ISMÉT ARTMAGAZIN X MNG JÁTÉKKAL KÉSZÜLTÜNK!

Két MÚZEUM+ páros belépőt sorsolunk ki azok között, akik helyesen válaszolnak kérdésünkre.

Az október 12-i est középpontjában a fenntarthatóság, illetve a fenntartható divat kérdésköre áll. A MÚZEUM+ VASZARY program látogatói divat- és művészettörténeti sétákon vehetnek részt a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain, illetve megtekinthetik a Vaszary: Az ismeretlen ismerős című időszaki tárlatot is, számos olyan alkotással, amelyet eddig nem láthatott a közönség. Az egész estés zenei aláfestést Péch Lóránt nagyszerű zongorajátéka adja, a látogatók pedig egy kreatív workshop keretében pedig kollázst készíthetnek Vaszary János színpompás festményeinek bűvöletében. A művészettörténeti előadás körbejárja, hogy milyen volt a reformkor divatja, mit jelentett atillában megjelenni Pest utcáin, és milyen volt a delnők öltözködésének szimbolikája. A programra siket és nagyothalló érdeklődőket is szeretettel várnak a gótikus kiállításban jelnyelvi tolmácsolással tartott tárlatvezetésre.

80293

Vaszary János: Vörös hajú női akt, 1930 körül, olaj, karton

A teljes program ezen a linken érhető el.

Mi kétszer két jegyet soraolunk ki azok a szerencsés olvasóinknak között, akik helyesen válaszolnak az alábbi kérdésre (amelyre a válasz az Artmagazin archívumában található):

Mi a címe annak az eltűnt Vaszary tablónak, amely Gróf Klebelberg Kúnó vallás- és közoktatásügyi miniszter kezdeményezésére alapított Magyar Biológiai Kutatóintézet számára készült, és az emeleti kutatótermet díszítette?

A játékra adott választ e-mailben, október 12-én 10:00-ig várjuk a [email protected] címre. Az üzenet tárgya legyen: JÁTÉK.