Nemzetközi fotós szaktekintélyek a Capa Központban

Stuart Franklin tárlatvezet, Max Pinckers előad csütörtök este a Nagymező utcában.
 

Április 6-án, csütörtökön két neves fotóssal is találkozhatnak az érdeklődők a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban: 19 órától a Magnum Photos korábbi elnöke, jelenleg a World Press Photo egyik zsűrielnöke, Stuart Franklin tart angol nyelvű tárlatvezetést a 35. Magyar Sajtófotó Kiállításon. Franklin volt, aki egyedüliként nemmel szavazott a végül az Év sajtófotójának választott, az ankarai orosz nagykövet elleni merényletet megörökítő képre. Véleményének a Guardian-ben is hangot adott
 
A tárlatvezetés előtt, 18 órától Max Pinckers tart angolul előadást „Alexander és a meztelenségtől való félelem” címmel, amelynek középpontjában a fotográfus eddigi munkáiban megjelenő testábrázolás áll. Mindkét program ingyenes.
 

Jin and her Future Husband, a Lotus-sorozatból, 2011 © Max Pinckers & Quinten De Bruyn
 
A csütörtöki eseményt a Budapest Portfolio Review 2017 keretében rendezi meg a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. A program célja, hogy a már megalapozott tudással rendelkező professzionális fotográfusok neves szakemberekkel konzultáljanak képeikről, visszajelzéseket kapjanak és megmérettessenek. A konzulensek a magyar fotográfus szakma jeles képviselői, galeristák, művészettörténészek, valamint nemzetközi hírű szakemberek, fotográfiai intézmények, ügynökségek, szervezetek képviselői. Az általuk a legjobbnak ítélt fotográfusok kiállítási és továbbképzési szakmai lehetőségekben részesülnek, így a Capa Központ és a Magnum Photos közötti együttműködés részeként az ügynökség által kiválasztott hat fotós részt vehet az őszi Magnum Photos workshopon.
 
A május végéig látható 35. Magyar Sajtófotó Kiállításon a tavalyi év legjobb sajtófotóit tekinthetik meg a Capa Központba látogatók. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége évenként rendezett fotópályázatára 234 fotós több mint hatezer képet küldött be, amelyek közül idén is nemzetközi szakmai zsűri válogatott. Stuart Franklin mellett mások is vállalkoztak a tárlatvezetésre: április 12-én az egyik díjazott fotós, Stiller Ákos, április 21-én Szlukovényi Tamás zsűrielnök angol nyelven, április 26-án Litkai Gergely, a Dumaszínház művészeti vezetője, május 5-én jelnyelvi tolmácsolással Virágvölgyi István, a Capa-nagydíj titkára, május 15-én pedig Karafiáth Orsolya költőnő vezet körbe 2016 legjobb magyar sajtófotói között. A kiállítás anyagát a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett XXXV. Magyar sajtófotó-pályázat adja, amire 234 fotográfus 2284 pályázattal és összesen 6259 képpel pályázott. A felhívásra a hivatásos fotóriporterek mellett amatőr fotósok is beküldhetik képeiket, a zsűri azonban mindig szakmai és 2009 óta nemzetközi, elnöke idén is Szlukovényi Tamás World Press Photo díjas fotográfus, a Reuters korábbi fotóigazgatója, valamint Szergej Maximisin orosz fotográfus, Stefano De Luigi kölni születésű, Párizsban élő olasz fotós, a VII Photo Agency tagja, Kai Pfaffenbach, a Reuters fotósa és Hajdú D. András fotóriporter.