Ki gondolta volna, hogy a jövő fotográfusai számára kiemelt téma lesz a memento mori? 

Miénk a jövő. Ezt az állítást legalább kétféleképpen érti az a hét fiatal európai fotós, aki a Parallel Európai Fotográfiai Platform programjának keretében bemutatkozik az idei Landskrona Fotófesztiválon. A 80-as, 90-es évek gyermekeiként, a Generation Next tagjaiként olyan felszabadító és lelkesítő érzést kapcsolnak ehhez a mondathoz, amely az általuk is formálható, lehetőségekkel teli jövő elgondolásából fakad. Ugyanakkor ez a jövőalakítási potenciál a fülpiszkáló-szorongató csikóhalak és a műanyag gyűrűbe belenőtt teknősök korszakában már nemcsak jó reményeket jelent, hanem nyomasztó felelősségérzetként is nehezedik rájuk.

Hogyan határozható meg a kortárs alkotók és más tudástermelők szerepe akkor, amikor minden válságban van? A művészek a művészet érzelmekre ható mozgósító erejével képesek lehetnek arra, hogy az aktivizmushoz hasonló mérvű hatást gyakoroljanak a társadalomra. Az élet végességét hangsúlyozó munkáik nyilvános térbe helyezésével képesek elgondolkodtatni a befogadót az előrevetített krízis megoldási lehetőségein, vagy egyszerűen csak segítenek felkészülni az elkerülhetetlen feldolgozására. Ezek a kortárs memento morik és posztapokaliptikus víziók azonban nem olyan direktek, nem operálnak feltétlenül észérvekkel, mint az aktivista propaganda operált, inkább csak elgondolkodtatnak a különböző, lehetséges jövőképeken.

Van egy kép Antonina Gugała Histories című sorozatában, amely egy magára hagyott műanyag széket ábrázol valahol a válság utáni Görögország területén. Ez a fotó a több fejezetből álló projekt első részének emblematikus darabja, amely az általános európai identitáskrízist Görögország jelenkori történetével összefüggésben értelmezi. A sorozatban mindannapi tárgyak láthatók, amelyek egy meghatározott időszak metaforáiként sorakoznak fel egymás mellé, érzékeltetve, hogy a dolgok új viszonyrendszere még éppen csak alakulóban van.

Antonina Gugała: Cím nélkül (a Histories sorozatból), 2017 © A művész jóvoltából

Rácmolnár Milán számára a kamera olyan protézis, amely képes kiterjeszteni az emberi érzékelés természetes tartományait. Rácmolnár ezt a hatást technikai, esztétikai és részben evolúciós szempontból is vizsgálja. Legújabb, Substance című sorozatát a fizikai erők témájának szenteli. Az általa vizsgált jelenségek – mint például a mágnesesség vagy a felületi feszültség – nem különlegesek, azonban nagyon gyorsan történnek, ezért jobbára láthatatlanul és reflektálatlanul zajlanak. Munkáiban ezeknek az erőknek a karakterisztikus, sokszor alapvetően nem képi megnyilvánulásait jeleníti meg fotografikus eszközökkel.

Rácmolnár Milán: Cím nélkül (a Substance sorozatból), 2018 © A művész jóvoltából

Ramona Güntert munkássága az absztrakt fotográfia és a testábrázolás határterületén helyezhető el, ezért megértéséhez a néző taktilis élménytára és természetközeli tapasztalatai is mozgásba lendülnek. Iri című projektjében különböző stíluselemeket és témákat vegyít furcsa hibrideket hozva létre, amelyekben a különböző anyagminőségek, tárgyak és érzetek nem simulnak egymáshoz harmonikusan, hanem nyugtalanító, kísérteties összképet adnak.

Ramona Güntert: Cím nélkül (az Iri projektből), 2018 © A művész jóvoltából

A Parallel Európai Fotográfiai Platform magyar partnere a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ.

Kiállító művészek:
Antonina Gugała (PL)
Ramona Güntert (DE)
Pedro Sabino Koch (PT)
Joshua Phillips (UK)
Rácmolnár Milán (HU)
Laura Rämö (FI)
Jacopo Tomassini (IT)

Kurátor:
Mucsi Emese (HU)

Landskrona Foto Festival / Fotófesztivál
2018. szeptember 23-ig