Ezt nézd! – Újévi tárlatvezetések
A legtöbb képzőművészeti kiállítótér nem zárta le a 2017-es eseményeit december végén – így ezen a héten még bőven adódik lehetőségünk a tavaly nyílt, és a héten záró kiállítások megtekintésére. Sőt, legnagyobb szerencsénkre a legtöbb anyag tárlatvezetéssel zár – BÚÉK!
Szerdán 16:00-tól az Új Budapest Galéria A jelen képlete című kiállításán tart tárlatvezetést Dr. Zics Brigitta és Peternák Miklós. Az MKE intermédia szakán diplomát, majd Nagy-Britanniában doktori fokozatot szerző, a Bálnában a 2017-es Pachniko gépét kiállító Dr. Zics Brigitta, valamint a kiállítás egyik kurátora mesélnek a közös munkáról, előzményekről és a tárlat apropójáról is.
forrás: facebook.com
Ugyanezen a napon, pont a tárlatvezetés után, 19:00-kor nyílik Mogyorós Anna Luca: Taxonomy of Liquid Personas 80/120 című kiállítása a hidegszoba stúdióban. A Berlinben készített, apró tárgyakból, akár emlékműveknek is tekinthető elemekből álló sorozat 120 darabjából most 80 kerül kiállítási kontextusba. Az önreflexióként született, a privát élmények elrejtésével és az absztrakció eszközével játszó munkák január végéig nézhetőek a Dob utcai térben.
Mogyorós Anna Luca forrás: facebook.com
Csütörtökön este 19:00-kor új kiállítást nyit a Faur Zsófi Galéria. Bakonyi Bence Párhuzamok címet viselő szóló show-ja három korábbi fotósorozat anyagát egyesíti: a 2015-os After five yearst, amely a haiti földrengés utóéletét dokumentálja, az egy éves kínai tartózkodás eredményét, azaz a Sequet-t, illetve a legfrissebb We’re allright here…-t, amely a hazai vidéki valóságot dokumentálja az aszfaltrészletekről készített szuperközeli fotográfiák és a helyiekkel folytatott beszélgetésekkel szerzett információk által.
Pénteken 18:00-kor egy utolsó és ingyenes tárlatvezetéssel zár a Trafó Galéria Pakui Hardware kiállítása. A megszokás szülöttei című tárlaton Fenyvesi Áron és Szalai Borbála mesélnek a Neringa Černiauskaitė és Ugnius Gelguda duója, azaz a Pakui Hardware művészpáros munkásságáról és a Budapesten bemutatott, a nem-organikus munkásosztállyal és a tőkével foglalkozó legfrissebb alkotásaikról.
Szintén pénteken hallgathatunk majdnem záró-tárlatvezetést a Lajos utcai Budapest Galéria BÚRA – a Hermina Alkotócsoport bemutatkozó tematikus kiállításán. A 19:00-kor startoló vezetést az a 2015 tavasza óta működő, zenészeket és képzőművészeket mozgósító alkotócsoport kiállító tagjai tartják – így az esemény tökéletes lehetőség nem csupán a műtárgyak megtekintésére, hanem a csoport tagjainak és dinamikájának, valamint jövőbeli terveiknek megismerésére is.
Tillmann Hanna: Énekesmadár, kollázs, 2017 forrás: facebook.com