Nyáry Krisztián: „AZT SEM TUDOM, MIKOR FESTETTE MINDEZT” Czóbel Béla, Isolde Daig és Modok Mária

Nyáry Krisztián

A 75 éves Czóbel Béla és a 62 éves Modok Mária szentendrei otthonát gyakran keresték fel budapesti vendégek. Az ötvenes években a minden telet Párizsban töltő házaspár szinte az egyetlen kapcsolódást jelentette a nemzetközi képzőművészeti élethez, tőlük lehetett új kiállításokról, friss festészeti trendekről hallani. Ilyenkor a férj beinvitálta a látogatókat műtermébe, megmutatta nekik legújabb munkáit, és párizsi barátai, Picasso vagy Braque dedikált albumait. Amikor a házigazda lefeküdt sziesztázni, a legszorosabb barátok tudták, hogy még mindig van néznivaló. Az ő kedvükért a háziasszony is elővett a dívány alól egy festményekkel teli mappát. A saját munkái voltak. Az apró képek elborították a padlót, Modok Mária pedig átsétált rajtuk, miközben mutogatta őket. „Ugyan már, ez csak használ az ilyesmiknek!” – mondta az elképedt vendégeknek, akik pontosan tudták, hogy remekműveket látnak. Szinte titokban alkotott, miközben a férje aludt vagy a kertben dolgozott képein. Többnyire Czóbel elrontott vásznainak hátoldalára, hulladék papírokra, cukorkásdobozok kartonfedelére festett. A festő, aki imádta a feleségét, a barátoknak gyakran beszélt arról, mennyire sajnálja, hogy az asszony elpazarolta a tehetségét, és abbahagyta a festést. Valójában azonban egyáltalán nem örült volna, ha a biztos hátországát jelentő, őt mindenben kiszolgáló Modok Mária saját művészi karriert épít. Így inkább nem is vett tudomást arról, hogy felesége az ebédfőzés és a takarítás között a kortárs francia képzőművészet hatását mutató absztrakt képeket fest. Czóbel nevét addigra világszerte ismerték, Modokét idehaza is csak kevesek. Pedig házasságuk előtt ő volt az egyik legismertebb, legtöbbet alkotó hazai festőművésznő. Karrierje az új szerelemmel egyidejűleg mégis megszakadt. „Czóbel bizony árnyékot vetett rá – fogalmazott egy közeli barátjuk. – De szerette ezt az árnyékot. Mint egy meleg kendőt, úgy vette magára. Feleség volt, úgy vélte, a legnagyobb magyar festő felesége.” Így aztán csak a vendégek egy része volt a közönsége. Amikor megnézték a műveit, a festőnő gyorsan összecsomagolta a képeket, és visszatuszkolta a dívány alá. Csak ma, halála után több mint négy évtizeddel kezdik felfedezni, hogy férjének nemcsak felesége, hanem egyenrangú művésztársa is volt.


Modok Mária és Czóbel Béla a párizsi Deux Magots kávéház teraszán, 1939 © Virág Judit Galéria és Aukciósház

A kettejük közti 13 évnyi korkülönbség a magánéletben nem számít nagynak, a művészettörténet leggyorsabban változó korszakában azonban ennyi is generációs szakadéknak tűnik. A nagybányai festők utolsó nemzedékéhez tartozó Modok Mária úgyszólván beleszületett a modernitásba, míg Czóbel Béla és kortársai még Benczúr és a fennkölt akadémikus stílus ellen lázadtak fiatal korukban. A lázadás és a legfrissebb kifejezési formák keresése a legfontosabb állandó jegye Czóbel pályájának. Magyar tudatú, zsidó származású családban született 1883-ban, nevelésében a vallás semmilyen szerepet nem játszott. Apja sikeres déligyümölcs-nagykereskedő volt, aki rajongott a művészetekért, öt gyermekét is a szépség tiszteletére nevelte. Ő vitte el gimnazista fiát a századfordulón Rippl-Rónai egy kiállítására, ami egy csapásra megváltoztatta a fiatalember életét. Már gimnazista korában levelet írt a Nagybányán művésztelepet működtető Hollósy Simonnak, hogy festő szeretne lenni, de szülei csak az érettségi után engedték meg neki, hogy beiratkozzon a müncheni Festészeti Akadémiára, nyaranta pedig Nagybányára mehessen. 1902-ben járt először a korszak legjobb magyar festőinek otthont adó bányászvárosban, és innentől kezdve mindig a legprogresszívebb művészeti iskolákhoz tartozott, bármerre is vetette a sors.

A szintén nagybányai Tersánszky Józsi Jenő beszéli el, hogy a müncheni iskolájából megérkező jól fésült úrifiú hogyan avatta magát jelképesen is egy életre festővé: otthonról hozott szép ruháját festékkel öntötte le, hogy soha többé ne kelljen vigyáznia rá.

