2018=2028?

A tavalyi konteókampány után a Bánkitó egy fokkal valóságosabb zenei videóval jelentkezik. Fogtak négy magyar bandát és leutaztak velük Bánkra, hogy ott forgassanak egysnittes akusztikus videókat. Itt az első premier Bérczesi Robival. Emellett rengeteg újdonsággal készülnek az idei fesztiválra. Július 11. és 15. között mégtöbb minihelyszínen mégtöbb zenei stílussal jön a Bánkitó. Érdemes azonban sietni, hisz a jegyek vészesen fogynak, a fesztivál pedig nagyon úgy tűnik, ismét teltházas lesz.

A Bánkitó idén is megpróbál majd párat elhozni a világ legjobb alternatív zenekarai közül, a lista pedig ismét szép kerek lett. Jön többek közt a kanadai avant-rock SUUNS Montreálból, a dán alt-punk Iceage, illetve a francia ACID ARAB keleti hangulatú elektronikus formáció. A magyarok közül pedig sok-sok minden más mellett az Esti Kornél, a Hiperkarma és a Fran Palermo is. Emellett elkészült a Déli Színpad programja is, ahol ismét találkozhatunk a magyar elektronikus zenei szcéna legnagyobb arcaival, mint a Changing Grey (live), Bernáthy Zsiga (live), Wave Twins (live), Galactic Jackson, Mesterházy és még sokan mások. Sőt, idén a nagy hagyományokhoz híven ismét Nova Gravity zárja majd a fesztivált a vasárnap hajnali órákban.

Idén a Budapest Parkban működő lazulós-ivós-kertmozizós Nagyszünet egy önálló kis helyszínt hoz a Bánkitóra, ahol úgy mint Budapesten, a chill, a nyugalom és persze az akusztikus koncertek lesznek főszerepben. Az új helyszín a tó partjára költözik majd, így a kilátás garantált, emellett pedig minden nap olyan zenészek festik majd alá a tóban pancsolást, mint I am Soyuz, vagy Czeglédi Szasza a Run Over Dogs-ból.


Fotó: Szemerey Bence / Bánkitó

Szintén újítás, hogy az eddig a Tábor közepén helyet foglaló S*10 helyszín Tintává transzformálódik és bemászik az erdőbe. A fák által körülölelt tisztás eddig soha nem látott titkos helyszíne a Bánkitónak, ami idéntől a budai kultúrkocsmának köszönhetően nemcsak élettel, de a magyar underground legmélyéről – sikerült ezért Mocsárnak is elnevezni – jövő előadókkal is megtelik, klasszikus S*10 érzésben. Hogy csak néhányat említsünk ezek közül, a Hangfoglaló programnak köszönhetően jön a babaarcú metál elsőszámú magyar bandája, a SONYA, illetve Emekajji és PMK hip-hop szuperduója, az EPMK. Számítani lehet még ezen kívül a magyar footwork koronázatlan királyaira, az Uffalo Steezre, az imprós-kreatív-élő Peter Problemre, a már nagyon sokadjára Bánkon fellépő Lucrecia Protellorra, és végül, de nem utolsósorban a messzi Dél-Afrikából érkező rapper/producer/dj-re, RxSolo-ra is.

A civil-kulturális programok mindig egy fontos, aktuális és nemegyszer rizikós témát piszkálnak meg a Bánkitón, ami ebben az évben 2028 és a jövő lesz. Idén is civilekkel, zenészekkel, színészekkel és művészekkel vakarhatják majd a látogatók együtt a fejük, hogy a világ fordult ki a sarkából vagy csak fejjel lefelé tartjuk a térképünk. Napelemes mobilházból vagy robotkacsából lesz majd több? És melyik ellen kell harcolni? És mennyivel lehet még modernebb a modern művészet? És mindenekelőtt, ezek hogyan fognak a társadalomra hatni? A programok ilyen és ehhez hasonló kérdések köré szerveződnek majd. Sőt, ebben az évben nem csak a fesztiválozók kapnak belőlük, a szervezeteknek közvetlen is szerveznek a Bánkitón programokat, ezzel segítve szakmai fejlődésüket.


Fotó: Szemerey Bence / Bánkitó
 

Bánkitó Fesztivál
Időpont: 2018. július 11–15.