A „VO” feliratú, 1922-ből származó dadaista kollázs több évtizedes lappangást követően egy New York-i árverésen bukkant fel az idén. A kollázs június 5-ig tekinthető meg a Kassák Múzeum kiállítóterében.

A mű egyike Kassák kevés fennmaradt, 1920–1922 körül készült alkotásainak, rajta keresztül egyszerre kaphatunk képet első, dadaista alkotói periódusáról és a hátoldalon lévő Képarchitektúra-vázlatok révén a konstruktivizmussal kísérletező Kassákról is.

Hogy Kassák maga is milyen fontosnak tartotta e művét, azt az is bizonyítja, hogy hosszú évtizedeken keresztül megőrizte és bécsi emigrációjából is hazahozta Budapestre. A mű 1960-ban került Magyarországról Párizsba, ahol a francia és a nemzetközi kortárs művészet egyik meghatározó galeristája, Denise René rendezett önálló kiállítást Kassák korai, és az 1950-es években készített munkáiból. A kollázs így a galéria aktivitásának köszönhetően az 1960-as években több jelentős, a klasszikus avantgárd művészetet bemutató kiállításon is szerepelhetett.

A mű jelentőségét az is mutatja, hogy jelenleg ez Kassák legmagasabb piaci értékű alkotása: a New York-i Doyle aukciósház 2022. január 18-án megrendezett árverésén a becsérték több mint tízszereséért kelt el. A kollázs egy magyar származású, Németországban élő magángyűjtő kollekciójába került. 

KASSÁK ÉS A MERZ

Kassák 1920 nyarán került kapcsolatba a dadával, amikor felfigyelt a mozgalom különc hannoveri képviselőjére, az ipari- és papírhulladékból Merz címen asszamblázsokat és kollázsokat készítő Kurt Schwittersre. Kassák a Ma 1921. január 1-jei számában egy egész sorozatnyi reprodukciót közölt a német művésztől. 

1920–1921 fordulóján Kassák is tett kísérleteket a Merz irányába. A festő Kassákról önéletírásaikban művésztársai is megemlékeztek. Ék Sándor az egyik bécsi kórházban találkozott a betegen, ágyban fekve absztrakt képeket festő Kassákkal, aki kijelentette: „majd én megmutatom maguknak, festőknek, hogy milyen is az új piktúra!” 

Az első kollázsok születésére Bortnyik Sándor így emlékezett vissza: „egyszer felhozott Kassák egy nagy mappát, s azt mondta »Most mutatok magának valamit!« [...] Kivett a mappából és letett a földre színes papírdarabokat, amelyek különböző formára voltak kivágva, és ott összerakott belőlük egy kompozíciót. Azt mondta, hogy ez az, ezt kell követni.”

Az ifjú Demény Pál Kassák találkozását a Merz-cel 1920-ra datálta: „Ellátogattam Kassákékhoz. Jolán nyitott ajtót, csendre intett: – Kasi fest. Ott állt ingre vetkőzötten egy jókora deszka előtt, arra színes mértani ábrákat pingált. A kubistákat már ismertem, de a deszkára felragasztott fogkefe és cipőfesték-dobozfedél meglepett. Megkérdeztem tőle, hogy milyen kép ez. Mire ő röviden csak annyit mondott: – Merz, és festett tovább.”

KASSÁK KOLLÁZSAI

A „VO” ma Kassák egyetlen fennmaradt és biztosan neki tulajdonítható dadaista kollázsa. Annak ellenére, hogy Kassák kortársainak visszaemlékezései szerint, sőt, Kassák saját levelezéséből ítélve is számos hasonló művet hozott létre 1920 és 1922 között. Ezek a sajnos ma már csak reprodukcióról ismert művek Kassák bécsi emigrációja idején készültek, de többségük már hazatérésének idején, vagy később, a kényszerű költözések során elveszett. A „VO” kollázs analógiáit Kassák 1921–1922-ben, bécsi folyóiratokban megjelent képei között találjuk meg. 

A „VO” kollázs színes papírokból, festett felületekből és absztrakt, geometrikus alkotóelemekből álló kompozíció, nyomtatott szövegrészletekkel és betűkkel. A betűk és szavak nem jelentéshordozók, hanem – Schwitters Merz-technikájából inspirálódva – mint az absztrakt kép formaelemei szerepelnek. A kollázson látható „VO” felirat és a ráragasztott geometrikus elemek miatt csak részletében olvasható „LKSTH” betűk, valamint a képen több helyen is megjelenő egyszerű, dekoratív nyomtatott lénia alapján azonosítható, hogy Kassák a bécsi Deutsches Volkstheater (Német Népszínház) egyik plakátjának vagy színlapjának szétvágott darabjait használta fel. A kép bal felső sarkába ragasztott, fraktúr (gótbetűs) „g” betű pedig minden bizonnyal az egyik bécsi napilap címnegyedéből származik. 

