Múzeum+ est a Magyar Nemzeti Galériában – középpontban Ferenczy Károly

Október 14-én izgalmas programokat kínál a Magyar Nemzeti Galéria az idei év első élő Múzeum+ estjén: kiállítások, tárlatvezetések, előadás, workshop, élő zene, bor és finom falatok várják a közönséget.

Októberi rendezvényünk témája Ferenczy Károly, a nagybányai művészek vezetője s a modern magyar festészet egyik úttörője. Nem is kell külön felhívnunk a figyelmet Ferenczy Október című festményére, amely a magyar festészet egyik legvarázslatosabb alkotása. Ember és táj, az ember tárgyai és a természet világa különösen bensőséges harmóniában csendülnek össze egymással ezen a remekművön. A Ferenczy művészetére jellemző harmóniakeresés lesz az esténk vezérfonala.

Oláh Krisztián zongorajátéka, Plesznivy Edit előadása, a Nagybányát, Szinyei Merse Pált s Ferenczy nemzetközi kortársait is érintő tárlatvezetések várják a művészetet kedvelőket, az alkotni vágyó látogatók pedig kreatív workshopon is részt vehetnek. Nagy időszaki kiállításunk mesteréről, Gerhard Richterről sem feledkezünk meg: MúzeumCafé-beszélgetés és katalógusbemutató segít elmélyülni Richter életművében.

 

ELŐADÁS

18.00 Helyszínek és motívumok Ferenczy Károly művészetében – Plesznivy Edit művészettörténész előadása

Ferenczy Károly neve a köztudatban leginkább az 1896-ban létrejövő nagybányai művészteleppel kapcsolódott össze. Életműve szinte egybeforrt a Nagybánya-fogalommal. Az impresszionizmus és posztimpresszionizmus hazai változatának megteremtésével, a művészkolónia kiemelkedő alkotójaként, vezető mestereként a modern magyar festészet megalapozójává vált.

Œuvre-jének tetemes részét alkotják a Nagybányán született, az ott élőket, a környező vidéket, a varázslatos fény- és színviszonyokat megörökítő festmények. Ferenczy életműve ugyanakkor jóval árnyaltabb, alkotói évei során számos más, stílusát és témaválasztásait meghatározó helyszínhez is kötődött. Tanulóévei alatt élt Rómában, Nápolyban és Párizsban, kibontakozó művészete idején pedig Münchenben, Szentendrén és Nagybányán. Majd az 1900-as évek első évtizedétől, a Képzőművészeti Főiskola oktatójaként, elsősorban a fővárosban, Budapesten. Ezek a helyszínek, német és francia művészeti centrumok, a Ferenczy családnak otthont adó városok és vidékek erőteljesen alakították és formálták Ferenczy munkásságát.


TÁRLATVEZETÉSEK

Ferenczy–Szinyei: párhuzamos ars poeticák – Krasznai Réka művészettörténész tárlatvezetése

Ferenczy kortársai a nemzetközi művészetben – Sepsey Zsófia művészettörténész tárlatvezetése

A nagybányai művésztelep – Balla Enikő művészettörténész tárlatvezetése

Fehér Dávid művészettörténész tárlatvezetése a Gerhard Richter. Valós látszat című kiállításban

239381

Ferenczy Károly: Október, 1903, vászon, olaj, 126,5 × 107 cm, © Magyar Nemzeti Galéria – Szépművészeti Múzeum 2021

ÉLŐ MÚZEUMCAFÉ-BESZÉLGETÉS

19.30 Amit tudunk Ferenczyről – és amit még nem

Résztvevők: Gréczi Emőke, Boros Judit, Pálinkás Réka és Molnos Péter művészettörténészek