A bajor akadémia rendezett világa nem is volt neki megfelelő, 1903-ban München helyett már Párizsba utazott a művésztelepről. A Julian Akadémiára iratkozott be, s közben Márffy Ödön és Egry József szomszédságában műtermet bérelt a festőktől nyüzsgő Montparnasse negyedben. (...)

1904 nyarán ismerkedett meg a nála négy évvel idősebb, német–holland származású Isolde Daig festőnővel. A lány Oroszországban nőtt fel, ahol apja némettanárként dolgozott. A müncheni Akadémián textiltervezést és festészetet tanult, itt hallott először Nagybányáról. A művésztelepen kezdetben Ziffer Sándor udvarolt neki, később azonban nem tudta kivonni magát az impulzív Czóbel hatása alól. Nyár végén már kettesben utaztak vissza Párizsba, ahol közös lakást béreltek a Boulevard de Vaugirard-on. Fél évvel később már férj és feleség voltak. 

Az 1905-ös év művészileg is fordulatot hozott Czóbel életében: kihagyta a nagybányai nyarat, helyette a párizsi Őszi Szalon kiállítására készült, ahol Matisse-szal és társaival állíthatott ki. (...) Amíg Czóbelt – ízléstől függően – Párizsban ünnepelték vagy átkozták, felesége 1906 tavaszán a bajorországi Bambergben megszülte egyetlen gyermeküket, Lisa Czóbelt. Isolde nem volt mellette akkor sem, amikor férje Nagybányán bemutatta legfrissebb párizsi munkáit, amelyekkel itthon sem aratott egyöntetű sikert. A színek és a fény szerepét elsődlegesnek tartó idősebb nagybányai festők nem igazán tudtak mit kezdeni a vastag körvonalakkal és a visszafogott színvilággal, ám a fiatalok rajongtak érte. (...) Családjával a Párizs melletti Montmorencybe költözött, innen küldte festményeit a francia és magyar főváros tárlataira. A távolból részt vett minden fontosabb hazai festészeti mozgalomban: tagja lett a Magyar Impresszionisták és Naturalisták körének (MIÉNK), majd 1909-ben a Nyolcak művészcsoportnak.

Karrierjét – oly sok pályatársához hasonlóan – a világháború kitörése szakította meg. Hogy elkerülje az ellenséges országok polgáraira váró internálást, családját Németországba menekítette, ő maga pedig biciklivel szökött Franciaországból Hollandiába. Párizsi műtermét a hatóságok elvették, ott őrzött képei az enyészeté lettek. A háborús éveket egy holland tengerparti városban töltötte folyamatos munkával, Berlinben művésztanárként dolgozó felesége és lánya csak a nyári szünidőkben csatlakoztak hozzá. 1919-ben végül ő maga is a német fővárosba költözött, a Königstrassén béreltek lakást.(...) Egyfolytában dolgozott, környezetének tagjai munkamániásnak írták le – talán ezért sem fordított elég időt és figyelmet a családjára. „Nem volt könnyű apával, mert a maga törvényei szerint élt” – emlékezett erre az időszaka lánya, aki balett-táncosnőként kezdett karriert. Czóbel ekkortájt festett portréin jellegzetesen torzított, idealizálatlan arcokat látunk, 1924-ben mégis egy ezektől nagyon különböző képet alkotott. A festményen a kendővel bekötött hajú Isolde Daig látható – arcán szomorú mosollyal. A szeretetteljes, mégis fájdalomról tanúskodó kép egyben a művész búcsúja is volt feleségétől. Czóbel otthagyta Isoldét, Berlint, és ismét Párizsba költözött.

„1925-től egy födél alatt laktunk Párizsban az Hôtel Notre Dame-ban, alighanem akkor lehetett élete mélypontján. Családját elhagyta, kis vagyonát elvesztette. Párizs nem fogadta a régi elismeréssel” – írta az újrakezdésről jó ismerőse, Gráber Margit. Tizenöt évig maradt, s ezalatt minden energiáját a festésre összpontosította. (...) A 20-as évek végétől kezdett ismét hazajárni. Barátja, a műgyűjtő Hatvany Ferenc meghívására a hatvani kastélyban töltötte a nyarakat, s műveit egyre többször állították ki idehaza is. Az immár középkorú festőt addigra a hivatalos világ is elfogadta mindkét hazájában, műveit 1934-ben a Velencei Biennálé magyar pavilonjában állították ki, Öntöző lány az üvegházban című képét pedig a francia oktatási miniszter vásárolta meg. Mindez nem jelentette, hogy Czóbel ne vonzódott volna továbbra is a festészet leginkább formabontó, lázadó kifejezési formáihoz. Ezért is látogatott el egyre többször Szentendrére, ahol ekkoriban a fiatal művészek új generációja gyülekezett. Inkább életmódközösség volt ez, mint Nagybányához hasonló stiláris iskola, de a fiatal festők két dologban biztosan egyetértettek: szellemi vezetőjüknek Vajda Lajost tekintették, és mindannyian nagyra tartották Czóbel Béla művészetét. Itt, a szentendrei művésztelepen ismerte meg a festő Modok Máriát, aki férjével, Perlaki Edével együtt a közösség külső tagjának számított. Amikor Czóbel először elment meglátogatni a festőnő telephez közeli műtermét, nem sejtette, hogy hátralévő életének nagy részét ebben a házban fogja leélni.


