Ezer Ákos a K&H új alkotói ösztöndíjasa

A K&H Csoport nyolcadik alkalommal meghirdetett alkotói ösztöndíj pályázatának nyerteseként, Ezer Ákos, festőművész részesül támogatásban a következő fél évben. A pályázathoz kapcsolódó műtárgyvásárlási program keretein belül az ösztöndíjason túl Zékány Diától és Máriás István aka Horror Pistától vásárol alkotást a pénzintézet. Ezzel folytatódik a K&H Csoport „művészet egy jobb, teljesebb világért” című kortárs képzőművészeti gyűjteményének építése.

 

„A jelenleg kollekciónkba kerülő műtárgyak márkánk értékeit tükrözik, innovatívak, modernek, lendületesek és felszabadultak. Ezeket az alkotásokat az ösztöndíjra pályázó fiatal művészektől vásároljuk meg, így a fél éven keresztül alkotói támogatásban részesülő ösztöndíj nyertes Ezer Ákos mellett további tehetséges pályakezdő művészeket is támogathattunk egy-egy alkotásuk megvásárlásával.” – nyilatkozta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A K&H Csoport újjáépített képzőművészeti gyűjteménye mára az ország egyik legkorszerűbb vállalati kollekciójává vált. A gyűjteményi koncepció címe - művészet egy jobb, teljesebb világért - összefoglalja azt a preferált művészeti irányt, melyet a K&H is kiemelt értékeinek tekint, vagyis a dinamizmust, a megújulni tudást és a legújabb kor jelenségeire való érzékeny reflektálást, mindeközben pedig a tartós értékteremtésre, azaz a megbízhatóságra való törekvést.


Ezer Ákos ©   kép forrása: tumblr.com

„Az idei pályázatra beérkezett portfoliók jó keresztmetszetet adtak a kortárs magyar képzőművészet helyzetéről.  Festészetben nagyon erős mezőny gyűlt össze, jóval kevesebb grafikai és az előző évekhez képest viszonylag kevés fotópályázat érkezett. Az alkotói ösztöndíjprogramra beérkezett jelentkezések professzionálisak voltak, felkészült, önmagukat és munkájukat komolyan vevő művészektől. Ezer Ákos, az ösztöndíjat elnyerő alkotó, munkatervében szerepel többek között több nagyméretű sok alakos kép megfestése, a geometrikus elemekkel való kísérletezés, illetve tanulmányi utak, külföldi kutatások beiktatása.” – foglalta össze a K&H művészeti tanácsadó testület véleményét Petrányi Zsolt, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője.

A K&H gyűjteményi koncepciójának kialakításában és annak építésében közreműködő művészeti tanácsadó testület tagjai Petrányi Zsolt mellett Szurcsik József képzőművész, a Képzőművészeti Egyetem rektor helyettese, valamint Topor Tünde művészettörténész, művészeti tanácsadó, az ArtMagazin főszerkesztője. A K&H Csoport a tanácsadó testület javaslatára a 2016-os évben az alábbi műtárgyakkal bővíti gyűjteményét: Zékány Dia: Előkert (2015), Zékány Dia: Zoli műhelye (2016), Máriás István aka Horror Pista: Ballett 3.

A 6 hónapon keresztül havi 125 ezer forint alkotói támogatásban részesülő Ezer Ákos festőművész olyan kiváló tehetségű fiatal művészek körét gyarapítja, mint a korábbi ösztöndíj nyertes Jagicza Patrícia, Sándor Krisztián, Födő Gábor, Kovács Budha Tamás, Navratil Judit, Miklós Hajnal és Brückner János.