FKSE – A (2) hét műtárgya 3.1 – Németh Hajnal: Work Song – As Time Goes By
Work Song – As Time Goes By a készülő musical címe, aminek szereplőválogatását mutatja be Németh Hajnal filmje.
Azonban a darab és a meghallgatás is fiktív, valójában ez a folyamat hozza létre a musicalt. Egy színésznő egy férfiszerepre jelentkezik és a Velvet Underground énekesnőjének önéletrajzát interpretálja. Az építész szerepére pályázó férfi Thoreau Waldenjéből idéz. A jelentkezők verssel, prózával, dalokkal próbálnak bekerülni ebbe a nehezen körvonalazható musicalbe, felcserélni a nekik kiosztott életszerepeket.
Az egyórás filmet 17:30-tól vetítjük, a beszélgetés 19:00-kor kezdődik.
A Kis Varsó-művészpáros 2001-ben egy hétről-hétre ismétlődő beszélgetéssorozatot indított A hét műtárgya címmel. Az FKSE kezdeményezésébenaz MKE Képzőművészet-elmélet szakos hallgatói lehetőséget kaptak a projekt folytatására, ahol az eredeti sorozat szellemében a megszokott formáktól (kiállítási kontextus) eltérően egyetlen művet állítanak középpontba. Az éppen aktuális (2) hét műtárgyáról beszélgetnek az alkotóval, a nézők aktivitására is számítva.
A facebook esemény itt érhető el.
A meghívott művész:
Németh Hajnal
Moderátorok:
Peták Dénes
Zemlényi-Kovács Barnabás
A (2) hét műtárgya csapata:
Hitka Lili
Kormos Zsófia
Lőrinczy Lia
Helyes Dániel
Peták Dénes
Zemlényi-Kovács Barnabás
Grafika:
Dózsa Tamara
Helyes Dániel