Kassák Ma című folyóiratát ezekben az években az Elbemühl nyomdában állították elő, amely az egyik legnagyobb bécsi kiadó és nyomda volt. Kassák és a magyar emigráció kiadványai és folyóiratai mellett számos helyi napilapot, valamint a Volkstheater plakátjait, színlapjait is az Elbemühl nyomtatta. Elképzelhető tehát, hogy Kassák közvetlenül a nyomdából szerzett kollázsaihoz alapanyagot, rontott, vagy megmaradt kiadványokból. Érdemes megjegyezni, hogy Schwitters Merz-képeinek alapanyagát sokszor szintén nyomdákban gyűjtötte össze: híres „i”-képeit például nyomdai papírhulladék felhasználásával készítette. 

A „VO” kollázsnak két közvetlen párhuzama ma csak reprodukciókról ismert. Az egyik 1921 novemberében jelent meg a Mában, és a Bécsi Magyar Újság fejlécéből, valamint a Tristan Tzara által 1921 májusában Párizsban Maurice Barrès író ellen szervezett dada-per plakátjából kivágott részletek ismerhetők fel rajta. Mivel tudjuk, hogy a bécsi napilapot nagy („lepedő”) méretben nyomtatták, a párizsi dada-plakát pedig 32×24 centiméteres volt, így azt is rekonstruálni tudjuk, hogy a kép nagyjából azonos méretű lehetett a „VO” kollázzsal. 

A másik Kassák-kollázst a bécsi magyar irodalmi magazin, a Panorama publikálta 1922. márciusi számában, és Németh Andor Kassákról és köréről készített riportját illusztrálta. A képen hangsúlyosan a „333.” és a „Don Juan” felirat jelenik meg, középpontjában pedig egy fekete, felragasztott szemű szamár látható. A kollázs struktúráját számos szövegtöredékből és kivágott betűkből álló felület alkotja, amelyek között többször is feltűnik a „VO” kollázson is látható dekoratív, a Volkstheater színlapjairól ismert léniasor.

KÉPARCHITEKTÚRA-VÁZLATOK

Kassák Bécsben vált képzőművésszé, és korai alkotásait először 1924 tavaszán mutatta be kiállításokon Bécsben és Berlinben. Ezt megelőzően képeit csak folyóiratokban és kötetekben publikálta, méghozzá úgy, hogy kompozícióit a nyomdatechnikához jobban alkalmazkodó linóleummetszet formájában alkotta újra. 

1922-től Kassák egyre inkább a nemzetközi konstruktivizmus szemléletéhez igazodva hozta létre Képarchitektúráit, és a síkfelületek mellett a perspektíva alkalmazásával térbeli konstrukciókkal is kísérletezett. Kassák kollégája, Vajda Sándor így emlékezett vissza erre az időszakra: „Kassák rajzolgatott. Nagyon kezdetlegesen. Vonalakból, geometriai elemekből, tiszta, keveretlen színekből rakosgatott figurákat, képarchitektúrának nevezte őket. […] Az ábrázoló mértanból ismert legegyszerűbb perspektíva törvényeket mutattam neki, az árnyékvetítés rajzolását és egyéb primitív alaptudásokat. Hamar elsajátította őket és olykor napokon keresztül minden kezébe került papírszeletet televonalazott architektúráival.” 

A „VO” kollázs hátoldalán, amelyet Kassák később – feltehetően 1922–1923-ban – vázlatok és jegyzetek készítéséhez használt, ezeket a korai térkonstrukció-kísérleteket láthatjuk. A Mában megjelent linóleummetszetek mellett 1923–1924-ben Kassák színpad- és reklámkioszk-terveket, valamint szobrokat is készített, amelyek szintén szerepeltek a már említett bécsi és berlini kiállításain, és később megjelentek az 1926-ban kiadott, Tisztaság könyve című antológiájában is. A vázlatok kapcsolatát a színpadtervekkel erősítheti a lap jobb felső részén megjelenő egyenruhás férfialak, amit legvalószínűbben egy színpadi jelmeztervként azonosíthatunk, közelebbi kontextusa azonban nem ismert. 

