A zarándokom lángol, oltalmat keres. Szuveníreket talál, tárgyakat, amelyek csak emlékeztetnek az oltalomra. Fecsegőket, akik félnek a csendben, és arról szólnak, „amiről se írni, se beszélni nem lehet, nem szabad.” Az idézett sorok Koltay Dorottya Szonja munkái mellett olvashatók a Pannonhalmi Főapátságban november 11-én záró Zarándoklat című kiállításon. Festményén a szívében lángoló zarándok oltalmát a poroltóval felruházott Máriánál találja meg – ha nem kerüli el a Szűzanya figyelmét, ugyanis a körhinta figuráiként sorakozó szent szüzek egymásnak is háttal állnak, így hiába szorongatják kezükben segítőkészségüket kifejező tűzoltókészülékeik, nem látják, hogy hátuk mögött már ott a baj. 

Visnyai Zoltán munkái a Bibliában leírt egyszerűnek tűnő, egy fokkal bonyolultabban követhető isteni útmutatás irányjelzőit helyezik el a térben. A Golgotát idéző három felmutató nyíl közelebbről nézve rácáfol az egyenes utat kikövező „sem jobbra, sem balra” elvére – a pleximozaikok gravírozása árnyékot vet az összkép látszólagos didaktikusságára. Elveszhetünk Pataki Luca képi labirintusában, Szekeres Alexandra szoftverével személyes emlékművet állíthatunk egy virtuális erdőben, Szimán György belső zarándoklatába enged betekintést. Kocsi Olga rákospalotai otthonától zarándokol, hogy egész falat rendezzen be utazó ikonjaival, melyeken jézusi arcot öltve Holy Olgává válik.

Október 28-án elhunyt Matthew Perry, akit legtöbben a Friends Chandler Bingjeként ismertek. A szitkom negyedik évadának ötödik részében Chandler azért kel fel az éjszaka közepén, hogy Ernie Kovacs Nairobi Trioját nézze a TV-ben (és összetalálkozik Joey barátnőjével a nappaliban, aki szintén ezért kelt fel). Ernie Kovacs (1919-1962) magyar származású amerikai humorista a negyvenes években rádió-, az ötvenes évektől televíziós műsorokat készített. Bár Magyarországon kevésbé ismert és feldolgozott életműve, nemzetközileg annál inkább – legutóbb idén júliusban jelent meg róla könyv, Ernie in Kovacsland címmel. Jövő csütörtök és péntek este a könyv egyik szerzőjével, Josh Mills producerrel, Kovacs feleségének, Edie Adams fiával beszélget Dorsánszki Adrienn képzőművész, aki DLA dolgozatát Kovacs humoráról írja. 10-én az ISBN-ben elsősorban a könyvről lesz szó, 9-én a Nagy Diófa utcai Massolitban pedig az életműről. Utóbbit vetítések és fotókiállítás is kísérik.

12-én este vetítik a Nosferatu – A horror szimfóniája című 1922-es némafilmet Friedrich Wilhelm Murnau rendezésében. A rendezőt Bram Stoker Drakulája inspirálta (a regény 1897-es), a jogi viták miatt azonban a vámpír Drakula helyett Orlok grófja lett. Azért jó épp jövő vasárnap megnézni a százegy éves filmet, mert a Müpában lesz, és azért ott, mert Sebastian Heindl orgonaimprovizációja kíséri majd a mozgóképet. (S ha már Nosferatu, érdemes egyúttal megnézni  A vámpír árnyékát is, ami a ‘22-es filmforgatásról szól és abból a legendából indul ki, miszerint az Orlok grófját játszó Max Schreck tényleg vámpír volt. A vámpír árnyékában úgy tudja a stáb, hogy Schreckkel szerződtek, a megszállottan hitelességre törekvő Murnau (John Malkovich) azonban egy Szlovákiában felkeresett vérszívóval (Willem Dafoe) kötött alkut a siker érdekében.)

A vámpírtörténetek a kezdetekben az antiszemitizmussal forrtak össze; a Nosferatuban az Orlak érkezésével párhuzamosan elharapózó pestis a járvány mögé kútmérgező zsidókat látó középkori társadalomra utal, de elég a vámpír külsejét is összevetni a propagandaplakátok vizualitásával. A keresztények vérén élő zsidó karikatúráját nem a film teremtette meg, már Stocker regényében is ott volt, és lehetne még sorolni a hasonló vámpírmetaforákat a Mein Kampftól a Lugosi Béla által alakított Drakulán át.

Viszonylag ritka (itthon meg pláne), hogy egy intézmény önreflektív legyen, de a Képzőművészeti Egyetem tett egy lépést efelé, mégpedig kiállítással. Az Álmainkban valóra válnak az álmaink című tárlatot megelőző workshopokon a Budapesti Metropolitan Egyetem, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem oktatói és hallgatói gondolkodtak együtt arról, hogy milyen lenne egy utópisztikus művészeti egyetem. Hogy szimbolikusan is kizökkenjünk a néhol poros működési keretekből, a Barcsay Terembe ezúttal az ablakon is bejuthatunk egy falépcsőn, a játszótéri kúszást-mászást megidézve. 

A szabad kísérletezés hangulatát erősítik a kockológia-tanulmányoknál használt mértani testek is, melyek az interjúkérdések hanginstallációit jelölik a térben. A gúláknál és gömböknél személyes véleményeket hallgathatunk például arról, hogy mitől sikeres egy művészeti egyetem. A kiküldött kérdőív kicsit statisztikásabb, de azért itt is vannak kifejtős kérdések kedves válaszokkal: Milyen lenne az épület? „Olyan, mint a MOME, csak nagyobb műhelyekkel és olyan koszosan, mint a Képző, és olyan barátságosan, mint a Rippl-Rónai Művészeti Kar.” Milyen illat lenne az egyetem? „Frissen vágott fű” vagy „kissé fűszagú”. Milyen ital? „Sok összetevős, de nem koktél.” Izgalmas észrevételekért azonban nem is kell ilyen messzire rugaszkodnunk: elég megnézni az öt egyetem egymás mellé helyezett küldetésnyilatkozatát; az intézményi missziók gépirata is plasztikussá teszi, hogy hol milyen a levegő. Általános iskola alsó tagozatban volt az a büntetés, amikor a tanár intelmeit kellett felszólító módban újra és újra leírni, amíg a szómágia „jógyerekké” nem gyalult. Ezt fordítja ki egy módszertani fohász – sokkal jobb, ha azt mondod, hogy mit csinálok jól –, aminek egymásra írt sorai összefolynak és feloldódnak az akvarellmantrákban. Tulajdonképp semmi forradalmi nincs a kiállításban, de pont ez a lényeg: sokszor nem is hiányzik más, mint hogy leüljünk egy körbe beszélgetni, és az egyetem polgárai is befolyásolják az intézményi irányokat.

* Ezt nézdünk aktuális címe idézet a Zarándoklat kiállítás kurátori koncepciójából, a kiállítás kurátora Mélyi József.