MÁNIA a 2B Galériában

A mániákus kultúrafogyasztók kötelező szerda esti programja a 2B Galériában szerdán 6 órakor nyíló MÁNIA. A fogalom értelmezésének középpontjában ismétlődő és meditatív jellege áll, és habár maga mániás cselekedet természetéből adódóan intim és elszigetelt, a hét közepén felejtsük el a magányt és az otthon ülést. Benczúr Emese, Imre Mariann, Szíj Kamilla, Szira Henrietta és Tarr Hajnalka munkái személyes terekbe és gondolatokba engednek betekintést.

Megnyitó: 2016. március 23. (szerda), 18.00

A mánia egy belső válasz a külvilágra, probléma feloldási kísérlet. Ezt a sokféleképpen értett, pozitív és negatív felhanggal egyaránt gyakran használt kifejezést mindannyian saját nézőpontunkból vizsgáljuk.

Közös nevezőként a mániát egy olyan ismétlődő, meditatív folyamatként értelmezzük, ahol nem az automatizmus, hanem az előre kigondolt rendszer az irányadó. Ebben a rendszerben a munka készítése során egy választott alapelemből átlátható struktúra jön létre.

Kép forrása: facebook.hu


A mániás cselekedet természetéből adódóan magányos, intim, elszigetelt. Ennek feloldásaként jött létre tavaly a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben Szíj Kamilla és Szira Henrietta kiállítása (http://www.magma.maybe.ro/archive.php?id=212).