La Commune (Paris, 1871)
Peter Watkins maratoni kultfilmje a Bánkitó Fesztiválon, július 19-21.
Ezen a hétvégén, július 19-21. között a tranzit.hu többször is levetíti Peter Watkins La Commune (Paris, 1871) című 5 óra 45 perc hosszú filmjét a Bánkitó Fesztiválon. A nyilvános beszélgetésekkel kísért filmvetítések kulturális időszerűségéről és politikai motiváltságáról benyomást szerezhetünk az eseményhez készített blogot olvasgatva is, de aki veszi a fáradságot, és a fesztiválra ellátogatva végignézi a maratoni dokudrámát, szinte biztos, hogy utána más fénytörésben látja majd az önszerveződés, a radikális társadalmi megújulás, a történelmi párhuzamok és emlékezet kérdéseit, ahogyan a globális tömegkommunikáció jól bejáratott módszereit is. Filmrajongóknak és kommünároknak kötelező (– hátha egyszer levetítik Budapesten is.)
Peter Watkins angol filmes és televíziós rendező, az ún. dokudráma műfajának egyik első, nagyhatású művelője. 1965-ben, a BBC dokumentumfilmes munkatársaként forgatta a The War Game című, mára kultikussá vált kísérleti dokumentumfilmjét, amelynek célja az akkori brit (és nemzetközi) nukleáris fegyverkezés és az azt övező társadalmi passzivitás, ill. támogatottság logikus és valószínű következményének, azaz egy Nagy-Britanniát érő nukleáris támadásnak a bemutatása volt. A film alapja tehát fikció, azonban a bemutatás filmes eszközei – a híradó riportokban megszokott kamerahasználat és vágástechnika, az interjúk (amelyek szövege a nukleáris programot támogató egyházi és politikai vezetők valóságos nyilatkozatain alapult), az amatőr szereplők alkalmazása (akik ilyen módon saját lehetséges jövőjüket voltak kénytelenek végiggondolni és valamelyest átélni) – a dokumentarista hagyományt követték. A korabeli nézők számára valóban sokkoló filmet a BBC – állítólag politikai nyomásra – nem volt hajlandó bemutatni, „művészi kudarcnak” állította be, és végül csak 1985-ben tűzte műsorára.
Watkins számos filmmel és több évtizeddel később sem élvezte a nagy TV társaságok osztatlan elismerését. 1998-ban kezdett bele az 1871-es párizsi kommün eseményeit feldolgozó La Commune (Paris, 1871) című filmje munkálataiba, amelyhez a – később szintén fanyalgó –La Sept ARTE-n kívül egyetlen multinacionális TV társaság sem volt hajlandó támogatást nyújtani. Végül a párizsi Musée d'Orsay sietett a filmrendező segítségére, amely nemcsak egy, a párizsi kommünről szóló kiállítással (pl. Courbet is kommünár volt), hanem 300.000 frankkal is hozzájárult a sikerhez. „Ebben az összefüggésben érdekes megjegyezni, hogy a kulturális intézmények, múzeumok és művészeti galériák kezdik betölteni azt a vákuumot, amelyet az egyre konzervatívabb audiovizuális tömegmédia hagy maga után – amely szinte megszűnt a piac számára komoly műveket létrehozni” – írja Watkins.
Végül 1999-ben, mindössze tizenhárom nap alatt, a párizsi Montreuil egy elhagyott gyárépületében forgatták le a La Commune-t. A 220 szereplő nagy részének semmiféle színészi tapasztalata nem volt, arra viszont Watkins kiemelt figyelmet és rengeteg energiát fordított, hogy szereplői utánanézzenek a kommün történetének, és hogy az eljátszandó eseményekkel, párbeszédekkel kapcsolatos véleményüknek, érzéseiknek hangot adhassanak: olyannyira, hogy a szinopszis mentén felvett történelmi jelenetek a kész műben folyamatosan keverednek a szereplők kiszólásaival, egyes történésekről, (kommünári és rendezői) döntésekről folytatott vitáival.
Több jelenetben a kamera hosszan, megszakítás nélkül, szinte agresszívan követi a szereplőket és az eseményeket a labirintusszerű térben – rendre kitérve a díszlet-szabta határok közül, hogy láthatóvá tegye annak széleit; vagy éppen fél órán keresztül mozdulatlanul „figyel” egy-egy cselekményt, vitát, terébe engedve a színész/kommünárok orra alá dugott, majd egyszer csak elrántott mikrofonokat.
La Commune (Paris, 1871), 2000. Forrás: jonathanrosenbaum.com
Az önmaga által feltett kérdésre: – Miért ez a film? Miért most? – a filmrendező a következőképpen válaszol:
„Jelenleg az emberi történelemnek egy igen sivár szakaszában élünk, ahol a posztmodern cinizmus (amely megszüntette a humanista és kritikai gondolkodást az oktatási rendszerben), a fogyasztói társadalom puszta kapzsisága (amely sok embert vett szárnyai alá), a globalizációban megtestesülő emberi, gazdasági és környezeti katasztrófa, az ún. Harmadik Világ lakóinak egyre növekvő kizsákmányolása és szenvedése, valamint a bolygó szisztematikus audiovizuálizációjának agyzsibbasztó konformitása együttesen egy olyan világot hoztak létre, amelyben az etika, a moralitás, az emberi közösség és elkötelezettség (az opportunizmust leszámítva) régimódinak minősül. Ahol a túlkapás és a gazdasági kizsákmányolás még a gyermekeknek is megtanítandó normává vált. Egy ilyen világban az, ami 1871 tavaszán Párizsban történt, egy jobb világért való küzdelem melletti elköteleződés és valamiféle kollektív társadalmi utópia szükségességének gondolatát jelenítette (és jeleníti) meg, amelyre NEKÜNK ma akkora szükségünk van, mint haldoklónak a vérplazmára. Így született meg egy olyan film gondolata, amely ezt az elkötelezettséget mutatja fel.”
A pontos program megtalálható a tranzit.hu honlapján és az esemény blogján.
Az utolsó fordítás alapja az esemény blogján található.
Valamennyi Peter Watkins idézet forrása a filmrendező honlapja.