A „VO” kollázs hátoldalára Kassák egy bécsi találkozó helyszínét és időpontját is feljegyezte: „Untere Weisberger str. 9. III. Ziffer Martos / Délben 1 óra.” Az Untere Weißgerberstraße Bécs belvárosában található, azonban az eddigi kutatásaink alapján sem Ziffer, sem pedig Martos kilétét nem sikerült azonosítanunk. Jellemző Kassákra, hogy korai munkáit nem befejezett műalkotásként, hanem munkaanyagként, vázlatfüzetként kezelte.

KASSÁK ÉS DENISE RENÉ

„VO” kollázst Kassák bécsi emigrációjából hazatérve 1926-ban magával hozta Budapestre, és a mű szinte egész életében személyes gyűjteményében maradt. 1960-ban azonban a kép Párizsba került, a híres galerista Denise René gyűjteményébe. Kassák legtöbb korai alkotásainak ugyanez lett a sorsa. Az idős művész döntését, hogy korai avantgárd munkáit élete végén külföldön értékesíti, jobban megérthetjük, ha megismerjük művészetének hazai fogadtatását az 1950-es és 1960-as évek fordulóján, és a korai avantgárd iránti kereslet felerősödésének jelenségét Nyugaton. 

Annak ellenére, hogy Kassák egész életében elkötelezett baloldali volt, 1948 után Magyarországon a sztálini mintát követő szocialista rendszer nem fogadta el művészetét. Kassák „belső emigrációba” kényszerült: Békásmegyerre költözött, folyóiratai, könyvei nem jelenhettek meg, kiállításokat nem rendezhetett. Az 1956- os forradalmat követő években, az Aczél György vezetése alatt új irányba induló szocialista kultúrpolitika fokozatosan ismét lehetőségekhez juttatta Kassákot. A kádári Magyarországon Kassák íróként érvényesülhetett, absztrakt festészete a rendszer számára viszont továbbra is elfogadhatatlan volt. 

1960-ban Kassák a Párizsban karriert építő Victor Vasarely segítségével rendezhetett önálló kiállítást Denise René galériájában. Vasarely szoros kapcsolatot ápolt a párizsi galeristával, és Kassák munkáit többek között azzal a céllal kívánta bemutatni, hogy saját absztrakt művészetének forrásvidékét felmutassa a magyar művészetben. Kassák első párizsi bemutatkozását, amelynek megnyitójára ő maga nem utazhatott el, mert nem kapott útlevelet, 1963-ban egy másik önálló kiállítás követte. Kassák ekkor már kiutazhatott Párizsba és sok évtized után újra találkozhatott az 1920-as években, a Ma szerkesztése idején megismert francia művészbarátaival. Ezt követően haláláig egymás után rendezték meg nyugat-európai kiállításait. 

A párizsi galériák és műgyűjtők érdeklődése azonban elsődlegesen a korai művekre korlátozódott, amelyek közül Kassák tulajdonában csak kevés maradt meg az 1960-as évekig. Kassák ezért Vasarely bíztatására, régi papírok és festékek felhasználásával több korai művét újraalkotta emlékezetből, illetve teljesen új képeket is készített, amelyeket félrevezetően az 1920-as évekre datált. Úgy vélhette talán, hogy személye hitelesíti e munkákat, és ez a jelenség nem volt ismeretlen a klasszikus avantgárd más, a műpiac igényeinek megfelelni kénytelen alkotóinak körében sem. 

Másrészt fontos azt is látnunk, hogy az 1950-es-60-as évek fordulóján Kassák korai művei a magyar kultúrpolitika absztrakcióval szembeni represszív nyomásának következményeként akadálytalanul kerülhettek ki Nyugatra, ahol akkor egy óriási felvevőpiaca volt ezeknek a műveknek. Mivel e munkákból már akkor is eleve kevés állt rendelkezésre, és amiatt, hogy a piac idő előtt ne merüljön ki, sok művész vállalkozott arra, hogy újrakreálja 1910-es, 1920-as évekbeli alkotásait. Kassák is hasonlóképpen tett és ennek a jelenségnek a kutatása, megértése fontos feladatként áll előttünk.

A kollázshoz kapcsolódó események a Kassák Múzeumban:

• 2022. május 26., csütörtök, 18:00 | Kollázs-kaland (Műtárgyak éjszakája)
• 2022. június 3., péntek, 17:00 | Finisszázs Passuth Krisztina művészettörténésszel

Az itt megjelent szöveg a kollázst a kiállítótérben bemutató, Kaszás Tamás és Székely Balázs által tervezett installáción olvasható, az intézmény munkatársai által írt szövegekből idéz.