Ezt nézd! – Országjárás

Budapest, Pécs, Erdőbénye – ezekre a helyekre látogathatunk el a héten miközben kiállításról kiállításra menetelünk.

 

Kedden 18:00-kor a Liget Galériában nyílik a Karcolat – Kortárs reflexiók közéleti kérdésekre címet viselő kiállítás. A kisebbségszellemű művészeti és közérzeti folyóiratként számon tartott, 1994 és 1998 megjelent Cigányfúró nevet viselő lap történetét és állásfoglalásait feldolgozó kiállításon Balla Csönge, Baglyas Erika és Baglyas Gyuri, Borsos Lőrinc, Esterházy Marcell, Felsmann István, Lima Victor, Nemes Csaba, Oláh Norbert, Raatzsch André, Technologie und das Unheimliche, Thury Lili és Varga Anna Gizella a témára reflektáló műveit tekinthetjük meg. Azoknak, akik mindeddig nem hallottak a mára sajnos megszűnt folyóiratról tökéletes lehetőség, hogy kortárs művészek és a Képzőre járó fiatal kurátorok munkáin keresztül ismerkedjenek meg a jelenséggel.

Szerdán 18:00-kor Configuration címmel nyílik kiállítás a B32 Galéria és Kultúrtérben, amely a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Doktori Iskolájához kötődő művészek alkotásait gyűjti egy térbe – egykori és jelenlegi doktorandusz hallgatókét és oktatókét egyaránt. A több mint harminc alkotó munkáit bemutató anyag jól illusztrálja a doktori iskola által képviselt szellemiséget és azt, hogy abba miként tudnak integrálódni az egyes alkotói attitűdök és az alkotók által alkalmazott formanyelvek. 

Csütörtökön 18:00-tól a Ludwig Múzeumban vehetünk részt kerekasztal beszélgetésen. A grazi Künstlerhaus, Halle für Kunst & Medienben nem rég nyílt Abstract Hungary című kiállítás kapcsán szevezett eseményen Ember Sári, Maurer Dóra, Nádler István, Nemes Márton, Szinyova Gergő képzőművészek és Rieder Gábor beszélget a projektről. A magyar nyelven zajló eseményen a kiállítás kurátorai – Sandro Droschl és Fenyvesi Áron – bevezetője után megtudhatjuk, milyen gondolatmenet mentén állt össze a kiállító alkotók névsora és hogyan formálódott a kiállítás koncepciója. 


Nemes Márton   forrás: facebook.com

Pénteken Erdőbényére, az ott megrendezett FKSE-FFS közös alkotótáborba, a Köz.kempre települ ki a (2) hét műtárgya csapata. A téma: a tábor területén megrendezett, Ács Alíz és Koleszár Adél közreműködésében megvalósuló, experimentális installációs fotókiállítás. A MOME fotó mesterszakán végzett két művész a világ két végén él és alkot: Alíz Magyarországon, míg Adél Mexikóban. Érdekes módon azonban mindketten a vallás, a szakralitás és az erőszak témájával foglalkoznak sorozataikban – a kilométerekben mérhető távolság ellenére alkotói hozzáállásuk és érdeklődésük igen hasonló.

Szintén pénteken, azonban Budapesten és 19:00-kor a MaMü galériájában nyílik az igazán ígéretes, RONDA MŰVEK címet viselő kiállítás. A jegyzőkönyvben rögzített félrehallásra épülő – random helyett bármikor könnyen hallhatunk rondát – csoportos kurátora Elekes Károly, a MaMü egyik alapító tagja. A tárlat a kortárs képzőművészet területén a félreértelmezésekből és félreértésekből fakadó változó tényezőt vizsgálja: milyen hatással van ez a munkák értő befogadására?