Ez már a második Artmagazin-különszám, ami azokat a művészeti jelenségeket igyekszik rekonstruálni, amelyek jellemzően csak a ’80-as évek sok szempontból speciális, a bezártságérzet és a kényszerek szülte különleges kreativitás által meghatározott időszakában jöhettek létre. 

Intro:

A tartalom, akárcsak az első különszám esetében, főleg Balázs Kata és Szabó Eszter Ágnes kutatásain alapul, az ő interjúikat, írásaikat egészíti ki egy tanulmány Király Tamás divatsétáiról, illetve az a különálló műmellékletként megjelenő anyag, amely Bachman Gábor munkája – és a különszám fő szenzációja, hiszen Gábor általában senkinek nem ad interjút, senkinek sem nyilatkozik. Csakhogy mi ketten dolgoztunk együtt a hosszú nyolcvanas évek végén (a kilencvenesek elején), amikor a magyar televízióban a Wahorn András által kitalált Kultúrember címmel futó sorozatban, ahol néha riporterként szerepeltem, lett egy „Kultúr-Bachman” rész is. Talán ennek a közös munkának köszönhető, hogy Bachman Gábor az Artmagazinnal kivételt tett, és egy előkészítő látogatás (Kata, Eszter), majd szerkesztési egyeztetési körök tömege (én) után elküldte azt az anyagot, ami tulajdonképpen önmaga egy Bachman-mű, és amelyet a Bachman Gábor és Bachman Merál által tördelt, változatlan formában közlünk. Ebben Bódy Gábor és Király Tamás alakja és szerepe is kirajzolódik – Gábor helyettük is emlékezik, hiszen ők már nem tehetik ezt meg. A ’80-as évek és főleg az akkori underground közeg sok esetben falta fel saját gyermeit, hol rögtön, hol csak később. Itt kell megjegyezni, hogy az Artmagazinban most közölt anyagok, Bachman visszaemlékezése és az interjúk is elsősorban a művekre, azok megszületésének körülményeire koncentrálnak – egész vállalkozásunk arra jött létre, hogy dokumentálja a korszak elveszett vagy csak töredékeiben fennmaradt művészeti jelenségeit. (Az olvasó eligazodását a sok, azóta esetleg elfeledett vagy eleve kevéssé ismert szereplő között az utolsó oldalon névmutató segíti.) Mindez még csak az első fázis, amit követnie kell majd a magánéleti szálak részletesebb kikutatásának elsősorban a női-férfi pozíciók szempontjából, illetve az egyes érzékenységektől eltekintő, a közléseket egymással összevető kritikai feldolgozásnak is. De ez már a húszas évek dolga lesz.

Topor Tünde

Szerkesztői bevezető:

Mettől meddig tart egy-egy évtized a történelem, a kultúra számára? Mikor kezdődött és mikor ért véget a ’80-as évek? Gyakran ezzel a kérdéssel indítjuk a beszélgetéseket, vagy legalábbis beleszőjük az interjúkba. A 20. század nyolcassal kezdődő évtizede a legritkább esetben határozható meg pontosan, mert nemcsak azt a bizonyos tíz évet, de az előtte és utána következő időszakot is magába olvasztja. Több korszak eseményeit, szellemét és a személyes megéléseket összekapcsolva, egészen a ’60-as évek végéig vezetnek vissza a történet szálai. A most publikált interjúk elsősorban életutakat, személyes történeteket vázolnak fel – ebben a számban egy visszaemlékezés is helyet kapott Bachman Gábortól –, amelyeket összeolvasva betekintést nyerhetünk, legalább résnyire, az évtized nem hivatalos művészetének inspirációk, motívumok és kapcsolódások alkotta rendszerébe.

Balassa Péter, a korszak egyik legfontosabb irodalomtörténésze és kritikusa úgy fogalmazott egy interjúban, hogy számára a ’80-as éveket az 1978–79 és 1987–88 közötti időszak jelenti, akkor alakult ki ugyanis az a plurális játéktér, ahol a belső szabadság jegyében, egymástól függetlenül a legkülönbözőbb művészek dolgoztak különböző műfajokban és médiumokban, és ezek közül egyik sem volt a másik fölé helyezhető. Ennek a pluralitásnak, valamint a kultúra hierarchikus rétegződését, a „magas kultúra” és a „tömegkultúra” közt húzódó határokat felülíró high&low által generált „egyenlőségnek” a megsejtésére vezettek minket első interjúink három évvel ezelőtt, amelyek célja elsősorban a ’80-as alternatív kultúrájának vizsgálata volt. Abban a reményben kezdtünk neki ennek a vállalkozásnak, hogy megtudjuk, hogyan tekintenek vissza az egykori résztvevők akkori tevékenységükre és annak kontextusára: mi rejlik a mítoszok mögött, mik azok a sajátosságok, amelyek megkülönböztették ezt az évtizedet a szocializmus korábbi időszakaitól, és hogyan jutunk el az 1987-től látványossá váló változásoktól a tavaly kerek évfordulót ünneplő rendszerváltásig? A dinamikák, kulturális mozgások felvázolásával igyekszünk ennek a nemzetközi szinten nagy figyelmet kapott eseménynek a történetéhez mi is hozzátenni valamit. A történetek rétegei még mindig, harminc-negyven év után is rejtenek olyan, egymást kiegészítő vagy éppenséggel egymásnak ellentmondó információkat, amelyek sokak számára az újdonság erejével hatnak.

2019-ben az intézmények figyelme is a ’80-as évek, illetve annak szereplői, alkotói felé fordult: a Ludwig Múzeum megrendezte Király Tamás, a Paksi Képtár Baksa-Soós János Január Herceg Tova kiállítását, az esztergomi Duna Múzeum Korszakkincsek címmel párhuzamot vont az ikonikus alkotók korabeli és ezredforduló utáni művei között. Lassan kezd kirajzolódni az az összefüggésrendszer, amely a Kádár-korszak ezen ellentmondásos, szélsőségekkel teli utolsó évtizedében a magas művészet, a tömegkultúra, az alternatív és underground művészet relációiból állt össze. Az első beszélgetések az Artportalon, illetve az Artmagazin Online felületén jelentek meg. Utóbbiak az Eszkimó asszony fázik című film körülményeire, kontextusára koncentráltak, de általában a film mint műfaj összművészeti, korszakos jelentőségéből indultak ki, ahogy az első Artmagazin-különszámban megjelenő interjúk is. Ez most is fókuszban maradt, de ezúttal csatlakoztak hozzá a színház, a videóművészet, a divat és a kerámiaművészet, a zene és a performansz határán létrejött kifejezésformák, a zenész képzőművészek és építész díszlettervezők által létrehozott Gesamtkunstwerk, a ’80-as években és azóta is aktívan dolgozó női alkotók, szervezők – Baksa-Soós Vera, Vida Judit, Kamondy Ágnes – megszólaltatásának hangsúlyos szándéka. Messze még a vége a gyűjtőmunkának, a dokumentumként közölt interjúknak és az objektív tárgyilagosság jegyében kritikai szemléletet követelő, „rátekintő” elemzéseknek is. Ezzel a különszámmal lezárunk egy fejezetet, de akárcsak az első esetében, azonnal újakat nyitunk – folytatva a ’80-as évek történetét.

Balázs Kata – Szabó Eszter Ágnes