Modok Mária: Házhalom, 1960-as évek, tempera, kréta kartonon, 21 x 27,5 cm, Ferenczy Múzeumi Centrum © Ferenczy Múzeumi Centrum

Modok Mária Ráckevén született 1896-ban, és akkor végezte a Képzőművészeti Főiskolát, amikor Czóbel már régen túl volt fauvista és expresszionista korszakán. Ő Nagybányán vált modern festővé, a legtöbbet Réti István és Thorma János mellett dolgozott. Fiatalon ment férjhez Perlaki Ede jogászhoz, akinek szervezőként nagy szerepe volt a Képzőművészek Új Társasága (KUT) működtetésében, így felesége az ő révén is kapcsolatba került korának progresszív festőivel. A házaspár 1929-ben látogatott először Szentendrére, ahol Modok Mária azonnal beleszeretett a művésztelepbe. Perlaki rajongott feleségéért, ezért telket vásárolt a közelben, és kis műteremházat épített rajta, hogy a festőnőnek legyen hol dolgoznia. Modok képeit komoly társadalmi érzékenység jellemezte, szegényeket és elesetteket ábrázoló munkáit sokra tartotta József Attila is. 1930-tól kezdve állított ki, évente részt vett a KUT tárlatain, és – akárcsak Czóbelnek – neki is önálló kiállítást rendezett a jó nevű Tamás Galéria. Ekkor született szentendrei városképein geometrikus formákkal kísérletezett, festészete ezért is tetszett nagyon a művésztelep fiataljainak. És még valamiért: korábban nem volt jellemző, hogy egy festőnő ennyire modern hangon szólaljon meg.

A fiatalok egyike, Szántó Piroska csodálattal fogadta Modok kiállítását: „Úsztam a boldogságban: egy asszony ilyent tud festeni!”

De nemcsak ő, hanem Kassák Lajos is el volt ragadtatva az ismeretlenségből előlépő festőnő tehetségétől. „A nagyközönség alig tud felőle valamit. Nyilván egyéni magatartásán és művészi szerénységén múlik, hogy csak a beavatottak figyelik fejlődésének útját, és tartják számon nagyon is figyelemreméltó kvalitásait” – írta Kassák a Munka hasábjain. (...) Ilyen kékeket, vöröseket, zöldeket, sárgákat, barnákat és lilákat csak az mer egymás mellé helyezni, egymással áttörni, akit elragadott az ösztönös megnyilatkozás öröme, s csak az tudja őket egy nevezőre emelni a művészetben, akinek legteljesebb kiélési formája a művészet.” Modok képeit ezek után kétszer is beválogatták a modernek műcsarnokbeli tárlatára, műtermében pedig egymásnak adták a kilincset a kísérletező ifjú festők. „Vidám, bizalmas, nyers, szabadszájú (…) szegény festőkölyköket kosárszámra felhurcolt almával, szilvával tápláló, kedves, idősebb nővér” – írta róla Szántó Piroska. Modok Mária felívelő festői karrierjének azonban hamarosan vége szakadt: beleszeretett Czóbel Bélába.


Modok Mária: Lépcsők, 1930-as évek első fele, olaj, vászon, 95 x 75 cm, magántulajdon © Virág Judit Galéria és Aukciósház

Czóbel ekkoriban már másfél évtizede külön élt feleségétől, de hivatalosan nem váltak el. A tanárként dolgozó Isoldét azonban zsidó férje miatt a 30-as évek második felében zaklatni kezdték Németországban a náci hatóságok. Bár Czóbel eddigre kikeresztelkedett – keresztapja pályatársa, Csók István volt –, ez csak Magyarországon jelentett védelmet. Feleségével stílusosan Nizzában, házasságkötésük helyszínén találkozott ismét, és itt adták be 1939-ben válási papírjaikat. Ezt követően is baráti viszonyban maradtak, Isolde későbbiekben hozzá írt leveleit a festő mindig nagy becsben tartotta. Lányuk, Lisa, aki egyre nevesebb balett-táncosnak számított, Hitler hatalomra jutása után Svájcba emigrált. 1936-ban nagy sikerrel lépett fel Budapesten is.

