Ezt nézd! – Újévi megnyitók

A héten igazán beindul a galériabumm – a legtöbb intézmény új kiállítással várja a látogatókat. Számos program a kortárs fotográfia kedvelőinek okoz örömet, hiszen több előadás és megnyitó is lesz a témában!

 

Hétfőn este 19:00-kor újraindul a Késelés villával címet viselő irodalmi beszélgetéssorozat – ezen a héten a korábban a Magyar Képzőművészeti Egyetemen is tanuló, első kötetes szerzővel, Zilahi Annával, valamint Fehér Renátóval, a Hévíz folyóirat és a Litera irodalmi portál szerkesztőjével beszélgetnek a szervezők. Sőt, lesz felolvasás – elhangoznak olyan szövegek, amik még sehol nem jelentek meg, ráadásként a beszélgetést követően bulival várják a látogatókat.

Kedden 18:00-kor a Kisterem Galériában az elmúlt két évben készült Káldi Katalin munkákat bemutató kiállítás nyílik címmel. Geometrikus térbeli testek, a korábbi pasztellszínektől eltérő színskála, táguló képtér és sematikus térbeli ábrák várják az új munkák iránt érdeklődőket.
 


Káldi Katalin: Hő    forrás: facebook.com
 

Szintén kedden a TOBE Gallery is kiállításmegnyitót tart. 19:00-kor Perenyei Monika művészettörténész felvezetésével debütál Major Ákos Rend című anyaga. Az elmúlt öt év természeti és városi csendéleteit összefoglaló kiállítás a szabadúszó grafikusként dolgozó alkotó első budapesti bemutatkozása.
 


Major Ákos   forrás: facebook.com

 

Szerdán 18:00-kor Projekt Room+ cím alatt új előadás-sorozat indul a Capa Központban. A Projekt Room éppen aktuális kiállításához kapcsolódó előadásokat teoretikusok, alkotók, meghívott szakemberek tartják annak érdekében, hogy a fotográfusok számára is inspiráló anyaggal ismertessék meg a hallgatóközönséget. Az első ingyenes eseményen Koronczi Endre kiállításához kapcsolódóan Pfisztner Gábor tart előadást A kiterjesztett mező, a Land Art és a fényképezés címmel.

Szintén szerdán, 19:00-kor az Art+Text Budapest is megnyitja első 2018-as kiállítását. Dallos Ádám Sounds from the Shelter című tárlata a galériában rendezett egyéni show-k sorában a második, és a tavalyi év végén született Lovak a vízparton című széria néhány darabját mutatja be. A festészeti kiállítás február elejéig látogatható.

Szerdán este a Latarka kortárs fotóművészeti kiállítást nyit Lost in translation címmel. Darab Zsuzsa, Galdi Vinko Andi, Hegyháti Réka és Ladocsi András munkái lefordíthatatlan érzelmekről és szavakról beszélnek – elvágyódásról, vágyakozásról, honvágyról, romantikáról, ábrándokról. A kiállításon a fotózás és a nosztalgia sokrétű kapcsolata figyelhető meg a portugál “saudade” és a román “dor” szavakra reflektáló fotográfiákon keresztül.

 


Gáldi Vinkó Andrea   forrás: facebook.com
 

Csütörtökön 18:00-kor nyílik a K.A.S. Galériában Daradics Árpád Amikor a képből életre kel a mese… című tárlata. Az idő és tér kapcsolatával foglalkozó, valamint az avantgárd szellemiségét átörökítő művészi nyomatok a 80-as, 90-es években született munkák továbbgondolásai.

 


Daradics Árpád    forrás: facebook.com

 

Pénteken 19:00-kor nyílik a Trafó Galéria első újévi kiállítása, Puklus Péter: Life is Techno című tárlatával. A legújabb munkákat bemutató anyag – a Trafó terére szerkesztett válogatás formájában –  a legutóbbi fotókönyv, azaz az Epic Love Story of a Warrior egyik fejezetéből áll. Téma tekintetében a családalapítással kapcsolatos nehézségekre, generációk közti feszültségekre és véleménykülönbségekre, formák tekintetében pedig a zene által inspirált anyagkísérletekre számíthatunk.

 


Puklus Péter   forrás: facebook.com