Ferenczy Károly életműve a magyar kultúra kiemelkedő értékei közé tartozik, a nagybányai művésztelep alapítójaként a modern magyar művészet egyik kulcsfiguráját tisztelhetjük személyében. A középkori bányaváros művésztelepén dolgozó mesterek közül „a legnagyobb nagybányai” – ahogyan pályatársai nevezték – Ferenczy volt, aki alighanem a legkövetkezetesebben tanulmányozta és dolgozta fel a természetben való festés problémáit és kérdéseit. Életművének fő témái a táj és az ember kapcsolata, illetve a fény és a színek viszonyai. Hatását, tekintélyét és jelentőségét jól érzékelteti, hogy bár a Párizsból érkezett „neósok” egészen más, szinte forradalmian új művészeti elvek mentén dolgoztak a művésztelepen, témaválasztásaikban mégis hatott rájuk a mester. A MúzeumCafé-beszélgetések egyik varázsa abban rejlik, hogy az adott témát több aspektusból mutatják be szakértők. A Múzeum+ Ferenczy-esten hallhatnak arról, hogy miben rejlik Ferenczy Károly máig ható ereje, hogyan szerepelnek az alkotásai a műkereskedelemben, és egyáltalán: mi a titka, amiért az egyik legkiemelkedőbb művészként emlegetjük.


KATALÓGUSBEMUTATÓ

20.30 A Gerhard Richter. Valós látszat című kiállításhoz készült katalógus bemutatója

Résztvevők: Emőd Péter művészeti újságíró, Bódi Kinga kurátor, illetve a kötet további szerzői, Fehér Dávid és Zemlényi-Kovács Barnabás művészettörténészek

A Múzeum+ esten lehetősége nyílik az érdeklődőknek nagy sikerű időszaki kiállításunkat, a kortárs világsztár Gerhard Richter művészetét bemutató Valós látszat című tárlatot is megnézni. Ha megkérdeznénk egy kortárs művészetet kedvelő embert – legyen szakavatott vagy laikus –, bizonyára ismerné Richter nevét, s egyúttal a legnagyobb élő mesterek közé sorolná. Nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy a német alkotó örökre beírta a nevét az egyetemes művészettörténetbe, és fontos referenciát fog jelenteni sok-sok évtized múlva is. A tárlat katalógusának bemutatóján Emőd Péter beszélget a kötet szerzőivel a kiállítótérben.


ZENE

A Múzeum+ Ferenczy-est aláfestő zenéjét Oláh Krisztián hangulatos zongorajátéka adja. Oláh Krisztián a hazai jazzélet meghatározó egyénisége, mindemellett maga is szereti Ferenczy Károly művészetét. Zenéjének fontos részét képezik úgy a klasszikus zenei elemek és kompozíciós technikák, mint a kortárs jazz improvizatív sodrása és absztrakt ritmikája. Fő zenei motivációja e két zenei világ minél szervesebb kapcsolódása és szintézise, egy dinamikus, élő kortárs zenei világ megformálásának igényével. Oláh Krisztián Junior Prima-díjas, Creative Art-díjas és Gramofon Magyar Jazz-díjas művész, 2016-ban az év fiatal jazz-zenészének választotta a Magyar Jazz Szövetség. 2018 decemberében – első magyar zenészként – meghívást kapott az amerikai Thelonious Monk Institute nemzetközi jazzversenyére, ahol a világ 14 legjobb jazz-zongoristája között mérette meg magát.


ARTBONBON

18.00–21.00

Este a múzeumban? Ilyenkor bármi megtörténhet: miért ne perdülhetne valaki táncra a kiállítóterekben? Van, hogy olyan jól illik egy műtárgyhoz egy fülbemászó dallam vagy egy mozdulat, hogy tökéletesen kifejezi az érzést és a vissza nem térő pillanat csodáját. Ebben sem lesz hiány a Múzeum+ esten!

Fellép: Kiss Dorina és Vianello Julia


WORKSHOP

19.00–21.00 Őszi hangulatban

Lévén Ferenczy Károly egyik fő inspirációs forrása is a természet volt, ezen az estén az ősz szépségét ünneplő alkotásba foghatnak az érdeklődők. Levelek és festékeshenger segítségével készíthetnek különleges és egyedi csomagolópapírt, vagy saját, képkeretbe kerülő műveket.