A Párizsba hazautazó elvált festő és a férjezett szentendrei festőnő bensőséges, baráti levelezésbe kezdett, amiből nagyon hamar szerelmi kötődés alakult. Modok Mária is beadta a válópert, és rövid időre kiutazott szerelméhez. Együtt festettek, rajzoltak, Czóbel további munkára biztatta a nőt. A kibontakozó világháborúban azonban egyre nehezebb volt találkozniuk, az asszony nem kapott útlevelet. Amikor egy barátnője 1939–40 fordulóján találkozott vele az utcán, visszanyelt sírással mutatta neki Czóbel levelét: „Jöjjön, én leszek a legboldogabb ember.” Végül a festő lépett. Bár ez zsidóként nyilvánvalóan kockázatot jelentett számára, hazatelepült Magyarországra. 1940 szilveszterén, 57 éves korában elvette feleségül a 44 éves asszonyt. Különösebb ceremónia nem volt, a festő rajzos esküvői értesítőt küldött barátainak, a kézfogót négyesben ünnepelték meg a Centrál Kávéházban Egry József és Kmetty János társaságában. Mézesheteik tragikus hír árnyékában teltek: Modok Mária első férje öngyilkos lett az esküvő után.


Czóbel Béla: Hátakt, 1941, olaj, vászon, 85 x 63 cm, magántulajdon © Virág Judit Galéria és Aukciósház

A kis szentendrei nyaralót kibővítették, itt rendezték be otthonukat. Mária ezután festőként mellékszereplővé vált férje mellett. Gondoskodott róla, hogy Czóbel csendéleteihez mindig legyen a műteremben friss virág, és mindig kerüljön az asztalra a férje által megszokott franciás ételekből. Az ő kitartásán és erején múlt, hogy a pár úgy vészelte át a világháborút, hogy Béla végig dolgozhatott. Czóbel egyszerűen nem vett tudomást zsidó származásáról, polgári személyi lapján is kereszténynek vallotta magát. Senki nem érti, miért nem keresték a hatóságok, de tény, hogy semmilyen üldöztetés nem érte. Sőt, barátjuk, Hatvany Ferenc is az ő házukban bujkált hamis papírokkal kertészként. A festő legfontosabb modellje ebben az időben a felesége volt. A Mária a kandalló mellett, a Mária a karosszékben vagy a Hátakt című képek egy kései szerelem meghitt hangulatát árasztják, mintha nem is a legnehezebb háborús években születtek volna. Czóbel ekkor feleségének köszönhetően „kiiratkozott a történelemből”: sem a nyilas uralom, sem a Rákosi-korszak, sem a forradalmat követő évek nem hagytak nyomot a festészetén, mintha a világ legbékésebb országában alkotta volna őket. E nyugalomnak persze ára volt, amit Mária fizetett meg. A legszűkebb barátokon kívül környezetük úgy tudta, a feleség már nem fest.


Modok Mária, Ferenczy Múzeumi Centrum, Képzőművészeti Adattár © Ferenczy Múzeumi Centrum

FOLYTATÁS AZ ARTMAGAZIN 91. SZÁMÁBAN (38 – 44. o.)

A magyar kultúra irodalom-, esetleg zene-, de semmiképpen sem képzőművészetközpontú. Ennek egyik következménye lehet, sőt talán inkább az oka, hogy a magyar festők, szobrászok élettörténetéről, szerelmeikről alig tudunk valamit. A művészettörténészek általában szemérmesen hallgatnak az érdekesebb, rendhagyóbb fordulatokról, vagy lábjegyzetekbe száműzik a magánéleti utalásokat. Nemsokára azonban történetekké formálva olvashatják ezeket, mi pedig boldogan közöljük az előzeteseket.
 

Kapcsolódó tartalmak:

P. Szűcs Julianna: Ömlesztett Czóbel In: Artmagazin 2014/7. 60-63 o. 

Rum Attila: Berény kontra Czóbel – Szúrópróba In: Artmagazin 2013/10. 42-48 o. 

Török Katalin: Czóbel helye és szerepe a háború utáni Szentendrén In: Artmagazin 2014/10. 26-31 o.

Winkler Nóra: Nők, nők, nők In: Artmagazin 2014/4. 8-12 o.

Barki Gergely: Az elveszett magyar kubizmus In: Artmagazin 2015/6. 12-21 o. 

Szikra Renáta: A festők városa In: Artmagazin 2014/2. 64-65 o.