Eztnézd! - Pest-fókusz és attend-halom

Szilágyi Róza Tekla

Nyissuk ki együtt a naptárt és kezdjük el feljegyezni a délutáni programokat. Ezen a héten is sok budapesti ajánlatunk van – közben persze együtt reménykedünk a vidékiekkel, hogy hamar eltűnjön a „vízfejű” jelző, mikor Magyarország és a kulturális életről beszélünk. A fókusz tehát Budapest és a délutáni idősáv, érdeklődjünk és attendoljunk közösen!

A film-rajongóknak nagy szerencséje van, ezen a hétfőn két helyen is indíthatják a hetet mozizással, már csak választani kell. 20:00-kor kezdődik az FKSE és a Prizma folyóirat szervezésében megvalósuló filmklub újabb vetítése. Az FKSE 2-es műtermében a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című román filmre gyűlhetünk össze a kelet-európai identitás erősítésének érdekében. A film után lesz beszélgetés is, a látottak megemésztésében Kránitz Bence lesz a jelenlévők segítségére. Ugyanezen a napon indul a Szovjet-orosz avantgárd filmfesztivál az Üllői úti Örökmozgóban, ahol a klasszikusok és kuriózumok címszó alatt 20:00-kor Eisenstein Patyomkin páncélosát láthatjuk, a nosztalgiát segítő hangalámondással.


4 hónap, 3 hét, 2 nap   Forrás: facebook.hu

Kedden természettudós, taxonómus, mérnök és programozó művészekkel ismerkedhetünk, igazi bennfentesként, Timár Katalin lakásgalériájában, a 115-106-ban. Az FKSE hagyományőrző éves kiállításának harmadik állomásán folytatódik az indokolt köldöknézegetés és a szinte meghatározhatatlan képzőművész-fogalom boncolgatása. A milyen szerepben tetszeleg és milyen szerepet vállal a képzőművész kérdésekre ezen a héten Asztalos Zsolt, Bartha Máté, Czene Márta, Kolozsvári Csenge, Molnár Zsolt, Szemző Zsófia, Szécsényi-Nagy Loránd és Trapp Dominika válaszát ismerhetjük meg. Figyelem, folytatás következik!

Az FKSE eseményével párhuzamosan a design és képzőművészet kapcsolati ábrájának egy újabb olvasatával ismerkedhetünk Rigler András tolmácsolásában. A Kisteremben nyíló kiállítás Rigler András első magyarországi bemutatkozásaként egy hosszabb időszak intuitív alkotófolyamatát összegzi.

Szerdán 17:00-kor  - szerencsésebbeknek ez a munkaidő végeztét jelenti - érdemes a Rácz-fürdőnél kezdenünk, ahol a KÉK szervezésében tető alá hozott sétán Dévényi Tamás, a fürdő rekonstrukciójának vezetője kalauzolja körbe az érdeklődőket. A Városi Séta sorozat eheti állomásán elsők között ismerhetjük meg az épület régi elemeit és múltját tiszteletben tartó új állapotát - hiszen a fürdő felújítása óta nem nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A séta részvételi díja 3500 forint, melyet a helyszínen fizethetünk be. Két ebédmenü árából Icomos-díjjal jutalmazott építészeti projektet tekinthetünk meg, ne is vacilláljunk!
A Rácz-fürdőből egyenesen irány a Horizont Galéria, ahol 19:00-kor nyílik Szigeti Csongor legfrissebb „önállója”, az Aethereal. Teszteljük együtt: részét képezi-e mindennapi attitűdünknek a prűdség? Képesek vagyunk-e helyén kezelni szexualitás és művészet viszonyát? Hybrid vágygenerálás és plasztikgyönyör várható.


Szigeti Csongor: Aethereal   Forrás: instagram.com

Az FKSE aktivitásának tökéletes példája ez az áprilisi hét, hiszen csütörtökön ismét a Rottenbiller utcában összegyűlő fiatal képzőművészek szolgáltatják az esti programot. 19:00-kor nyílik A küzdelem élvezete címre hallgató, a keddi éves kiállítás témájára szépen rímelő „csoportos”. A bokszolási útmutatóból kölcsönzött cím a küzdelem élvezetét, a kitartást és az elhivatottságot elengedhetetlennek tartja a győzelemhez. Vajon ilyen elhivatottság szükséges érvényesüléshez kortárs képzőművészként is? Tanulható-e a küzdelem és tanulhatunk-e küzdelmeinkből?

Péntek estére szinte már szokásossá vált a buli előtti kultúrprogram-ajánlatunk. Ezen a héten a Király utcai tranzit.hu-ra és az ott zajló Mezosfera lapszámbemutatóra hívjuk fel mindenki figyelmét. A tranziti.hu angol nyelvű nemzetközi művészeti és kulturális magazinjának első száma a migráció, a szolidaritás, és a politikai szerepvállalás kérdéseit vizsgálja különböző művészeti és aktivista gyakorlatokon keresztül. A 16:00-kor kezdődő, angol nyelvű esemény fontos kelet-európai diskurzusba kapcsolódik be, legyünk részese ennek mi is! A lapszámbemutató biztosan elég gondokodnivalót nyújt egész hétvégére, a fonál felgöngyölítését akár kezdhetjük is együtt friss benyomásaink megosztásával a Király utcai belga sörözőben.