem én: szükség van erre? Szükséges a művészettörténészi kategorizálás és archiválás logikáját segítségül hívni az alapvetően kereskedelmi célokat szolgáló, mégis művészeti értékű lemezborítók esetében? Még érlelem a választ, az azonban biztos: végre megismertem az ECM kiadó lemezborítóit és tudom, hogy a már említett Pinterest-esztétika nem új keletű.
Total Records
Rober Capa Kortárs Fotográfiai Központ
Az Elektrotechnikai Múzeum hosszú évek óta szerepel budapesti nem-művészeti múzeum-bakancslistámon. Évek óta csupán az udvarban látható retro neonfeliratok megtekintéséig jutok el – ma végre, a rekkentő hőség ellenére is, felmerészkedtem a múzeum állandó kiállításának otthont adó emeletre. A hazai tárgykultúra izgalmas keresztmetszete teljesen lenyűgözött. A kütyük, vékony vonalvezetésű kapcsolási ábrák iránt mindig is rajongtam, de nagyon jól esett látni azt a szelekciót és információ megosztásra törekedő, sallangmentes attitűdöt, amivel itt találkoztam. A tárgykultúra és a társadalom összefüggéseit nemes egyszerűséggel és lényeglátással megfogalmazó szövegek komoly inspirációt nyújthatnak bárkinek.
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum csodálatos hely. Nem csak azért tekinthető egyfajta magyar Disney-landnek, mert a főhomlokzata a vajdahunyadi várat mintázza (aka. szimulákrum), a benne helyet foglaló Magyar Mezőgazdasági Múzeum is elmegy egy élményparknak. Még a képzőművészetre ráállt agy is belazulhat itt egy kicsit, és a VILÁGREKORD szarvastrófeákat böngészve ébredhet időnként a legjobbik flashből, mert hoppá, valami nagyon ismerősre (aka. appropriált tárgyra) talált. Felötlik egy mondat, egy sztori, amit egy kortárs magyar képzőművész mesélt neki, hogy egyszer kölcsönkért egy őzet innen a gyűjteményből – hasonlót, mint ezt itt – és hát kölcsön is kapta egyenesen az igazgatótól, talpában egy méteres karóval, amit „semmilyen körülmények között nem lehet eltávolítani”. A preparátum-tranzakció után meghitt hazaút vezetett a műteremig – hárman mentek: az őz, a karó és a művész. Az „édeshármasnak” a karó flexszel történő érzelemmentes elválasztása vetett véget (megj.: a tilalom szüli a megszegést). Az őz ezután egy művészalkotta kulisszába került, hogy ott, mintha sosem látták volna egymást, a zöldmezős fantáziában újra találkozzanak.
Szerencsére még akkor is működik ez a beazonosító agyfunkció, amikor épp egy valamikor 305 kg-os ma már kitömött, ágaskodó medve mellett fantáziál éppen a művészetelemző arról, hogy vajon mekkora médiafigyelmet váltana ki, ha egy ilyen példány mellette horkanna fel mondjuk a meggondolatlanul lobogtatott szendvicse miatt, mondjuk valahol Balassagyarmat területén – úgy emlékszik mintha ott történt volna már ilyen. Nehéz innen elmozdulni, de muszáj, mert a lenyűgöző Ursus arctos arctos nem csak álló helyzetben tekinthető meg ezen az estén: a padtámlára faragott verziótól egészen a bronzöntvényig minden alkaváltozatban itt barnáskodik. NA, DE STOP! Ez a bronzmackó is járt már máshol, legalábbis egy másik példánya biztos: először is a Vaterán, majd Dunaújvárosban az ICA-D-ben, csak épp ott iskolapad-zöld színt és csodás kis gyökereket kapott. Zöld merőkanál, zöld cukortartó, zöld asztalka és zöld hármas hegycsúcs mellé került, nem messze egy zöld NIRVANA felirattól és még egy omlett-performanszban is részt vett. Az egész olyan – gondolja a művészetelemző –, mintha az itteni, üvegvitrinkébe zárt nosztalgiukus-melankolikus maciönmaga egykori legdurvább LSD-tripje lett volna ez az ex-sztálinvárosi kaland.
A preparátum-fanok egy ideig a Műcsarnokban is ujjonghatnak. A Képek és pixelek – Fotóművészet és azon túl – Nemzeti Szalon 2016 válogatásnak nem mondható átláthatatlan képrengetegében fel-fel tűnnek kitömött állatok, pláne a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban edződött – amúgy a Taxidermia óta szintén fan – szemeknek. Persze itt máshol van a fókusz, a kép egy félrehasznált zsinagógában készült, konkrétan egy hollandiaiban, azaz a nijmegeni Természettudományi Múzeumban.
Képek és pixelek – Fotóművészet és azon túl – Nemzeti Szalon 2016
Műcsarnok
Kisiskolások mostantól bepattinthatják (a hátizsákjukba) Sós József Tudáskapszuláját, ami egy olyan kis kiegészítő tankönyv, amiből már ovi után leesik az olvasni tudó gyermeknek, hogy mi az, hogy művészet. Ezek után mindegyik alsós nagy ívben tenni fog arra, hogy a tanítónéni karót vés az üresen hagyott félfamentes rajzlapra, a „nyári élményeim 2016” felirat mellé. Üdvözöljük.