ÚTVONALTIPP
Az olyan fényáradatban úszó műveket szemlélve, mint az Október vagy a Festőnő, arcunkon érezzük a nap melegét, szemünket pedig szinte elvakítják a visszaverődő napsugarak. Nemcsak a művei, hanem maga Ferenczy Károly mint ember is szerethető jelenség volt, aki egyszerre kötötte össze életét két igaz szerelmével, a művészettel és – a szintén szakmabeli – Fialka Olgával, haláláig hűségesen ragaszkodva hozzájuk. Szép szerelmükből három gyermek született: a legidősebb Valér ugyancsak festőművész, az ikrek közül Béni szobrász, Noémi pedig gobelinművész lett. Ferenczy Valér emlékezései alapján apja „szép ember volt, szeretetre méltó világfi”, kissé tartózkodó, de széles látókörű, több nyelven beszélő férfi, aki élt-halt családjáért és a festészetért. Életművében a finom naturalizmus és a bibliai témák ugyanúgy megjelentek, mint a plein air festészet és családtagjairól készült nagyszerű portrék sora. Amellett, hogy megjárta Párizst, élt többek között Szentendrén, Nagybányán és Pesten, a Művészház igazgatósági, a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körének tervezési, a Képzőművészeti Főiskola tanári feladatait is ellátta, és a Magyar Országos Képzőművészeti Tanács tagja volt. Izgalmas pályakép, olyan örök klasszikus műveket adva az utókornak, mint az igazolványképnek is beillő önarcképe, a gyermekeit ábrázoló művek sora, az Október, a Fürdőző fiúk, a Kavicsot hajigáló fiúk, az Ábrahám áldozata, az Orfeusz, a Kertészek vagy a Madárdal. Személyesen és online is bejárható útvonaltippünk segítségével többek között ezeket a remekműveket ismerheti meg!

TEAHÁZ
Megértjük, ha az ősz kellős közepén jól esne egy csésze meleg tea, így október 14-én a Big Ben Teaház biztosítja a forró italokat a művészetkedvelők számára Csontváry Kosztka Tivadar és Mednyánszky László csodálatos festményeinek ölelésében! Egy klasszikus gyümölcsteára, vagy valami különlegesebbre vágyik? Válogasson kedvére és élvezze az íz- és vizuális harmóniát!

BÜFÉ
A Múzeum+ Ferenczy esten garantáljuk, hogy nem kell éhségre vagy szomjúságra hivatkozva idő előtt hazamennie, ugyanis ezúttal is mennyei falatokkal és többek között Pátzay borokkal is várjuk önöket! Foglaljon helyet varázslatos kupolaterünkben, s merüljön el a képzőművészeti és zenei varázslatban!

 

A kupola 21.30-ig látogatható.

 A programváltozás jogát fenntartjuk!

 

RÉSZVÉTELI INFORMÁCIÓK

A rendezvény érvényes Múzeum+ jeggyel, vagy bérlettel látogatható.

Az este folyamán helyszíni jegypénztárainkban is lehet belépőjegyet váltani az eseményre.

Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a tárlatvezetéseken – műtárgyvédelmi követelmények és a járványhelyzet miatt – csak korlátozott létszámban vehetnek részt. A maximális létszám 24 fő, regisztráció a helyszínen érkezési sorrendben 17.00 órától az információ pultnál.

A Múzeum+ programon való részvételhez nem szükséges védettség igazolvány.
Kérjük a fentiek szíves figyelembe vételét!

A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet, amelyet a Galéria saját felületein, kiadványaiban, illetve promóciós anyagain felhasználhat. A látogatók ennek kapcsán semmilyen követeléssel nem élhetnek a Galériával, a felvétel készítőivel, illetve jogos felhasználójával szemben.

HELYSZÍN: Budavári Palota, Magyar Nemzeti Galéria, 1014 Budapest, Szent György tér 2.

Jegyárak:
TELJES ÁRÚ: 3 400 Ft
KEDVEZMÉNYES*: 1 700 Ft

Múzeum+ ideje alatt nem érvényesek a rendes nyitva tartási idő alatti kedvezmények. Díjtalan belépő nem igényelhető – kivéve a Baráti kör tagokat: a Mecénások mellett 2021-ben a Pártoló tagok is ingyenesen vehetnek részt a Múzeum+ eseményeken. Regisztráció

*Kedvezményes jegy váltására jogosultak, akik:
– az időszaki kiállításainkat díjtalan belépővel látogatják;
– 26 évnél fiatalabbak vagy 62 évnél idősebbek, és egy EGT tagállam állampolgárai.

 

További Múzeum+ esték 2021-ben:

Magyar Nemzeti Galéria:
December 9. – Benczúr Gyula

Szépművészeti Múzeum:
November 18. – Múzsák